Európa még mindig a legkedvezőbb kontinens a sajtószabadság szempontjából, de az újságírókkal szemben elkövetett erőszakos cselekmények száma nőtt, és az Európai Unió által beiktatott, az alapvető szabadságjogok megőrzését szolgáló mechanizmusok még nem tudtak lazítani Orbán Viktor szorításán a magyar média fölött, és nem tudták megállítani a drákói intézkedéseket, amiket a többi közép-európai ország alkalmaz.

Egész Európa a COVID-19-világjárványt próbálja leküzdeni, de csak néhány országnak – köztük az index első három helyén álló Norvégiának (1. hely), Finnországnak (2. hely) és Svédországnak (4.-ről idén 3. hely) – sikerült a járvány kezelése mellett elég energiát fordítania a sajtószabadság megfelelő támogatására és védelmére. Bár a megbízható információk elengedhetetlenek a vírus legyőzéséhez, a tájékoztatáshoz való jog terén több európai országban is nyilvánvaló szabályszegések történtek. Magyarországon Orbán Viktornak sikerült az országot egy olyan alternatív európai modellhez igazítania, ami teljes mértékben felhagy a sajtószabadsággal (lásd a lenti boxban).

Hamis információk és hivatalos titkok

A kontinensen keleten és nyugaton is új, a tájékoztatáshoz való jogot korlátozó törvények léptek érvénybe, amelyek megkönnyítik az újságírók letartóztatását és büntetését. Számos ország megpróbálta csökkenteni a kényes információk hatását, beleértve a pandémiát is. Szerbiában (93. hely) például Ana Lalić újságírót késő este letartóztatták saját otthonában, miután beszámolt egy kórház COVID-19-járvánnyal való küzdelmeiről, figyelmen kívül hagyva egy rendeletet, miszerint csak a felelős kormányzati egység terjeszthet információkat a vírusról. Koszovóban (8 helyet rontva 78. hely) a KoSSev híroldal szerkesztőjét, Tatjana Lazarević-et önkényesen letartóztatták az utcán, miközben a járvány hatásairól tudósított.

A migráció is érzékeny témának bizonyult az Európai Unión belül. Görögországban (5 helyet rontva 70. hely) a hatóságok többször erőszakos módon tartóztattak le újságírókat, hogy megakadályozzák, hogy kapcsolatba lépjenek a bevándorlókkal. Többféleképpen gátolták a hatóságok az újságírókat a migráció tudósításában Spanyolországban a Kanári-szigeteken, visszatartottak információkat a tengerből kimentettekről és partraszállási pontjaikról, fizikai akadályokat használtak, amelyek megnehezítették a vizuális anyagok készítését, valamint további biztonsági eljárásokat vezettek be.

Az Egyesült Királyságban másféle visszaesés volt látható (két helyet rontva 33. hely), ahol egy bíró megtagadta Julian Assange, a WikiLeaks alapítója kiadatását az Egyesült Államok számára, viszont a döntését Assange mentális egészségére való potenciális fenyegetésekre alapozta, nem a közérdek és a szólásszabadság védelmére. Döntésének következménye, miszerint Assange a fokozottan védett Belmarsh börtönben marad, ahol mentális állapota tovább romlik, még egy fájó pont.

Magyarország 3 helyet rontva 92. hely – koronavírus tudósítás megtagadva

2020 májusa óta veszélyhelyzetre hivatkozva – azóta a hatáskörüket érintő változás nélkül átnevezve – új intézkedések léptek érvénybe, amelyek azóta is kriminalizálják az ‘álhíreket’ a koronavírussal kapcsolatban, valamint ellehetetlenítik a járványról szóló információk megszerzését. Az újságírók és forrásaik megszenvedik a rendelkezés rémisztő következményeit és a kórházakból való kitiltást. Amikor 2021 márciusában 30 hírmédia nyilvános levélben kérte, hogy szüntessék meg az információs blokádot, a kormány ezt megtagadta és álhírek terjesztésével vádolta a független médiát. Emellett külföldi média is céltáblájává vált a megfélemlítő kampánynak. Az Orbán cenzúrája alá kerülő független platformok közé tartozik az Index, aminek alkalmazottai nagy része felmondott, miután a miniszterelnök szövetségesei elfoglalták a lapot, valamint a Klubrádió, amit jelentéktelen adminisztratív ürügy alapján megfosztottak a sugárzási frekvenciájától. Az Európai Unió a maga részéről tehetetlennek tűnik. A Magyarország ellen indított törvényszegés miatti eljárás nem haladt előre, és egy újonnan létrehozott mechanizmus, miszerint az EU-s pénzügyi források a szabályok betartása alapján válnak elérhetővé, nem veszi figyelembe a sajtó szabadságát.

A magyar sajtó- és szólásszabadság gátlástalan felszámolása ötletek forrásaként szolgál bizonyos EU tagállamok számára, és rossz példát mutat a csatlakozni próbáló országoknak. A szomszédos országok állami tulajdonban lévő média platformjai vannak leginkább kitéve ezeknek az agresszív irányelveknek. Néhány már most az állami propaganda szócsövévé változott, például a lengyel (2 helyet rontva 64..) TVP, mások szerint pénzügyi támogatásoktól esnek el, ha nem járnak az állam kedvében, mint a szlovén (4 helyet rontva 36.) STA hírügynökség. A magánkézben lévő média adózási, kereskedelmi és törvényhozói nyomásnak van kitéve, ahogy Lengyelország példája mutatja: a média ‘lengyelesítése’ érdekében javaslat született a reklámbevételek adóztatására, a helyi média állami szerveken keresztül történő felvásárlására, valamint a közösségi média politikai szabályozására. Néhány EU-tagságra jelölt ország bírói nyomást alkalmazott: Albánia (egy helyet javítva 83.) kormánya elfoglalt két független televíziós csatornát arra hivatkozva, hogy a tulajdonosukat drogkereskedelemmel vádolják, Montenegróban (1 helyet javítva 104.) pedig Jovo Martinović oknyomozó riportert hasonló koholt vádak alapján elítélték.

A büntetlenség veszélyessé teszi az újságírást

Az újságírók ellen elkövetett bűntettek szankció nélkül hagyása – ami nem csak Európa délkeleti régióját érinti – fenyegető hatással lehet az újságírókra. A büntetlenség Szlovákiában (2 helyet rontva 35.) bizonyult a legbotrányosabbnak, ahol a Ján Kuciak oknyomozó riporter meggyilkolásával gyanúsítottak tárgyalása a parancs kiadásával gyanúsított üzletember felmentésével végződött. Málta (81.) esetében csak egy gyanúsított bérgyilkost ítéltek el 2020-ban Daphne Caruana Galizia újságírónő megölése miatt. A végeláthatatlan bírói eljárások hozzájárulnak a büntetés elmaradásához: a Slavko Ćuruvija szerb laptulajdonos 1999-es meggyilkolásával vádolt négy gyanúsított ügyét 2021-ben egy belgrádi fellebbviteli bíróság felülvizsgálta, ami az újságíró halála után 21 évvel újabb tárgyalásokhoz vezetett. Az államok képtelensége és vonakodása a fenyegetett újságírók megvédése érdekében hozzájárul a veszélyeztetettség érzéséhez. Bulgáriában (1 helyet rontva 112.) Nikolay Staykov csak az RSF nyilvános felhívása után kapott rendőri védelmet.

Gyűlölet és értetlenség

Nem csak az oknyomozó újságírók vannak kitéve az erőszakos cselekedetek veszélyének; a demonstrációkon tudósító riporterek is gyakran célpontok. Több riportert is ért fizikai támadás különböző szélsőséges ideológiákban hívő, vagy összeesküvés-elméleteket támogató csoportok tagjai által a koronavírust övező korlátozások elleni tüntetéseken, főként Németországban (2 helyet rontva 13.) és Olaszországban (41.). Más országokban, elsősorban Görögországban riporterek is áldozatul estek rendőri erőszaknak és önkényes letartóztatásoknak, amiknek tudósítását rendészeti műveletek korlátozzák a demonstrációkon. Franciaországban (34.) hasonló sértések érték a sajtószabadságot, mindenekelőtt a demonstrációk szabályozása elleni, valamint az úgynevezett ‘globális biztonság törvény’ (ami korlátozza a rendőrtisztekről készült videók és fotók közzétételét) elleni tüntetéseken.

A rendőri brutalitás is megjelent az EU országaiban, leginkább Lengyelországban, ahol számos újságírót bántalmaztak vagy letartóztattak kormányellenes tüntetéseken, és Bulgáriában, ahol a hatóságok megtagadták Dimiter Kenarov szabadúszó újságíró ellen elkövetett rendőri erőszak ügyének kivizsgálását. Az újságírókkal szemben elkövetett visszaélések növekvő száma az EU-tagságra pályázó Szerbiában is megmutatkozott. A sajtószabadság  különböző sértései hozzájárultak az EU/Balkán erőszak mutatójának nagymértékű romlásához. A térségben a világszerte mért 17%-os csökkenéshez képest az erőszakos cselekmények száma megkétszereződött.