Az M5 kulturális csatorna, ellentétben a M1-től, időnként valóban betölti közszolgálati jellegét: színházi közvetítéseket, koncerteket, jó érzékkel válogatott klasszikus filmeket, esetleg dokumentumfilmeket is láthatunk a műsorán. De vajon mennyire teszi be a lábát a csatorna saját készítésű, vagy saját rendelésre készített műsoraiba a politika, az ideológia vagy a propaganda? Ezt az Ez itt a kérdés, az M5 szellemi háttérműsorán keresztül vizsgáljuk meg. Kérdések, válaszok, viták, vélemények, titkok, leleplezések, ezek a fő hívószavaik, főműsoridőben, 20 órától. Boros Tamás újságíró írása.

A műsor 

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az Ez itt a kérdés című műsorban szinte állandóan a kormányzatnak kedves témákat vetnek fel: történelem, vallás, család (még az anya nő, az apa férfi előttről), amerikai elnökválasztás, SZFE. És kivétel nélkül a kormány szemüvegén át. 

A stúdióban egy műsorvezető és meghívott vendégei foglalnak helyet, minden esetben olyan személyek, akiknek van köze az adott témához. A műsor javára írható, hogy a hírműsorok során tapasztaltaknál jóval gyakrabban törekszenek a kormánytól ellentétes vélemények megszólaltatására. Ez azonban csak első látszatra erény, és a műsorok felépítése azért több hasonlóságot mutat a “közszolgálati” híradóval, mint egy szakmailag nívós beszélgetős vitaműsorral. Mennyire jellemző a kiegyensúlyozottság vagy épp annak a hiánya? Vizsgáljuk ezt meg az egyes szereplőkön keresztül:

A műsorvezetők

A műsorban nem a műsorvezetők testesítik meg az elfogultságot. Bár a stúdióban többen fordultak már meg e szerepben. Ott van köztük például Gulyás István, aki már korábban is észrevetette magát szubjektív, személyes sérelmeitől vezérelt, az alanyt elnyomó, szakmaiatlan interjújával. De láthattuk Trombitás Kristófot is, akinek botrányos műsorairól a későbbi részben szólnék. Általánosságban azonban kijelenthető, hogy a mindenkori riporter legalább nem támadja “pitbull módjára” a meghívást elfogadó, ellenkező véleményű felet, akkor sem, ha a mondataiból érezhető, hogy inkább a csatorna vezetése felé lojális. Ennek ellenére nem elfogulatlan moderátorok. Ezt a felkonfjuk mellett abból lehet felfedezni, hogy a kérdéseikben gyakran használják a “kormányzati paneleket”.

A vendégek kiválasztása 

A vendégek személye nagyon fontos a pártosság vagy épp a pártatlanság kérdésében. Előfordul egy-egy vitás téma kapcsán, hogy nem hívnak meg mindkét oldalról valakit, így a műsor “megbillen”. A Hol vannak a közbeszéd határai? (2021.01.04) című műsorban például a vendégek Megadja Gábor és Lánczi Tamás voltak, A múlt megítélésben nem lehet kettős mércét alkalmazni (2020.02.20.) című beszélgetés vendégei Schmidt Mária és L. Simon László voltak, bár a műsorban hallhatunk az övéktől eltérő véleményeket is.  

Az adások többségébe azonban meghívnak a kormányzatéval ellentétes véleményeket képviselő szereplőket is. Az Orvosbér-emelés… (2020.10.05.) című beszélgetésben például hallhattuk Dr. Lénárd Ritát, a Magyar Orvosi Kamara alelnökét, a Színházi válság (2020.10.13.) című műsorban Kálomista Gábor mellett vendég volt Fáy Miklós kritikus, Csáki Judit színikritikus és Kukorelly Endre is.

 A vendégek személye tehát sok esetben még garantálhatná is a kiegyensúlyozottság megvalósítását, még sincs ilyen érzésünk a műsort nézve. A szerkesztőknél ugyanis sokszor tetten érhető a hírműsorokéhoz hasonlatos politikai elfogultság, a témaválasztás, a felkonfok és a narrációk tekintetében egyaránt.

Témaválasztás, a témák felvezetése 

A Hol vannak a közbeszéd határai? című műsorban, amelyben Krekó Péter Politiconak mondott, vélt mondatait szedték szét, a felvezető narráció mindenféle kontextus és kritika nélkül átveszi Bayer Zsoltnak az azóta több állítását bírósági ítélettel is cáfolt cikkét, és a következőket szó szerint idézi a cikkből: „A Politico című, teljesen elaljasult brüsszeli szennylap a minap írt „elemzést” a magyarországi járványhelyzet kapcsán, s ebben szólaltatják meg többek között Krekó Pétert, az ellenzéki oldal egyik legsötétebb, legaljasabb gazemberét.” Ráadásul a narráció során a nézőnek elsőre egyáltalán nem egyértelmű, hogy ez egy idézet volt Bayer Zsolt cikkéből és nem a műsorvezető saját gondolata.

Még gyakoribb azonban, hogy a műsorvezető szájába már a felkonf során is állásfoglalást adnak: “Nem példátlan történet, hogy a magyar médiapiacon megszűnik egy-egy szereplő. Az sem példa nélküli, hogy új felületen folytatja egy szerkesztőség. A rádiók működése körül is volt már felhajtás, és volt már olyan is, amikor az egyik szereplő elvesztette a frekvenciáját. A Klubrádió még nem szűnt meg, de már kongatják a vészharangot.” (A Klubrádió ügye, 2020.09.21.), hangzik Gulyás István bevezetője.

Visszatérő rovatok a műsorban

Az adásoknak három, rendszeresen visszatérő blokkja van.

1. A portrésorozat: 55 ilyen adást számoltunk, amelyek körülbelül fele szólt olyan emberekről, akik rendszeresen vagy korábban karakteresen megszólaltak a jelenlegi kormánypárt mellett. 27 ilyen személyt számoltunk össze. Az egyértelműen besorolható vendégek (Nemcsák Károly, Nagy Feró) mellett akadtak nehezebben „kategorizálhatóak” is (pl. Ráckevei Anna, Tolcsvay László, Esztergályos Cecília). Olyan személy nem szerepelt portréműsorban, aki rendszeresen megjelenik a nyilvánosságban kormánykritikus véleménnyel, bár Ragályi Elemér (2019. április 17.) később, illetve két héttel korábban (2020. szeptember 27.) Halász Judit a kormányzati narratívától ellentétes véleményt fogalmazott meg az SZFE-ügy kapcsán. Halászt “szemérmesen” szembesítették is ezzel: “… olyan erőteljes kiállásokat, mint amit az elmúlt időszakban lehetett öntől tapasztalni, azok nem voltak annyira jellemzőek. Ezt mi hozza elő az emberből?…”, kérdezte Sipos Szilvia műsorvezető a közéleti megnyilvánulásaival kapcsolatban, kerülve a konkrét SZFE kifejezést. Válaszában Halász Judit is csak annyit mondott, hogy jó néhány általa kedvelt, és sokra tartott kollégáját érte nemtelen támadás, ezért nyilvánult meg.
2. 2020 szeptembere óta szintén van egy Kibeszélő, később Heti események összefoglalója című háttérműsor, ami már nem is rejti véka alá politikai jellegét, erősen kormánypárti nézőpontból. Ezek a műsorok teljesen elütnek a többitől, hiszen nem egy téma, nem művészet vagy tudomány van terítéken, és nem a témával mélyen foglalkozó személyek szólalnak meg.
3. A harmadik egy általában, az előzőhöz hasonló, mégis attól elkülönülő heti beszélgetés, amelynek állandó vendégei Schmidt Mária, L. Simon László, Pogonyi Szabolcs, utóbbi a CEU tanszékvezetője. A negyedik vendég személye változó, ők alkalomadtán lehetnek akár kormánykritikusak is (Kéri László, Böcskei Balázs)

Az elmúlt fél év témaválasztásai

A 2018. október 24. és 2021. március 12, közötti 428 adásból 407 társadalomtudományi témájú műsor volt. Többségében a XX. századi és/vagy magyar történelem (114 adás), a kormány emlékezetpolitikájának, világnézetének megfelelően. Gyakori téma a Horthy-korszak, az 1945-89 közötti időszak bűnei. Több adásban megjelenő téma volt

• a rendszerváltás 30. évfordulója, 
• 1956 vagy (3 adás során volt például közvetlen téma Nagy Imre személye)
• az 1918-19-es időszak, annak 100. évfordulója miatt

18 olyan műsor volt, amelyben a vallás volt a téma. Ezen műsorok egy kivétellel (Iszlám: ideológia vagy vallás?) a kereszténységről szóltak, szintén a kormány számára fontos narratívákat közvetítve:

• A keresztény hit egyben célkereszt is? 
• Támadják a keresztény jelképet 
• Keresztényüldözés a világban 

A vallásosság, a hit kérdése ennél sokkal több részben kerül elő, mint például:

• Történelemről és hitről a Szent Korona előadássorozaton, Balczó Andrással;  
• Tudomány és hit – a bangledesi sziámi ikrek története, többek között Csókay Andrással.
• A hit útjai, amelyben három művésszel beszélgettek arról, hogy életükben fontos szerepet tölt be a vallás, az iskola és a felnőtt segítő személyek által.

Elsődleges szerepe volt a családnak, mint témának a műsorokban: 

• A magyar az egyik legcsaládcentrikusabb nemzet
• A társadalom alapköve a család; a narráció és Trombitás Kristóf egyaránt folyamatosan sulykolja, hogy a hagyományos családmodell, mint normalitás rendszeres támadás alatt áll, elsősorban Nyugat-Európa felől, ismét csak összhangban a kormány narratívájával, és általánosságban is jellemző ez a nézőpont.

A hagyományok tisztelete, sőt számonkérése Nyugat-Európával és a rohanó világgal szemben, a kultúrharc, legyen szó filmről, színházról (zaklatási botrányok, SZFE a kormány nézőpontjából), médiáról, az egyetemek átalakítása, mind-mind aktuálpolitikai felhangot adnak a műsoroknak. A beszélgetések elfogulatlan felvezetések, szerkesztés mellett segíthetnék az adott kérdések alapos körüljárását és megértését, jelenleg viszont alig többek, mint a híradó meghosszabbítása, egy-egy ellenvéleményt képviselő féllel.