Mérték

Sajtószabadság, médiapolitika, médiapiac, médiaoktatás – a Mérték Médiaelemző Műhely szakmai blogja.

elemzés

Partizán, az igazi közszolgálati műsor

Évek óta elemezzük a közszolgálati csatornák híradóit Szúrópróba sorozatunkban, az eddigi 28 alkalom közül egyszer sem találtunk egy olyan hírműsort, mely tökéletesen megfelelt volna a médiatörvény által előírt követelményeknek. Viszont van jó példa közszolgálati műsorra is, bár nem évi százmilliárd forintból készül. Csak egy maroknyi ember készíti, de olyan témákat dolgoz fel, melyek igazi értéket képviselnek – ez Gulyás Márton Partizán nevű csatornája. Kovács Ildikó írása.

Már régebben összefoglaltuk, hogy milyen lenne ideális esetben a közszolgálati tájékoztatás. A 2010. évi CLXXX. törvény a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról minden tájékoztatást végző médiaszolgáltató számára kötelezettségként írja elő a kiegyensúlyozott tájékoztatást a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztató és hírműsorokban. A törvényben kijelölt célként meghatározták a közszolgálati médiaszolgáltatásban megjelenő követelményeket, például eleget kell tennie a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatásnak és valamint tájékoztatásnak, továbbá az egyes eltérő vélemények ütköztetésének, a közösség ügyeivel kapcsolatos viták lefolytatásának, a megbízható tájékoztatáson alapuló, szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulásnak. Az sem mindegy, hogy mindezt milyen stílusban teszik: a manipulatív hírszerkesztési gyakorlat, benne az elhallgatás vagy hogy nem adnak teret a kormánypárti politikusok megszólalásának szintén ellentétek a törvényi előírásokkal.

A Partizán két éve jelent meg a Youtube-on, de idén tavasz óta napi szinten jelentkezik különböző adásokkal. A PartizánPOP & PartizánPOLITIKA sorozatban mélyinterjúkat készítenek közéleti személyiségekkel a politika és a popkultúra világából, a PartizánDOKU & RIPORT nevéhez híven riportokat és dokumentumfilmeket gyűjt, a DARÁLÓ & MARKOLÓ új kategóriát hozott létre, saját leírása szerint „Monológok és elemzések kompakt, összeszedett formában ledarálva – ez a Daráló. Interjúk, aktuális ügyek, kerekasztal-beszélgetések, ahol mi csak kérdezünk – ez a Markoló.”

A Partizán műsoraira jellemző sokszínűség hiányzik a jelenlegi közszolgálati műsorokból. Ezzel szemben Gulyás Márton el tudta érni, hogy meghívását elfogadta Gajdics Ottó újságíró vagy Bayer Zsolt publicista is. 2020-ban Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere egyszer adott interjút az MTVA-n, kétszer a Partizánnak (itt és itt), ez utóbbiak hangneme felelt meg inkább annak, amit a közszolgálati híradóktól várnánk el. Bárki legyen a meghívott partner, a Partizán műsorai nemcsak, hogy tágítják a nézők információs buborékát, de a higgadt, tiszteletteli és az igazi újságírása jellemző stílusa üde színfolt a politikai és információ műsorok között. A műsoraik megfelelnek a tárgyilagos és felelős hírszolgáltatásnak is, a napi megjelenés lehetőséget ad az azonnali reagálásokra akár a hazai, akár a nemzetközi eseményekkel kapcsolatban: legyen szó a covid kapcsán a vakcináról és a járványról, a lengyel abortusztörvényről, a fehéroroszországi tüntetésről vagy az amerikai elnökválasztásról.

A közszolgálati műsorokban az utóbbi hónapokban keveset hallhattunk a SZFE tüntető diákjairól. Az egyik Partizán műsorban kaposvári diákokkal beszélgettek az egyetemi éveikről, de készült portré a SZFE új kuratóriumának vezetőiről is. A „big picture” bemutatása jellemző az anyagaikra, mint ahogy az oknyomozó újságírás klasszikus eszközei is, legyen szó az Orbán-család történetéről, mely már közel négyszázezer megtekintésnél tart, vagy Schmidt Máriáról.

Jó érzékkel találják meg azokat a szereplőket, akiket sokan ismernek és nagy érdeklődést váltanak ki. Így váltotta egymást a stúdiójukban Győzikétől Szabó Kimmel Tamásig számos művész, alkotó vagy celeb, de ezeknél a riportalanyoknál is igazi interjú készült, nem a szokásos felszínes kérdések hangzanak el.

Örülnünk kellene ennek az online televíziónak, ahogy örül a százezerhez közelítő Youtube feliratkozó is, és örülnek azok a nézők, akik szavazatai alapján Gulyás Márton csapatával elnyerte a TASZ Szabad-díj közönségdíját. De akkor örülnénk igazán, ha hasonló színvonalúak, nyitottságúak és propagandamentesek lennének a magyar közszolgálati televízió hírműsorai is.

Megosztás