Mérték

Sajtószabadság, médiapolitika, médiapiac, médiaoktatás – a Mérték Médiaelemző Műhely szakmai blogja.

Közmédia

Államtitkár-híradó

Az állami híradókból végre kiderült, hogy az államtitkárok munkaköri leírásában szerepel a minimum het négy médiamegjelenés. Ez van, imádja őket a kamera. A májusi Szúrópróba érdekes tanulsága.

A Közszolgálati kódex előírja, hogy az ország lakosságát széles körben érintő társadalmi és gazdasági folyamatok bemutatása kapcsán a közszolgálati médiaszolgáltatások nagy figyelmet fordítanak az Országgyűlés, a kormányzati és önkormányzati szervek, az egyházak, a pártok, az érdekképviseletek, társadalmi szervezetek és állampolgári közösségek tevékenységének bemutatására, működésük nyilvánosság elé tárására.

Az állami híradó szerkesztői a kormányzati szervek tevékenységének a bemutatását úgy igyekeznek ellátni, hogy – egészen kis túlzással – szinte minden hírre jut egy-egy államtitkár. (Akiknek a száma 2010 óta megkétszereződött, a második Orbán-kormány megalakulásakor összesen 106-an voltak miniszteri, államtitkári vagy helyettes államtitkári pozícióban. Ez a szám mostanra 198-ra nőtt.) Nem csoda hát, hogy minden rendezvényen megjelenik valamely minisztériumi vezető, akár szakpolitikáról van szó, akár nem. És az állami hírműsor annak rendje és módja szerint mindent adásba is szerkeszt. Mintha a közérdeklődés attól függene, hogy szerepel-e benne kormányzati vezető tisztségviselő. A vizsgált napon csupán három hazai vonatkozású hírben nem szerepelt miniszter vagy államtitkár, kilenc beszámolóban igen. A szakpolitikai vonatkozású hírek mellett olyan tudósításokban is az államtitkárok nyilatkozatai kaptak az adott eseményhez képest nagyobb hangsúlyt. mint például egy új versenyhajó átadása a balatonfüredi yachtkikötőben (pénzügyminisztériumi államtitkár), vagy a soproni Hűség-mozdony felavatása (vagyongazdálkodásért felelős államtitkár). Ezekben az esemény a háttér volt a miniszteriális vezető szavaihoz. 

Úgy tűnik, az államtitkár megszólaltatása olyankor is elengedhetetlen, amikor maga részt sem vesz egy rendezvényen, például a Vakok Intézetében lebonyolított, Guinness-rekordot ért maratonról kompakt összeállítást közölt a híradó, majd az anyag végén a parlament előtt külön megszólaltatták a szociális ügyekért felelős államtitkárt, hogy elmondhassa, a fogyatékosügyben van akarat, elszántság és tettvágy.

A Közszolgálati kódex szerint a közszolgálati médiaszolgáltatás egyik célja a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás nyújtása, amely a lehető legtöbb társadalmi réteghez és kulturálisan elkülönülő csoporthoz, illetve egyénhez kíván szólni, ugyanakkor lehetőséget teremt valamennyi társadalmi rétegnek vagy kulturálisan elkülönülő csoportnak az országos nyilvánosságban való megjelenésre, mindezt úgy, hogy segítse az egyes csoportok, rétegek közti közeledést, megértést, az integrálódást. A megértés és az integrálódás segítése nem lehetséges akkor, ha az állami média nem teljesíti a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó feladatát. 

A Kódex szerint minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy megismerhesse a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális helyzetét jelentős mértékben befolyásoló történéseket, tényeket, és tájékoztatást kapjon az őt egyénileg vagy csoportosan, közvetlenül vagy közvetve érintő lényeges eseményekről. A közszolgálati médiaszolgáltató a műsorszámaiba – különös tekintettel a hír- és tájékoztató műsorszámokra – kerülő tények és vélemények kiválasztása során a nézők és a hallgatók önállóan formált saját véleményének kialakításához szükséges minden lényeges tényt és meghatározó véleményt figyelembe vesz, és törekszik az összefüggések feltárására. Az állami televízió 2021. május 26-i hírműsoraiban ezzel a kötelezettség teljesítésével adós maradt, teljeskorű és hiteles tájékoztatás helyett a kormánypártok álláspontját felhangosító egyoldalú híradót sugárzott.

A teljes elemzés elérhető a Mérték honlapján.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás