Időről időre felröppennek hírek arról, hogy a közszolgálati médiában dolgozóknak azért kell elhagyniuk az állásukat, mert bizonyos dolgokban máshogy gondolkoznak, mint ahogy az a munkahelyük által elvárt. Az érintetteken kívül senki sem tudja pontosan, hogy mi történt, közülük pedig értelemszerűen egyik fél sem beszél vagy beszélhet a valódi okokról. Végignéztük, hogy az elmúlt években hány hírt találtunk ebben a témában. Kovács Ildikó írása.

A legutóbb Lukács Viktornak, az M4 Sport ifjú sportkommentátorának szűnt meg az állása, állítólag azért, mert a közösségi oldalon lájkolta Gulácsi Péter válogatott focista kiállását „a család az család” mozgalom mellett. 

A médiatörvény szerint a közszolgálati médiaszolgáltatás célja: „a) a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás nyújtása, amely a lehető legtöbb társadalmi réteghez és kulturálisan elkülönülő csoporthoz, illetve egyénhez kíván szólni.” (83. § (1)). 

Működő demokráciákban igen nehéz elképzelni, hogy a közszolgálati média vezetői döntik el, hogy melyik társadalmi és kulturális réteghez szólnak és kik azok, akik szóba sem kerülhetnek, de Magyarországon sajnos több példát is találtunk erre. Tavaly év végén került nyilvánosságra egy hangfelvétel, melyet 2019-ben rögzítettek egy MTVA-s értekezleten, ahol Bende Balázs vezető szerkesztő szerint a közmédiának az európai uniós kampányban a kormányt kell támogatnia, akinek pedig ez nem tetszik, az beadhatja a felmondását. A Mérce erről szóló cikkében az MTVA vezetői cáfolták a törvénysértést, véleményük szerint nem történt nyomásgyakorlás. 

A nyomásgyakorlásról Balogh Krisztina máshogy emlékszik – 2018-ban saját maga mondott fel az MTVA-nál, és ezzel gyerekkori álmát adta fel, miszerint riporter lesz a közmédiánál. A 444.hu-n megjelent interjút követően perrel fenyegette egykori munkáltatója, amire Balogh egy nyilvánossága hozott, sajátos hangvételű levélben reagált. Az újságíró tavaly óta ismét a ír, az Index Newsroomjában dolgozik. 

A Szabad Európának név nélkül nyilatkozott egy régi közmédiában dolgozó újságíró, aki azért nem vállalta névvel az interjút, mert bár már nem a szakmában dolgozik, még mindig attól fél, hogy volt munkaadói utána nyúlhatnak. 

Nem tudjuk, hogy újságírót bocsátottak el vagy kényszerítettek arra, hogy maga mondjon fel, csak azért, mert erkölcsi és szakmai szempontjai mások voltak, mint a munkaadójának. De a 2019-ben megjelent Lágy Cenzúra kutatásunkban az újságíró kutatások összefoglalójában a következő eredményekről adtunk számot:

• az újságírók közel háromnegyede (71 százalék) tapasztalta már nyilvános információhoz való hozzáférés megtagadását vagy akadályozását
• az újságírók 79 százaléka tapasztalta már együttműködés megtagadását bizonyos újságírókkal
• az újságírók 57 százalékát kereste már meg szerkesztő, főszerkesztő, tulajdonos nyomásgyakorlás érdekében
• az újságírók 56 százalékát érte már szóbeli bántalmazás
• az újságírók 41 százalékát ért már lejárató kampány a nyilvánosságban
• az újságírók 72 százalékát fenyegették már meg jogi lépésekkel
• az újságírók 41 százaléka ellen indítottak már pert
• az újságírók újságírók 30 százaléka tapasztalta már meg gazdasági előnyök explicit felajánlását, azaz megvesztegetési kísérletet
• a magyar újságírók 71 százaléka aggódik a külső beavatkozási kísérletek magyar sajtó hitelességére gyakorolt hatása miatt

Remélhetőleg hamarosan eljutunk majd oda, hogy az újságírók magánvéleményét nem befolyásolja a munkahelyük. Nagy nap lenne a sajtószabadság hazai történetében, az egyszer biztos.