Mérték

Sajtószabadság, médiapolitika, médiapiac, médiaoktatás – a Mérték Médiaelemző Műhely szakmai blogja.

elemzés

Politikai tájékoztatás a kampányidőszakban – Az országos híradók elemzése 3.

Véget ért a kampányidőszak negyedik hete is.  A pártok programjának bemutatása, a nézők tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatása továbbra is csak az RTL híradóiban jelenik meg, a propagandistává züllesztett közszolgálati televízió és a vele együttműködő TV2 a kampányidőszakban továbbra is elfogult, lényegében egyoldalú tájékoztatást kínál. (2022. február 12. – március 16.)

A köztelevízió legtöbbször hivatkozott forrása az Origo és a Magyar Nemzet, a KESMA részeként működő az a két orgánum, amely 2021-ben – egy közadatigénylés szerint – a legtöbb sajtóhelyreigazítási pert veszítette el.[1] Az is sokat mond, hogy az ellenzéki politikusokról többnyire az ATV és a Partizán műsoraiból vágnak ki „élőbeszédes” képeket. Ellenzéki politikus ugyanis a Magyar Televízió és a TV2 kora esti híradójában, a köztévé kamerája előtt gyakorlatilag nem szerepel.

Tanulságos azonban az is, hogy külön hivatkozás nélkül mekkora az átfedés a Duna Tv és a TV2 hírei között, illetve ezek és a kormányoldalhoz tartozó online felületek között.

Azt az el nem hangzott, cáfolt tartalmat, miszerint az ellenzék fegyvereket akar küldeni Ukrajnába a vizsgált médiumok kimerítően tárgyalták. A Duna TV és a TV2 február 23-tól kezdődően napi rendszerességgel idézett két azonos mondatot Márki-Zay Péter ATV-s interjújából, illetve egy, a Partizánnak adott február elejei beszélgetésből egy mondatot. A napi rendszeresség nem szófordulat, 14 nap alatt mindkét csatornán 10-10 alkalommal idézték vágóképként ugyanazt a néhány másodpercet.

Új színt hozott ebbe a témakörbe az a március 11-én a Duna Tv és a TV2 híradó, „A baloldal továbbra is háborúzni akar” felirattal, amikor egy aznapi Origo közlés nyomán „felfedezte”, hogy Juhász Ferenc, volt MSZP-politikus, volt honvédelmi miniszter egy beszélgetőműsorban, a háború kitörése előtt (február 22-én), azaz a hírként megjelenő információ előtt 18 nappal, azt mondta: „Az alapkérdés, hogy miért nem adunk mi adott esetben lőszert, hiszen most a haderőfejlesztés kapcsán elvileg van lőszergyárunk, elvileg van fegyvergyárunk„. Ez a mondat reakcióként hangzott el arra az állításra, miszerint Ukrajna magyarországi nagykövete – azzal egyidőben, hogy Magyarország lélegeztőgépeket küldött Ukrajnába – konkrét listát nyújtott be ukrán igényekről, köztük lőszerről is. A volt honvédelmi miniszter az általa feltett kérdésre, a következő mondatban Juhász Ferenc meg is adta a választ, ami szerint a kormány és Orbán Viktor politikája ezt nem engedi.

Külön bemutatást érdemel, hogyan foglalkoztak a híradók az Egységben Magyarországért programbemutató rendezvényével. Az RTL március 10-én a „Választás 22” elkülönített logóval 167 másodperces híregységben ismertette az ellenzéki programpontokat, ebben Márky-Zay Péter 34 másodperc élőbeszédet kapott. A hír végén a műsorvezető röviden ismertette a Fidesz álláspontját a programról.

A TV2 „Kudarcba fulladt a programbemutató” címmel, mindössze 29 másodpercet szentelt a hírnek, végig a műsorvezető beszélt. Az ismertetés semmit nem árult el az Egységben Magyarország programjáról, a néző kizárólag azt tudhatta meg, hogy a miniszterelnökjelölt előre megírt szöveget, súgógépről, sokszor hibázva mondott el, és a közönség is súgó gép segítségével tapsolt a meghirdetettnél később kezdődött rendezvényen.

A Duna Tv „Kaotikus lett a programismertetés” című blokkjában 224 másodpercben bontotta ki a TV2 rövid információit. Felvezetésként 60 másodpercen keresztül foglalkozott a programismertető meghirdetésével, az állítólagos csúszásról szóló információkkal. Ezt követte egy – a TV2 beszámolójához képest – kimerítő beszámoló arról, hogy a miniszterelnökjelölt képtelen volt hiba nélkül beszélni, hogy hány súgógép segítette, illetve, hogy a közönség is a gépek hibája miatt tapsolt a beszéd közben tévesen. És hogy az eseményről valójában ne számoljon be, az utolsó két percet azzal töltötte ki, hogy egy ATV idézetből kiderüljön, március közepén lesz még évértékelése is Márky-Zay Péternek, majd forrásmegjelölés nélküli korábbi idézettöredékeket fűzött egybe a műsorvezető azzal, hogy már korábban kiderült, az ellenzék a Gyurcsány-féle fizetős egészségügyet akarja visszahozni, és el fogja törölni a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést és a minimálbért. A blokk végén 45 másodpercben ismertették a Fidesz véleményét az ellenzékről.

Előző jelentésünkben bemutattuk, hogyan alakult a témák sorrendje a háború megindulását követően, hogyan kerültek előtérbe a háborús hírek. Március közepére valamelyest visszarendeződtek a híradó szerkesztőinek alapértékei. Újra megjelentek és komoly teret kaptak a bulvár hírek.

Bár a háború továbbra is a leggyakrabban előforduló téma, de a megjelenések száma csökkent.

A második leggyakrabban előforduló téma a kódolt hírek között az ellenzéki politikusok hiteltelenítése, lejáratása (RTL-1%, TV2-13%, Duna Tv-11%), és gyakori az ellenzék tevékenységének „tartalmi” kritikája is (RTL-3%, TV2-15%, Duna Tv 17%).

Stabilnak tűnik viszont, hogy mennyi időt adnak a politikusoknak élő megjelenés, élőbeszéd formájában az egyes csatornák. Míg az RTL lényegében kiegyensúlyozott lehetőséget biztosít, addig a TV2 és Duna Tv gyakorlatilag nem ad lehetőséget élő megszólalásra ellenzéki politikusnak.

 

Csatornánként erősen változó az is, hogy a megjelenő politikai erőt milyen kontextusban mutatják be, a nézők számára inkább pozitív vagy inkább negatív üzenetet közvetítve. Míg az RTL működésére az jellemző, hogy a hírekben a versengő politikai csoportokat jellemzően pozitív kontextusban mutatják (lehetőséget teremtve arra, hogy törekvéseiket bemutathassák), addig a TV2 az ellenzék bemutatása során kizárólag kritikus, negatív kontextusnak ad teret, és a Duna Tv is ezt a módszert követi.

 

 

 

[1] Magyar Nemzet (20), Origo (13) https://kimittud.hu/request/19577/response/27822/attach/3/4547%20001.pdf?cookie_passthrough=1

[2] A Bennfentes nevű közéleti portált a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozó Magyar Nemzet azon munkatársa alapította, aki pár éve egy kamu sztorival átverte a sajtó egy részét. https://media1.hu/2021/06/01/korabban-alhirt-terjesztett-most-bennfentes-neven-uj-oknyomozo-lapot-inditott-a-fideszes-mediaholding-munkatarsa/

A kutatást a German Marshall Fund támogatja.

Megosztás