2025 a fenyegetés éve volt. Az ellehetetlenítési törvény javaslatával a független újságírás és a civil szektor elleni támadás új szintre lépett, a Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig az adatkiadás megtagadásának hivatkozási alapjává vált. A rezsim végül mégsem a megtorlás, hanem a bezsákolás logikáját követte, még egy nagy felvásárlással, még egy kampányévnyi közpénzzel, még hangosabb propagandával. Ez a kettősség a lágy cenzúra lényege. A nyílt tiltás drága és látványos, a piaci és hatósági eszközökkel gyakorolt nyomás viszont olcsó, jogilag nehezebben támadható, és ugyanoda vezet.

A Mérték 2025-ös lágy cenzúra jelentése nem pusztán a folyamatos romlás újabb évét írja le, hanem egy korszak lezárását is. Az áttekintést ezért 2026. április 12-ével zártuk le.

Az évet áttekintő fejezet szerint az újságírói munka akadályozása rutinná vált, a rendőri előállítástól az elnémított kormányinfós mikrofonig. Az állam öt év alatt 245 közérdekűadat-pert vesztett el első fokon, a pervesztés azonban nem járt adatkiadással. A megnyert per önmagában nem információ, az idő pedig a hatalom oldalán áll. Évekkel később nincs már hírértéke a megszerzett adatnak. 

A kampányban ismét összemosódott a kormányzati kommunikáció és a pártpropaganda, a nem létező „Tisza-adó” kitalálásától a négymillió példányban nyomott ingyenlapokig. A fejezet emellett példátlan orosz befolyásolási kísérleteket és mesterséges intelligenciával gyártott lejárató tartalmakat dokumentál. A külső beavatkozás azért talált ilyen könnyen célba, mert a hazai médiarendszer évek óta hozzászoktatta a közönséget ahhoz, hogy a politikai tartalom megrendelésre készül.

A médiapiaci fejezet a torzulás állandóságát mutatja. A vizsgált cégek 410 milliárdos piaci összbevételéből a független média 23,4 százalékkal részesedett, a kormányközeli és a közszolgálati média együtt 72,1 százalékkal. A Ringier magyarországi portfóliójának eladásával az utolsó számottevő külföldi befektető is elhagyta a lappiacot. A független média árbevétele ugyanakkor a rendkívül ellenséges politikai környezet ellenére stabil maradt. Az olvasói támogatás, az adó egy százaléka és a nemzetközi pályázati pénz együtt viszont a kategória teljes bevételének nagyjából öt százalékát adja, tehát a közönségfinanszírozás ma inkább üzletimodell-különbséget jelez, mint önálló piaci alapot. A stabilitás így túlélés, nem terjeszkedés. 

A Médiatanács 17 lezárt rádiós pályázatából hetet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó hálózatok nyertek, tizenöt eljárásban pedig egyetlen pályázó indult. Az egyszereplős pályázat nem a verseny hiányát jelzi, hanem azt, hogy a piac szereplői előre tudják az eredményt, és nem költenek olyan eljárásra, amelynek a kimenetele eldőlt. A kiegyensúlyozott tájékoztatás és a hírek-vélemények elválasztása együtt 120 ügyet hozott, jogsértést a hatóság egyszer sem állapított meg. Közben a saját monitoringja rögzítette, hogy a parlamenti pártok beszédidejéből a kormányoldal 2025-ben mintegy 86 százalékot birtokolt, a beszámoló ábrája szerinti havi részesedések éves átlaga pedig 92 százalék volt. A két adat együtt megmutatja, hol a hiba. Nem a mérésben, hanem abban, hogy a hatóság mit hajlandó jogsértésnek látni.

Az MTVA utolsó évéről szóló fejezet a Republikon Intézet 2025-ös közmédia-monitoringjára épül, és empirikus adatokkal írja le a közszolgálatiság felszámolását. Az M1 híradójában a kormánypárti szereplők 35 és fél óra képernyőidőt kaptak, ebből egyetlen percet sem negatív keretezésben, az ellenzék az összes képernyőidő kevesebb mint öt százalékát. Az 1885 megszólaló háromnegyede a Fideszhez köthető szereplő volt, az MTVA költségvetése pedig a 2019-es 83 milliárdról 2025-re 166 milliárd forintra emelkedett. A pénz megduplázódása és a tartalom szűkülése együtt azt bizonyítja, hogy a közpénz itt nem a közönségért fizet, hanem a lefedettségért. A közmédia így nem elfogult közszolgálat, hanem külön intézménytípus, amelyen a közszolgálati szabályok szigorítása nem segít.

A jelentésben önálló fejezetben elemeztük a magyar szerkesztőségek és újságírók AI-használati szokásait és tapasztalatait. A fejezet hét szerkesztőséggel készült interjúra épül, és rendezetlen átmeneti állapotot talál. A generatív eszközökkel előállított tartalom mindenhol tabu, az átiratozó és fordítóprogramok viszont láthatatlan munkaeszközzé váltak. Írott AI-szabályzata egyetlen vizsgált szerkesztőségnek sincs, a normát informális konszenzus és a vezető személyes hozzáállása alakítja. Ez ma még nem okoz kárt, az első nagy hiba után viszont a bizalmi költséget az a szektor fizeti meg, amelynek a hitelesség az egyetlen tőkéje. Az AI kérdése ezért nem technológiai, hanem intézményi.

A rezsim vége nem a médiapolitikai kritika vége. Az új kormányra a lágy cenzúra intézményi öröksége maradt, a közmédia szervezeti kettőssége, a Médiatanács pályáztatási gyakorlata, az állami hirdetések elosztása és a hírügynökségi monopólium. Már látjuk, hogy az új parlament nagy lendülettel állt neki a közmédia és a Médiatanács újraszabályozásának. Az új intézmények elvileg kizárják az egyoldalú politikai befolyásolást. Eltűnt a politikai propaganda, szigorú szabályok vonatkoznak a gyűlöletkeltő politikai kommunikációra. Az Európai Médiaszabadság Törvény alkalmazásának alapjait is megteremtette az új kormánytöbbség. Azonban az, hogy mi is lesz a Magyar-kormány médiapolitikájának iránya, még nem látszik. Itt vagyunk, és figyelünk. 

Az elemzés elérhető a Mérték oldalán.