Bezárás
elemzés

Különös Nézőpont

A Nézőpont Intézet elemzésben próbálja védeni a védhetetlent, vagyis a példátlanul magas magyarországi médiakoncentráció kialakulását. Mint közismert, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) került a legtöbb kormányközeli médium, ráadásul meglehetősen furcsa körülmények között, hiszen a korábbi tulajdonosok nem eladták, hanem egyszerűen „felajánlották” cégeiket. Az így kialakult jelentős médiakoncentrációt próbálja a Nézőpont Intézet mindenáron megvédeni, nem túl sok sikerrel. Urbán Ágnes írása.  

A Nézőpont Intézet által készített gyorselemzés nem túlságosan részletes anyag, ráadásul a mindössze négy oldalas összefoglaló első része meglehetősen zavaros. A világ különböző országaiból hozott példákkal támasztja alá, hogy egy médiavállalat működtethet alapítványt vagy egy alapítvány jelentethet meg médiaterméket. Ez persze eddig sem volt kérdés, de sajnos a szerzők arra nem térnek ki, hogy volt-e már valaha olyan (nyilván nem), hogy egy országban egyszerre tíz tulajdonos ajánlja fel cégét egy alapítványnak, mert minek is nekik a milliárdokat, százmilliókat érő vállalataik. Miután ezen a nagyon furcsa részen túllendült az olvasó, megkezdődik a magyar helyzet bemutatása.

Az Átlátszó oldalán Bátorfy Attila már bemutatta az adathasználat és a vizualizáció néhány unortodox megoldását, így az alábbiakban nem arról lesz szó, ami abban az írásban már szerepelt.  

Érdemes kiemelni azonban az anyag legnagyobb problémáját, ami sajnos sok magyarországi médiakoncentrációs vitában előfordul, de itt különösen súlyos formában jelenik meg. Az ábrákon a kormánypárti és kormánykritikus jelző szerepel, a szövegben azonban a kormánykritikus médiából automatikusan balliberális média válik. Ez nyilvánvalóan erős csúsztatás, hiszen a médiavállalatoknak van egy olyan – nem is kicsi – része, amelyek ezen a meglehetősen leegyszerűsített ideológiai vitán kívül állnak, tulajdonosaik nem részei a magyar politikai életnek. Van tehát egy nagyon homogén kormánypárti blokk, amely most már nagyrészt a KESMA-nál van, illetve az egyelőre kimaradó cégek tulajdonosai is jól azonosíthatóan Fidesz-közeliek, például Andy Vajna. Ezzel szemben van egy teljesen heterogén csoport, amely külföldi nagyvállalattól kis nonprofit oknyomozó portálokig húzódik. Ezt teljesen nonszensz egyetlen csoportba sorolni, a kormánypárti médián kívüli világban érvényesül az a sokszínűség, ami egyébként egy jól működő médiarendszer lényege lenne. Éppúgy lehet konzervatív, mint liberális vagy éppen markánsan baloldali értékrendű médiát találni, van, ami elsősorban véleménycikkeket közöl, van amelyik ideológiailag teljesen besorolhatatlan oknyomozást végez. Ezekben a médiumokban egyetlen közös van: a szerkesztőségekben szakmai munka folyik, nem pedig politikai megrendelésre gyártanak propaganda anyagokat. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormányközeli elemző intézetnek érdeke a kormánypárti médián kívüli világ összemosása, de minden ilyen próbálkozásnál egyértelműen jelezni kell, hogy ez bizony hazugság.

Az, hogy egy médiavállalat és így az ott megjelenő médiamárkák besorolhatók-e valamelyik politikai oldalhoz, alapvetően két kérdés dönti el. Az egyik a tulajdonos személye, a másik a finanszírozási forrás. Ha a tulajdonost nézzük, akkor Magyarországon meglehetősen kevés média van már az ellenzéki oldalon, leginkább a Népszavát (tulajdonosa Puch László szocialista politikus) vagy az Azonnali hírportált (tulajdonosa Ungár Péter LMP-s politikus) érdemes kiemelni. A kormánypárti oldalon hasonlóan egyértelmű Andy Vajna helyzete, aki amellett, hogy jelentős médiavagyonnal rendelkezik (TV2 csoport, Rádió1), egyúttal kormánybiztos is. Nincs épeszű ember, aki megkérdőjelezné a politikai hovatartozását.

Ennél sokkal izgalmasabb, ha a finanszírozási forrást vesszük figyelembe: az a média, amelyet jelentős részben állami forrásokból finanszíroznak, nem tekinthető függetlennek a kormánypárttól, hiszen a hirdetési megrendelés mögött nem üzleti, hanem politikai döntéshozatal jelenik meg. Az állami reklámköltés növekvő arányáról és piactorzító hatásáról sokat lehetett olvasni az elmúlt években (mi a Mérték és az Átlátszó közös adatvizualizációját ajánljuk). Teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan médiumok, amelyek bevételében kiugróan jelentős az állami bevétel aránya, pusztán piaci alapon aligha lennének életképesek. Vannak olyan esetek, ahol a tulajdonos személye és a finanszírozási forrás első látásra nem tűnik összeegyeztethetőnek (pl. az éppen most futó kormányzati kampány a Népszavában), de ez inkább szabályt erősítő kivétel, és legfeljebb arra alkalmas, hogy elgondolkozzunk az élet és politika bonyolultságán. Magyarországon meglehetősen látványosan érvényesül, hogy a Fideszhez ezer szálon kötődő médiatulajdonosok az állami hirdetéseknek is nyertesei, az Fideszhez egyáltalán nem köthető tulajdonosok cégeihez pedig nemigen jutott állami megrendelés. Hangsúlyozzuk, hogy az utóbbi esetben semmi egyéb karakterisztika nincs, csak annyi, hogy a tulajdonosok nem köthetők a Fideszhez és a médiavállalatok a piacról élnek, nem pedig állami kitartottak. A Nézőpont Intézet egyszerű világképében ez már éppen elég ok arra, hogy „balliberálisnak” hívja őket, ezzel az erővel persze nevezhetné karácsonyfának is, körülbelül ugyanannyira komolyan vehető.  

A Nézőpont Intézet gyorselemzésének másik nagy hibája, hogy teljesen véletlenszerűen sorolja be a kormánypárti oldalra médiumokat. Kifejezetten korrekt részükről, hogy a TV2, a Super TV2 és három kisebb elérésű politikai médiatermék (Magyar Hírlap, Demokrata, pestisracok.hu) esetében besorolták a kormánypárti kategóriába úgy, hogy egyébként nem részei a KESMA-nak. De hol van a Rádió1 hálózat? Hogy lehet, hogy Andy Vajna egyik médiacége kormánypárti, a másik pedig nem? Csak nem azt akarja mondani a Nézőpont, hogy a rádióban óránként elhangzó híreknek nincs semmilyen szerepük a tájékozódásban? Kétségtelen, hogy egy zenei rádióban a műsoridő aránylag kis arányát teszik ki a hírblokkok, no de a TV2 sem politikai csatorna, a hírpiacon betöltött szerepe mégis megkérdőjelezhetetlen az esti Tények miatt.

Hasonlóan meglepő, hogy a közszolgálati média nem szerepel a kormánypárti kategóriában, de annyira bátor azért nem volt a Nézőpont, hogy „ballibnek” titulálja, így inkább kihagyták a számolásból, mintha nem is lenne. Ez nyilvánvaló nonszensz, és a médiarendszer egyik fontos elemét nem lenne szabad csak azért kihagyni, mert ezzel elrontja a számításokat. Közismert, hogy a közmédia finanszírozása függ a parlamenti többség által évente megszavazott költségvetéstől, de ettől még a szerkesztőségi gyakorlat törekedhetne a kiegyensúlyozottságra. Hogy ez mennyire nem így van, arra hadd idézzük az EBESZ jelentését, amely a 2018-as választások után született:

„A közszolgálati műsorszolgáltató az M1-en sugárzott tájékoztatásában részrehajlást tanúsított a kormánykoalíció és a kormány iránt, amelyekről a tudósítások a hírműsorok 61 százalékát tették ki. E tudósításoknak 96 százalékban pozitív volt a hangvétele, míg az ellenzékről szóló tájékoztatásé 82 százalékban negatív. Mindez ellentétes a közszolgálati műsorszolgáltató műsoraihoz való méltányos hozzáférésre vonatkozó EBESZ felé vállalt kötelezettségekkel és a nemzetközi normákkal, továbbá aláásta a nyilvánosság ‘jogát a médiához való hozzáféréshez’.”

Először nem volt teljesen világos, hogy a Nézőpont Intézetnek mi volt a célja ezzel az anyaggal, ebben a formában legfeljebb csak a saját maga lejáratására alkalmas. Mint a Mérték és a Medián nemrég publikált kutatásából kiderült, a teljes népesség közel háromnegyede érzi úgy, hogy fideszes médiatúlsúly van az országban. Ami ennél is meglepőbb, a kormánypárti szavazók közül is 65 százalék gondolja igaznak a fideszes médiatúlsúlyt és csak 4 százalék (!) érzi, hogy az ellenzéknek van nagyobb befolyása (a kutatás ezen a linken érhető el, a konkrét adatot a 101. oldalon lehet megtalálni). Nem tűnt logikusnak, hogy a magyar közvéleményre miért tol rá a Nézőpont Intézet egy nyilvánvaló hazugságot a „ballib” média túlsúlyról. Aztán elolvastuk Novák Katalin államtitkár franciaországi interjújáról készült összefoglalót, és rájöttünk, hogy mi volt a cél ezzel az egésszel. Ebben ugyanis a következőt találtuk: “Erre a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azt felelte, ez nem igaz, hiszen épp most készült egy felmérés, ami azt bizonyítja, hogy balliberális médiatúlsúly van.” Esze ágában sincs senkinek ezt a gyorsjelentést a magyar közvéleményben megfuttatni, ez kifejezetten a külföldi újságíróknak készült. Márpedig egy külföldi újságíró interjú közben nem fogja tudni, hogy a Nézőpont Intézet szakmaiatlan elemzéséről van szó, csak azt hallja, hogy kutatási eredmény született a témában és jó eséllyel inkább más vizekre evez. Mindenesetre mi a Mérték Médiaelemző Műhelyben mindent megteszünk, hogy ne csak az itt élők, de a külföldiek is tényszerű képet kapjanak a magyar nyilvánosság állapotáról.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom