Mérték

Sajtószabadság, médiapolitika, médiapiac, médiaoktatás – a Mérték Médiaelemző Műhely szakmai blogja.

HVG

Állam nélkül szabadon


Újfajta, az önszabályozást a hatósági feladatkörökkel ötvöző médiaszabályozási modellt vázoltak fel a lehallgatási botrány után megoldást kereső britek. Hatóság és állam nélkül, mégis szigorúan. Mong Attila cikke.

Érdekes javaslatot terjesztett elő Nagy-Britanniában egy jogászokból, akadémikusok álló csapat. A javaslat azért figyelemre méltó, mert a Murdoch-sajtóbirodalmat és a teljes brit médiát megrázó lehallgatási botrány közepette élénk vita zajlik Londonban arról, hogy mit kellene változtatni a jelenlegi, főleg önszabályozásra épülő, és mellesleg nagyon is jól működő modellen. (Csak zárójelben: nincs az az önszabályozás ugyanis, amellyel megelőzhető lenne olyan egyértelmű törvénytelenség, mint amilyen a News of the World-nél, vagy a Sun-nál, esetleg más lapoknál előfordult, az önszabályozás nem erre való.) Viszont helyzet van, és újságírók, kiadók, parlamenti képviselők egyaránt úgy érzik, hogy lépéskényszerben vannak, a közvélemény előtt is hathatós intézkedésekkel kell bizonyítaniuk, hogy van megoldásuk. Az előzményekről lásd korábbi írásunkat.

A friss javaslat – amelyet a lehallgatási botrány kivizsgálásával megbízott Leveson-bizottságnak is eljuttattak – valamiféle felturbózott önszabályozó testület lenne, amit azért mindenki megnyugtatására hatóságnak neveznének (Media Standards Authority) – főleg mert egyszerre ruháznák föl a kétfajta megoldás jellemzőivel. A szervezet a print és online sajtót tömörítené – kimaradnának tehát belőle az audiovizuális szolgáltatók-, az iparágtól függetlenül működne, bár az irányító testületében – igaz kisebbségben – lenne néhány korábban szerkesztőként dolgozó szakember, illetve pár gyakorló újságíró is. Az etikai és viselkedési kódexet elfogadó tagok a szervezet emblémáját amolyan védjegyként használhatnák, amellyel azt sugallnák a közönségük felé, hogy felelősen működnek – legyen szó profi szerkesztőségekről, vagy önállóan működő bloggerekről.

Idáig akár egy Európában is sok helyen fellelhető klasszikus önszabályozó szervezet játékszabályait is ismertethettük volna, az igazi újdonság azonban csak ezután következik. A szervezet ugyanis eddig önszabályozó volt, innentől kezdve pedig több olyan jellemvonást mutat, amely inkább valamilyen hatóságra utal, azzal a különbséggel, hogy ez a hatóság az iparágtól éppen úgy nem függene, mint az államtól.

A csatlakozók szerződést kötnének a testülettel, amelyben vállalnák, hogy „beengedik” a szervezetet a szerkesztőségekbe: egyes esetek feltárása érdekében vizsgálati jogköre lenne a tagokkal szemben, és rendszeres „auditálást” is végeznének annak kiderítésére, hogy betartják-e az illető szerkesztőségben a szakmai-etikai szabályokat. A vizsgálatok eredménye pedig akár különféle szankciók kiszabása is lehetne.

A tagság önkéntesen kötelező lenne, vagyis senkinek sem lenne kötelező belépni, csupán nagyon erőteljes ösztönzést kapnának erre a médiatulajdonosok például azzal, hogy hatékonyabb védelmet kapnának a nagyon költséges rágalmazási ügyekben, vagy a hasonlóan irdatlan jogi költséget felemésztő, a magánélet sérelmét felvető „privacy” esetekben. A vitás esetek megoldásában előbb a békéltetés, mediáció eszközeit vetnék be, ha így nem sikerül megnyugtatóan rendezni a kérdést, akkor döntőbíráskodás következne, és csak a legvégén engednék az ügyeket a bírósági rendszerbe, tehát a hagyományos jog által lefedett területre. Ez nyilvánvalóan sokkal olcsóbbá tenné az egészet, jobban jár tehát, aki belép, mint, aki kimarad.

A szervezet ezen túl az újságíróknak is segítséget nyújtana konkrét esetekben, bizalmas tanácsért fordulhatnának hozzá annak eldöntésére, hogy egy-egy sztori valóban közérdeket érint-e – magyarán, ha az újságíró feltárja és megírja, akkor nem ütközik majd bele az ott is egyre nagyobb szigorral kezelt adatvédelmi törvényekbe, különösen a magánélet szentségét védő szabályokba.

A teljes dokumentum egyébként itt olvasható angolul, és nagyon tanulságos a magyar médiatörvény kitalálói, alkalmazói, támogatói és persze bírálói számára. Nem 286 oldalas, hanem 12. Elég szigorúnak tűnik ahhoz, hogy a kritikusok szerint a „törvénytelen”, „szabályok nélkül” működő sajtót jól megregulázza, korlátok közé szorítsa, etikusabb és magasabb színvonalú működésre, nagyobb felelősségviselésre késztesse, mégis – leginkább, mert független az államtól, az iparágtól és egyéb érdekcsoportoktól – mintha elég nagy szabadságot, önkéntességet és függetlenséget is kínálna ahhoz, hogy még a sajtószabadság legádázabb védelmezői se kiáltsanak önkény után.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás