A Mérték Médiaelemző Műhely a Mediánnal közösen fókuszcsoportos kutatást végzett annak feltárására, hogy a résztvevők mit gondolnak a magyar médiarendszerről, hogy viszonyulnak a propagandához. A beszélgetésben kiemelt figyelmet kapott a Megafon: célunk annak megértése volt, hogy mi a Megafon videók percepciója, a résztvevők mennyire vannak tisztában azzal, hogy mit is látnak valójában, amikor egy ilyen tartalom megjelenik a közösségi oldalakon. 

A kutatás során négy online fókuszcsoportos beszélgetést folytattunk le, csoportonként hat válaszadóval. A beszélgetésekre 2024. május 7.-én és 8-án került sor. A kutatásban férfiak és nők, budapestiek és vidékiek vegyesen vettek részt. 

A csoportokat a 2024 tavaszán tapasztalható pártpreferenciák mentén alakítottuk ki. Ez alapján két csoportot a Fideszre szavazókból, két csoportot pedig ellenzéki szavazókból szerveztünk meg. Az ellenzéki szavazókat külön bontottuk: 

• DK-MSZP-P pártszövetség, illetve Momentum szavazókra és
• Tisza Párt és MKKP szavazókra

A kutatásban igazolódott a magyar nyilvánosság és így a magyar társadalom jól ismert polarizáltsága. Újszerű eredmény, hogy a média kapcsán a kormánypárti, illetve az ellenzéki szavazóknak eltér a szóhasználata. Az ellenzéki válaszadók kormánypárti és vele szemben ellenzéki vagy független média kifejezéseket használnak, míg a kormánypárti (Fidesz) szavazók viszont inkább a média jobb- és baloldali felosztásában gondolkodnak. 

A média alapvető feladatát érintő különbség, hogy az ellenzékiek kormánykritikus megközelítést várnának el a médiától, a kormánypártiak beszámolóiban azonban nem jelenik meg az a gondolat, hogy a média feladata a hatalom ellenőrzése. Ők inkább a hatalom segítőjeként, illetve az ellenzéki média esetében a hatalom gáncsoskodójaként tekintenek a médiára. 

A polarizáció jól tetten érhető abban, hogy a kormánypárti és az ellenzéki válaszadók egyaránt úgy látják, hogy a két oldal médiája nagyon eltérő, egymásnak sokszor ellentmondó módon közli a híreket, mutatja be az eseményeket. De mindkét oldal úgy véli, az ő médiája a megbízhatóbb. 

Alapvető különbség van abban, hogy a kutatás résztvevői hogy értelmezik a megbízhatóságot. Az ellenzéki válaszadók a megbízhatóságot elsősorban úgy értelmezik, hogy egy médium mennyire áll közel a valósághoz, a tényekhez, és egyértelműen a független, kormánykritikus médiát gondolják megbízhatóbbnak, objektívebbnek. A kormánypárti válaszadók viszont inkább az igazsághoz való viszonyulásból vezetik le a bizalmat. Abban hisznek, hogy az ő oldalukon van az igazság, ami így elsősorban ő médiájukban jelenik meg. 

Sokan a másik oldal híreibe is belenéznek – de abból az alapállásból teszik ezt, hogy egyértelműen a saját médiájuk a hitelesebb, megbízhatóbb. Ezért ezek a helyzetek kevésbé alkalmasak arra, hogy egy korrigált, köztes álláspontot alakítsanak ki. A felfedezett különbségek inkább abban hatnak megerősítőként, hogy a másik oldal nem látja jól a világot, a kormány intézkedéseit, az eseményeket. Ezt mutatja, hogy gyakran címkéznek: a kormánykritikus média a fideszesek szerint „libsi”, „rosszhiszemű”, a kormánymédia az ellenzékiek szerint „agymosott”, „uszító”. A kormánnyal szimpatizálókra jellemző, hogy magukat az ellenoldali újságírókat is minősítik. 

A válaszadók többsége kifejezetten szereti az online, közéleti beszélgetős műsorokat. A műfaj egyik fő vonzereje, hogy szórakoztatóbb formában tájékoztat, ugyanakkor egy-egy témával alaposabban is megismertethet. Az ellenzéki válaszadók azért is fordultak az internetes közéleti műsorok felé, mert úgy érzik, a Fidesz térnyerésének következtében a nyomtatott sajtóban és a televíziós műsorokban egyre kevésbé találják meg az őket megszólító közéleti tartalmakat. 

A Megafon ismertebb név az ellenzéki válaszadók, mint a kormánypártiak körében. Ők inkább csak egyes influenszereket ismernek, akikről nem is feltétlenül tudják, hogy a Megafonhoz tartoznak. 

A kormánypárti és az ellenzéki válaszadók nagyon ellentétes módon viszonyulnak a megafonos videók tartalmához, azok hitelességéhez. A kormánypártiak tudnak azonosulni a videók tartalmával, hisznek annak az igazságában, legfeljebb stílusbéli aggályaik voltak. A saját ízlésüknél azonban fontosabbnak gondolják, hogy biztosan vannak olyan célcsoportok, amelyeket ezek a videók képesek megszólítani, tehát végső soron hasznosak a jobboldalnak, a Fidesznek. 

Az ellenzéki válaszadók szerint a videók manipulatívak, a felhangosított kormánypropagandát látják bennük. Hiteltelennek tartják, és ezért elutasítják azt a módot, ahogy kommunikálnak. A propaganda jellege mellett a közpénzből való finanszírozása is sokak által ismert ellenzéki oldalon. Ehhez szintén nagyon negatívan viszonyulnak. A Megafon a közpénz rossz, haszontalan elköltésének az egyik szimbóluma lett számukra. 

Magához a propagandához is eltérő módon viszonyulnak az ellenzéki és a kormánypárti válaszadók. Az ellenzékiek fontos problémának érzékelik a kormányhoz kötődő propagandamédia működését, ők a szabad, független médiát tartanák kívánatosnak. 

A kormánypártiak nem látnak súlyos problémákat a kormánypropaganda működése körül. Relativizálással, bagatellizálással elhárítják azokat a kritikákat, amelyek megkérdőjelezik ezeknek az eszközöknek a használatát. A média függetlenségében, a sajtó szabadságában nem hisznek, szerintük az csak egy ideális világban létezik. Úgy vélik, a valóságban, különösen a Magyarországra jellemző, kicsi médiapiacon minden médium működéséhez kellenek a nagy támogatók, ami pedig törvényszerűen politikai vagy gazdasági köröktől való függőséghez vezet. 

A tanulmány itt érhető el.

 

* * *

A választási dezinformációt vizsgáló projekt megvalósítására a Political Capital által vezetett, a Lakmusz és a Mérték Médiaelemző Műhely részvételével működő konzorcium 143 ezer eurós támogatást nyert a European Media and Information Fund (Európai Média és Információs Alap – EMIF) nyílt pályázatán. Az EMIF által támogatott bármely tartalomért kizárólag a szerző(k) felelősek, és az nem feltétlenül tükrözi az EMIF, valamint az Alap partnerei, a Calouste Gulbenkian Foundation és a European University Institute álláspontját.