A 2026-os országgyűlési választási kampányban a Mérték Médiaelemző Műhely kutatói ismét médiafigyelést végeznek. Hét nagy elérésű mainstream médium tartalmait vizsgáljuk abból a célból, hogy képet kapjunk, mely témákra fókuszálnak, miként és milyen formában adnak teret a választáson induló pártok képviselői számára, illetve milyen jellemző politikai, közéleti narratívák jelennek meg a híranyagaikban. Sorozatunk harmadik részében utóbbi témával, vagyis azzal foglalkozunk röviden, hogy milyen politikai narratívák kaptak teret három hét alatt a vizsgált hét médiumban. Bódi Jenő, Horváth Kata és Szávai Petra írása.

A narratívák a tapasztalataink szervezésének természetes formái: a segítségükkel értelmezzük a mindennapi életben körülöttünk zajló eseményeket, és igyekszünk eligazodni a társadalomban és a politikai valóságban (Groth, 2019). A politikai narratívák emellett a kommunikáció stratégiai eszközei is: a politikai szereplők pontosan azért használják a történetmesélést eszközként, mert már eleve narratív keretekben gondolkodunk. A közéleti szereplők stratégiai kommunikációjának köszönhetően a politikai kommunikációt ezért visszatérő, sztereotip cselekmények sémái szervezik. Ilyen például a „veszélyeztetett társadalom” története, amit Bennett és Edelman 1985-ben, a hidegháborús Egyesült Államok fő narratívájaként azonosítottak, de egy évtizede mindenki számára meglehetősen ismerős Magyarországon is: az országot külső ellenség fenyegeti, amelyet a hős kormányzat védelmez, a belső ellenfél pedig az ellenség cinkosa. A politikai szereplők hasonló formulaszerű elbeszéléseket használnak, amelyek a társadalmi, közéleti helyzetek összetettségét a múlt drámáinak leegyszerűsítő, „fekete-fehér” formáiban jelenítik meg. A politikai üzenetek befogadói számára ezek a narratívák kognitív és érzelmi azonosulást kínálhatnak, miközben drámai konfliktust, jól azonosítható morális szereplőket és egyértelmű tanulságot tartalmaznak.

A 2026-os választási kampányban vizsgált hét hírforrásban megjelenő narratívákat egy olyan tartalomelemzési keret alapján kódoljuk, amelyet a 2024-es EP-választási kampány elemzése során is használtunk: ez a politikai narratívákat egyrészt irányuk (kormánypárti vagy kormánykritikus/ellenzéki), másrészt tónusuk (pozitív vagy negatív), harmadrészt tematikus fókuszuk (belpolitikai vagy külpolitikai) szerint rendszerezi. Ez a kódrendszer négy főkategóriára épül. A kormánypárti pozitív narratívák (KPP) kódjai azokra az üzenetekre utalnak, amelyek a kormányzat teljesítményét, értékeit és külpolitikai szerepét kedvező színben tüntetik fel.  A kormánypárti negatív narratívák (KPN) kódjai az ellenségképzés eszközeit jelölik: leginkább belpolitikai ellenfelek lejáratását, valamint a külpolitikai ellenségképeket, azaz az EU, a globalizmus és a „háttérhatalom” narratíváit. A kódrendszer másik pólusát a kormánykritikus/ellenzéki pozitív narratívák (KKP) kódjai alkotják, amelyek az ellenzéki szereplők pozitív üzeneteit, például a nyugati szövetségi rendszer fontosságát és az európai integráció értékeit jelölik. A kormánykritikus/ellenzéki negatív narratívák (KKN) kódjai a kormányzat kritikáját rögzítik: például a korrupciót, a jogállam sérülését, a propaganda témáját, valamint a kormány külpolitikai orientációjának bírálatát.

A kampány során eddig vizsgált három hét alatt a hét hírforrás 1359 hírelemében 3984 narratívakódot használtunk. Ezek közül a kormánypárti kódok teszik ki a korpusz kilenctizedét: a négy kormánypárti csoport (KPPB, KPPK, KPNB, KPNK) együttesen 91,7%-ot fed le, miközben a kormánykritikus/ellenzéki kódok (KKNB, KKNK, KKPB, KKPK) mindössze 8,3%-ot. Ez önmagában nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a hét forrás közül hat kormányközeli médium. A kormánypárti narratívák kódjain belül a negatív kódok dominálnak: az ellenzéket és külső ellenségeket (pl. Ukrajna, EU) bíráló KPNB (27,6%) és KPNK (28,6%) kódok együtt a korpusz több mint felét teszi ki, míg a kormány pozitív önképét építő KPPB (24,3%) és KPPK (11,2%) kódok ennél kisebb arányban jelentek meg. A hírforrásonkénti bontásban az RTL élesen kiemelkedik: narratíváinak 51%-a KKNB kódot kapott, és összességében 64%-a kormánykritikus – ez szinte tükörképe a kormánypárti médiumok többségének (Hirado.hu, Magyar Nemzet, M1/Duna, TV2), ahol ez az arány jellemzően 5% alatt marad.

A narratív sűrűség – vagyis az egy hírelemre jutó átlagos narratívakódok száma – is látványos különbségeket mutat a hét hírforrás között. A Magyar Nemzet messze kiemelkedik: átlagosan 4,50 narratívakód jut minden egyes hírelemére, ami azt jelzi, hogy a lap cikkei erősen narrativizáltak, több egymásra épülő narratívaelemet sűrítenek egyetlen hírelembe. A Híradó.hu (3,00) cikkeiben megszólaló szereplők szintén sűrűn használnak narratívákat. A két kormánypárti tévé (TV2: 2,35, M1/Duna: 2,26), az RTL (1,83) és az Index (1,78) ezekhez képest némileg kevésbé telített narratívákkal. E szempontból a Blikk rendelkezik a legalacsonyabb értékkel: 1,04-es átlaga részben azzal magyarázható, hogy – az általunk elemzett, politikai szereplőket tartalmazó – hírelemei közel felénél (48%) egyáltalán nem rögzítettünk narratívakódot. Ahogy korábban láttuk, a lapban eleve alacsony a politikai hírelemek száma, azok egyik része pedig politikailag semleges, távolságtartó: például az ellenzéki képviselőjelöltek visszalépéseiről, vagy olyan helyi szakpolitikai kérdésekről szólnak, mint a viharos időjárás miatt leállt szombathelyi fűtés. A Blikk politikusokat tartalmazó cikkeinek egy másik része pedig a politikai bulvárt képviseli: a lap olvasói megismerkedhettek Orbán Viktor cuki rajongójával a Békemeneten éppúgy, mint a gyerekkori első csókját bemutató fényképpel.

A hét médium – hírelemenként vizsgált – vezető (Top3) narratívái sokat elárulnak az azokat átható kampánykommunikációs logikáról. Az energiabiztonságot, azaz az olcsó orosz olajat védelmező kormányzat története (KPPB) öt hírforrásnál is az első vagy második helyen szerepel, amely a kampányidőszak legátfogóbb, a vizsgált médiumok között átívelő narratívája. A kormányközeli médiumokat –  különösen a Magyar Nemzetet – az ellenzéket bíráló KPNB kódok (az ellenzék mint belső, ukránbarát veszélyforrás) uralják, az ukrán beavatkozás történetével (KPNK) kiegészülve. Némi kivételt a TV2 híradója, a Tények jelent, aminek vezető narratívája egy pozitív üzenet, a “gazdaságot fejlesztő kormányzat” lett. Ez legtöbbször Szijjártó Péter – blogunk előző részében is említett – szerepléseihez kapcsolódik, akit a nézők adásonként olykor kétszer-háromszor is láthatnak, hallgathatnak különféle gazdasági fejlesztésekről beszámoló “termelési riportokban”. 

Az RTL ezzel szemben teljesen más univerzumban mozog: mindhárom vezető narratívája kormánykritikus (a sérült jogállam, a NER korrupció, kormánypropaganda), és egyetlen kormánypárti kód sem került a top3-ba. A jogállam sérülésének narratívája főleg Szabó Bence rendőrszázados szerepléseihez kapcsolódik, akinek ügyével – a rendőrség működésének pártpolitikai befolyásolása kapcsán – az RTL nagy terjedelemben foglalkozott. A kormányzati korrupció narratíváját pedig a vizsgált időszakban többnyire a kampányesemények közben a hírműsor által rendszeresen megkérdezett ellenzéki politikusok – főleg Magyar Péter – hozták szóba. A politikai propagandát folytató kormányzatról pedig nemcsak az RTL Híradóban megszólaló tiszás politikusok, mint Magyar Péter vagy Kármán András, hanem a kormánysajtó ellenük irányuló vádjai kapcsán olyan közéleti szereplők beszéltek, mint Panyi Szabolcs újságíró vagy Hann Endre közvéleménykutató. 

Külön figyelmet érdemel az Index és a Blikk.hu helyzete: vezető narratíváik (energiabiztonság, Ukrajna/Zelenszkij magyarellenesége és a választásokba való külföldi beavatkozás) azonosak egymással. Ez arra utal, hogy a kormányzati kampány domináns külpolitikai narratívái az Indamédia mindkét kiadványát áthatják, de talán kevésbé tartozik feladatuk közé a kormányzat belföldi ellenségeire irányuló narratívák terjesztése. A két lap nyilván nem a keményvonalas kormánypárti közönséget célozza, amit megerősíthet egy másik egyezésük is: az eddig vizsgált három hét alatt összes narratívakódjaik 11%-a volt kormánykritikus negatív belpolitikai (KKNB) jellegű.

Hivatkozott irodalom:
Bennett, W. Lance – Murray Edelman (1985): Toward a new political narrative. Journal of Communication, 35(4), 156–171.

Groth, Stefan (2019). Political narratives/narrations of the political: An introduction. Narrative Culture, 6(1), 1-18.

Az elemzés a Magyar Digitális Média Obszervatórium (HDMO) projekt keretében készült. A HDMO az Európai Digitális Média Obszervatórium (EDMO) magyarországi központja, melyben hat autonóm szervezet dolgozik együtt. A Political Capital és a Mérték Médiaelemző Műhely kutatói a dezinformációk terjedését és az ellene hozott intézkedések hatékonyságát vizsgálják, az AFP hírügynökség és a Lakmusz újságírói tényellenőrző munkát végeznek, az Idea Alapítvány munkatársai pedig tudatos médiafogyasztással kapcsolatos tréningeket tartanak. A Magyar Hang újságírói azon dolgoznak, hogy a hub eredményei minél szélesebb közönséghez eljussanak.

A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. A projekt során kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Egészségügyi és Digitális Végrehajtó Ügynökség véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szerv nem tehető felelőssé.