Az elmúlt évek mentesek voltak a jelentős médiapiaci fejleményektől, szinte már elszoktunk attól, hogy újabb és újabb médiavállalatok kerülnek kormányközeli kezekbe. A 2010-es években még földindulásszerű változások voltak, és mára úgy tűnik, hogy kialakult az a médiarendszer, amit a kormánypárt kívánatosnak tart, hiszen az elmúlt években inkább a közösségi médiában építkezett. Ehhez képest váratlanul jött a hír október 31-én, hogy a svájci tulajdonú Ringier eladja magyarországi leányvállalatát a kormányközeli Indamédiának, többek között a Blikk bulvárlappal és más értékes márkákkal. Túl sok információ nem derült ki a közleményből, de így is jól kirajzolódik, hogy mi történt. Urbán Ágnes írása. 

A Blikk és szinte a teljes Ringier portfólió eladása kapcsán nem az a kérdés, hogy miért, hanem hogy miért most. A napilapkiadás régóta lejtmenetben van. Aligha szükséges hosszan magyarázni, hogy az internet elterjedését követően, az okostelefonok és a közösségi média korában mennyire anakronisztikus fél nappal korábban kinyomtatott újságból olvasni a híreket. Tovább gyengítette a piacot a politikai beavatkozás is, ami a napilapok egy részét propagandatermékké silányította: sokan érezték, éreztük, hogy sokszínű és minőségi tartalomfogyasztás már csak az online világban lehetséges. Ha egyszer egy piac lejtmenetbe vált, eltűnik a napilapolvasás kultúrája, bezárnak az újságosok, akkor onnan már nagyon nehéz újra építkezni. 

78%

Év végéig még

27 324 292 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Miért fontos a Blikk? 

A Blikk különleges termék volt, mert a piaci trendekkel szemben is meg tudta őrizni, sőt erősíteni a márkáját. Az indulást követő években sokak által lenézett lap volt, az értelmiség nehezen tudta elfogadni, hogy a bulvár legitim műfaj. Az Orbán-rendszer idején, amikor egymás után szűntek meg lapok vagy váltak a propaganda gépezet részévé, a Blikk elkezdett tényezővé válni: a K-monitor korrupcióellenes civil szervezet adatbázisában több mint 1000 olyan Blikk-cikk van, amely korrupciós ügyekkel foglalkozott. 

Mindettől függetlenül a Blikk nyomtatott kiadása nem kerülhette el azt a mélyrepülést, ami az iparág egészét jellemzi. Az alábbi grafikon az ezredforduló óta mutatja a példányszám csökkenését, ami önmagában is érzékelteti a helyzet súlyosságát, és érthetővé teszi a svájci tulajdonos döntését a kivonulásról. 

Forrás: saját szerkesztés a MATESZ adatai alapján (Megj.: 2022 óta a terjesztett példányszám adatnak része a digitálisan terjesztett példányszám is)

A látványos zuhanás ellenére a Blikk így is rendkívül fontos volt. Az NMHH nemrégiben megjelent Médiapiaci jelentéséből ismert, hogy a Nemzeti Olvasottságkutatás (NOK) mérése szerint 2024-ben a Blikk volt a legolvasottabb lap, egy átlagos napon 465 ezer ember olvasta (ingyenes lapok, tévéújságok és rejtvényújságok nélkül számított rangsor). Kétségtelenül vet fel módszertani kérdéseket, hogy a hozzávetőleg 40 ezres példányszám mellett hogy lehet ennek több mint tízszerese az olvasószám, hiszen ez azt jelenti, hogy egy kinyomtatott példány átlagosan több mint tíz olvasóhoz jut el, de abból a szempontból ez most nem fontos, hogy a Blikknek kitüntetett szerepe van a magyar piacon, és egyetlen más napilap sincs, amely közelében lenne ennek a népszerűségnek. Szintén a Médiapiaci jelentésből tudjuk, hogy blikk.hu átlagos napi látogatottsága 563 ezer volt tavaly és ezzel a negyedik leglátogatottabb oldal volt az Index, a 24.hu és az Origo után. A tulajdonosváltás jelentőségét az is bizonyítja, hogy a legszabadabbnak, a kormánytól leginkább függetlennek tekintett online piac legnagyobb szereplői közül is csak a 24.hu nem kormányözeli. 

A külföldi befektetők szerepe a magyar médiapiacon

Az olvasói piacon betöltött szerep mellett a médiarendszer egésze szempontjából is fontos nemcsak a Blikk, hanem a teljes Ringier portfólió tulajdonosváltása. Az 1989/90-es rendszerváltás után egymás után jelentek meg a nagy kiadók a magyar médiapiacon. A nyomtatott lapok piacát az Orbán-rendszer kezdetekor, 2010-ben három nagy kiadó dominálta, a német Axel Springer, a svájci Ringier és a finn Sanoma. 

Minden cégnek, minden tulajdonosváltásnak megvan a maga története, de mára eljutottunk oda, hogy az utolsó nagy külföldi befektető is elhagyta a piacot. Érdekesség, hogy egy héttel korábban a szintén svájci Marquard Group döntött a kivonulás mellett, és a három lapból álló magazin-portfólió management buyout keretében került magyar kézbe. 

A lappiacról tehát de facto teljesen eltűntek a külföldi befektetők. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a nagy kivonulók közül egyedül a Sanoma portfóliója került a kormánytól független befektető tulajdonába, ez ma a Varga Zoltán vezette Central Médiacsoport. A portfólió kis mérete miatt piaci szempontból kevésbé releváns, de közéleti jelentősége miatt meg kell említeni, hogy a Funke Mediengruppe kivonulása után a HVG többségi tulajdonosa az addigi kisebbségi magyar tulajdonos lett, és természetesen ez is a független oldalt erősíti. 

Ezen a ponton óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy a Ringier kivonulására miért most került sor, és általában véve milyen felelősség terheli azokat a külföldi befektetőket, akik a rendszerváltás környékén vagy akár később beléptek a magyar piacra. Galambos Márton a német lapkiadók magyarországi viselkedését bemutató, a Médiakutató folyóiratban 2008-ban megjelent cikkében írja, hogy „A német kiadók magyarországi tevékenysége az újságírás területén ezért a pénzügyi befektetőkre jellemző piaci viselkedést mutatja, és nem – mint a nyomtatás, a hirdetésértékesítés vagy a terjesztés területén – a tapasztalt szakmai befektetőkét”. A megállapítás nyilvánvalóan kiterjeszthető más, nem német befektetőkre is, a Ringier magyarországi szerepvállalása semmiképpen nem nevezhető dicsőségesnek.

Azt el lehet és el kell fogadni, hogy egy üzleti befektető alapvetően üzleti logikában gondolkodik, mindenekelőtt a részvényesei felé tartozik felelősséggel, és egy svájci cég üzleti logikájába nehezen illeszthető bele, hogy a stratégiai döntések meghozatalakor a magyar médiaszabadság szempontjait mérlegelje. Ugyanakkor minden cégnek van jó hírneve, presztízse és ezzel együtt társadalmi felelőssége is. A legnagyobb napilap és a negyedik legnagyobb portál tulajdonosaként alig több mint öt hónappal a választások előtt kivonulni a magyar piacról kifejezetten extrém időzítésnek tűnik, olyannak, amelyre alighanem több európai országban is sokan felkapják a fejüket. 

Az elmúlt másfél évtized nagy médiapiaci tranzakciói bármilyen katasztrofális hatással jártak is, soha nem történtek közvetlenül választások előtt. Lehetséges persze, hogy a Ringier tulajdonosait, a közel 200 éve a lapkiadásban dolgozó Ringier családot egyáltalán nem érdekli, hogy az európai gazdasági, társadalmi és politikai elit mit gondol róluk, de ez kevéssé valószínű. Ennél hihetőbb magyarázat, hogy a svájci anyavállalat a Fidesz köreitől nem szokatlan “visszautasíthatatlan ajánlatot” kapott, és a lehetséges forgatókönyvek közül még mindig a kivonulás tűnt a legjobb stratégiának. 

Miért most? 

Ami igazán izgalmassá teszi a kérdést, hogy a magyar kormánypárt – mert ne legyen illúziónk, egy ilyen döntés nem az Indamedia szintjén dől el – miért tartotta ennyire fontosnak a Ringier leányvállalatának, azon belül is a Blikknek a megvásárlását. 

A jelenlegi kiélezett politikai helyzetben a Blikk olvasóinak elérése rendkívül fontos lehet a kormánypárt számára, különösen azért, mert részletes kutatási eredmények ismerete nélkül is sejthető, hogy közülük sokan nem kifejezetten tudatos médiafogyasztók és nem feltétlenül érdeklődnek a politikai iránt. Ennek a rétegnek az elérése különösen fontos lehet annak ismeretében, hogy a politikai hirdetésekről szóló európai rendelet (TTPA) októberi hatályba lépése előtt a Meta és a Google leállította a politikai hirdetéseket az Európai Unió országaiban. Ez nyilvánvalóan komoly kihívás elé állítja a Fideszt, amely az elmúlt időszakban nagyrészt a digitális hirdetésekre építette a politikai kommunikációját. 

Míg a korábbi évek nagy médiaipari tranzakciói mögött a kormánypárt tudatos stratégiai építkezése állt, lehetséges, hogy most inkább taktikai lépést látunk, és a Blikket olvasó közönség elérése annyira fontossá vált, hogy az ez minden más pénzügyi és politikai megfontolást felülírt. 

A Ringier kivonulása bár valószínűleg üzleti döntés, de megtörténte egy korszak lezárása is egyben. A külföldi tulajdonú lapkiadás utolsó bástyája dőlt le a választásokat megelőzően, és ezzel a magyar nyilvánosság még kiszolgáltatottabbá vált a politikai befolyásnak. Hogy ez a folyamat mennyire lesz visszafordítható, az már nem a médiapiaci szereplőkön múlik, hanem azon, mennyire képes a társadalom megvédeni a tájékozódáshoz való jogát.