Magyarország 2023-ban is távolabb került azoktól az európai demokráciáktól, ahol a sajtószabadság alapérték. A magyar médiakörnyezet 2010 óta tartó autokratikus átalakításában 2023 nem hozott látványos fordulatot, viszont az Európai Unióban zajló fejlemények egyre szűkebbre zárták azokat a lehetőségeket, amelyekről azt hittük, számunkra is elérhetők a sajtószabadság erősítése érdekében.
A magyar médiarendszer 2010 után fokozatosan polarizálódott, gyakorlatilag kettévált. Az egyik részébe azok a médiumok tartoznak, amelyek lojalitását a kormány a közös erőforrások korlátlan elérhetőségével biztosítja. A másik felébe az ilyen erőforrásoktól elzárt médiumok tartoznak. A kormánnyal lojális médiumok politikai küldetést teljesítenek, számukra az újságírás szakmai és etikai szabályai bármikor félretehetők. A nem kormánypárti média ideológiailag sokszínű, és egyértelműen az újságírás szakmai és etikai szabályai határozzák meg a működését.
A magyar médiarendszer 2010 utáni átalakulása egyfelől mellőzi az újságírók elleni erőszakot és a kritikus médiumok nyílt cenzúráját. Másfelől azonban olyan mélyreható, hogy a nyomdai kapacitásoktól a lapterjesztő és a műsorterjesztő hálózatokon át a médiaügynökségekig az információk és a bevételek áramlásának minden pontján a kormányközeli szereplők dominálnak. Ez a független újságírás és tartalomszolgáltatás végzését súlyosan megnehezíti, teljes bizonytalanságban tartva a független médiaszereplőket. Bár a kormányközeli média nyíltan központosított és kézivezérelt, ami a hagyományos értelemben vett cenzúra alkalmazását igen valószínűvé teszi, a magyar médiapolitika egészét 2014 óta a lágy cenzúra kifejezéssel írjuk le.
A „lágy cenzúra” vagy indirekt cenzúra fogalma alá azokat a médiapolitikai beavatkozásokat soroljuk, amelyek a médiapiac szerkezetének alakításával, a médiapiaci erőforrások elosztásának manipulálásával egyes álláspontok esélyét a közönség elérésére jelentősen növelik, másokét jelentősen csökkentik. Értelmezésünk szerint a lágy cenzúra a médiapiac szerkezetére és a médiavállalkozások gazdasági mozgásterére ható önkényes beavatkozás. Célja, hogy a médiapiac értéklánc egészében megerősítse azokat a vállalkozásokat, amelyek elősegítik a kormányzat álláspontjának közvetítését, és egyúttal gyengítse, gazdaságilag ellehetetlenítse, vagy kritikus álláspontjuk feladására kényszerítse a kormányzattal szemben kritikus véleményeket közlő médiumokat.
A lágy cenzúra viszonylag lassú, de tartós változásokat okoz a médiarendszer egészének működésében. A befolyásolás nem közvetlenül az egyes tartalmak előállítására, hanem a tartalomkínálat egészének alakítására irányul, célpontjai így nem az egyes újságírók, hanem a médiavállalkozások. A lágy cenzúrát közvetlenül a médiatulajdonosok és a médiamenedzserek érzékelik, e beavatkozások a szerkesztői és az újságírói gyakorlatot rajtuk keresztül befolyásolhatják.
A 2023-ról szóló lágy cenzúra jelentésünk a megszokott gazdasági és jogi elemzéseken túl kiemelten foglalkozik a hazai tartalomszolgáltatók és a platformok viszonyával, valamint az európai platformszabályozás végrehajtásának eddigi magyarországi tapasztalataival. A közszolgálati médiáról szóló fejezet a 2016-ban indított európai versenyjogi ügyünk részletes bemutatása.
Radikális fordulat nem történt 2023-ban a magyar médiapiacon, ami nemcsak azt jelenti, hogy a Fidesz nem szerzett újabb látványos pozíciókat, de azt is, hogy a független média helyzete sem lett stabilabb. Azok a cégek, amelyek jelen vannak a hírpiacon, a közszolgálati média költségvetését is beleszámolva 347 milliárd forint árbevételt értek el. Kiemelkedő a kormánypárti média és a közszolgálati média részesedése, a független média mindössze 23 százalékos árbevétel-alapú részesedést ért el. Ez az arány jól mutatja a torz magyar piaci viszonyokat, évek óta foglyul ejtett piacról beszélhetünk.
A 2023-as állami reklámköltés listaáron 86 milliárd forint volt. Ez valamelyest csökkent az elmúlt évhez képest, alighanem azért, mert a kormánypárt kommunikációja egyre aktívabbá vált a digitális platformokon és a kommunikációs ráfordítások egy jelentős része már a Meta és a Google platformjaihoz került. Az állami reklámköltés legnagyobb kedvezményezettjei a TV2 kereskedelmi televíziós vállalat, a Publimont plakátcég és a Mediaworks kiadóvállalat.
A Médiatanács által lefolytatott rádiós pályázatok legnagyobb nyertese 2023-ban Mészáros Lőrinc: minden harmadik megpályáztatott frekvenciát az ő érdekeltségébe tartozó rádiók (Rádió1, Best FM) nyerték el. A korábbi évekhez képest ugyanakkor emelkedett az önálló, rádiós hálózathoz nem kapcsolódó helyi rádiók aránya a nyertesek között, elérve a pályázatok 25 százalékát.
Úgy tűnik, a globális platformok európai szabályozása nem hoz érdemi változást a magyar tartalomszolgáltatók és a platformok viszonyában, viszont tovább erősíti a Fidesz által 2010 óta megszállva tartott médiahatóság pozícióját. Másrészt az általunk indított európai eljárások kudarca az utolsó jogi eszközöket is kiveszi a kezünkből, amikkel az átpolitizált médiarendszert és az eltorzított médiapiacot legalább részben a demokrácia normáinak megfelelő irányba terelhettük. Elemzésünkben részletesen bemutatjuk a magyar közszolgálati média finanszírozásával kapcsolatos panaszunk történetét. A panasz eredményeként a közmédia szabályozása módosult ugyan néhány ponton, de az átláthatatlan, ellenőrizhetetlen és indokolatlan közpénz-szórást nem sikerült feltartóztatnunk.
2023 egy meglehetősen stabil kétosztatú médiarendszer képét mutatja, amely már jó ideje nem hagy esélyt arra, hogy radikális fordulat és nagyon erős politikai felhatalmazás nélkül visszatérjünk a demokratikus nyilvánossághoz.
A tanulmány a HDMO (Hungarian Digital Media Observatory, azaz a Magyar Digitális Média Obszervatórium) nevű projekt keretében készült. A 30 hónapos projekt keretében a Political Capital és a Mérték Médiaelemző Műhely kutatói a dezinformációk terjedését és az ellene hozott intézkedések hatékonyságát vizsgálják, a francia AFP hírügynökség és a Lakmusz újságírói tényellenőrző munkát folytatnak, az Idea Alapítvány munkatársai a tudatos médiafogyasztással kapcsolatos tréningeket tartanak, a HDMO digitális infrastruktúráját pedig az Epresspack biztosítja. A projekt, az első fázishoz hasonlóan, az Európai Bizottság társfinanszírozásában működik. A HDMO-t alkotó konzorciumot nyílt pályázaton választotta ki az Európai Bizottság, amely minden tevékenységében teljes függetlenséget élvez.
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. A projekt során kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Egészségügyi és Digitális Végrehajtó Ügynökség véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szerv nem tehető felelőssé.
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ez a bejegyzés a Mediadelcom, Horizont 2020-as kutatóprojekt eredményeiről beszámoló blogsorozat 4. része. A 14 országból álló Mediadelcom konzorciumról és...
A Mérték Médiaelemző Műhely legújabb kutatása nemcsak a politikai propaganda tartalmát, hanem annak terjedési mintázatait is igyekszik feltárni a magyar...
A Mérték Médiaelemző Műhely kutatása azt vizsgálta, hogyan terjednek a politikai dezinformációs narratívák a magyar online médiában. A kutatás fókuszában...
Ez a bejegyzés a Mediadelcom, Horizont 2020-as kutatóprojekt eredményeiről beszámoló blogsorozat 3. része. A 14 országból álló Mediadelcom konzorciumról és...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!