Magyarországon nem kellenek cenzorok ahhoz, hogy ne legyen szabad a sajtó – a Mérték egy nemzetközi kutatás résztvevőjeként feltérképezte a hazai ún. lágy cenzúra jelenségének megnyilvánulásait. A sorozatunk ötödik részében összefoglaljuk az eddigi fontosabb állításainkat. Mong Attila írása.

A Mérték Médiaelemző Műhely december elején egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében mutatja majd be azt a tanulmányt, amelyet az ún. lágy cenzúra jelenségének magyarországi megnyilvánulásairól készített. A lapkiadók nemzetközi szervezete, a WAN-IFRA és az Open Society Foundation együttműködésében évről-évre elkészül egy, az egész világra kiterjedő kutatás, amely ezt a jelenséget járja körül (Soft Censorship Global Review). Idén a Mérték is részt vesz ebben a munkában, hiszen a szerkesztők úgy döntöttek, Magyarország az elmúlt két-három éves teljesítménye alapján “kiérdemli”, hogy az egyik fókusz-országa legyen a tanulmánynak. Értelemszerűen magyar szakértői intézetként vettünk részt a munkában és egy nemzetközileg elfogadott metodológia szerint készítettük el az anyagot. A blogon az elmúlt hetekben ebből a jelentésből közöltünk részleteket, amolyan kedvcsinálóként a decemberben bemutatandó riporthoz. A sorozat (amelynek előző részei itt, itt, itt és itt olvashatók) utolsó felvonásában röviden összefoglaljuk a főbb megállapításokat.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A legfontosabb annak a rögzítése, hogy jogos a magyarországi sajtó nemzetközi besorolása. A hazai sajtó – ahogyan azt az elmúlt két évben két nemzetközi civil szervezet is kimondta – csak részben szabad. A Freedom House indexe éppen úgy, mint a Riporterek Határok Nélkül listája lejjebb sorolta hazánkat, és ennek az ítéletnek csak az egyik oka volt a 2010-ben bevezetett médiaszabályozás. A különböző jelentések a jogszabályváltozások mellett fontosnak tartották kiemelni az egyéb faktorokat, így például a tulajdonosi változásokat, a hirdetési piac átalakulását, vagy éppen a közszolgálati média szervezeti átalakulását. A sajtószabadság ugyanis érzékeny ökoszisztéma, nehezen definiálható, hogy hányféle egyéb tényezőnek lehet első látásra nehezen felmérhető hatása arra, hogy az újságírók mennyire érzik magukat biztonságban, mennyire mernek szabadon gondolkozni és dolgozni. A Mérték lágy cenzúráról szóló jelentése éppen ebben hoz újdonságot, hiszen a megközelítésmódja csak részben fókuszál a jogszabályi környezetre, legalább ennyire fontosnak tartotta megvizsgálni az ökoszisztéma egyéb tényezőinek hatását a minőségi tartalom-előállításra.

Az értékelés pedig lesújtó: a hazai sajtó egy jelentős része különböző politikai, üzleti érdekek hálójában vergődik. A rendszerváltás óta ez valamilyen mértékben mindig is így volt, de az elmúlt három évben határozottan rosszabbodott a helyzet.

Mára az a helyzet, hogy a médiapiac is a Transparency International ún. foglyul ejtett állam kifejezésével írható le legjobban. Az állami reklámköltés szinte már nem is lehetne egyoldalúbb, ezt mi is bemutattuk egy konkrét kampány (digitális átállás) vagy egy szektor (folyóirat) példáján keresztül. Furcsa látni, hogy az állami hirdetők szinte mindig, minden kampány esetében a jobboldali médiumokat tartják legalkalmasabbnak a célcsoport elérésére. 2008-hoz képest ráadásul koncentrálódott is a piac: akkor szétterült az állami reklámbüdzsé, és a legnagyobb részesedésű márkák is csak a költés 9-42 százalékát tudták megszerezni. A fő kedvezményezett médiamárkák átlagos részesedése 26,6 százalék volt. Négy évvel később már 21-58 százalék közötti arányt értek el a vezető (nem mellesleg jobboldali érdekkörben tartozó) márkák, átlagosan 48,9 százalék részesedéssel.

Ennél is izgalmasabb, hogy tapasztalataink szerint a politikai szempontok immár befolyásolják a magánhirdetők döntéseit is, a jelenség feltárása érdekében mélyinterjúk készültek piaci szereplőkkel, akik megerősítették azt, amiről amúgy is gyakran cikkezik a sajtó: az állami kampányokat jellemzően három ügynökség, az IMG, a Bell and Partners és a Vivaki nyeri. Ezek az ügynökségek aztán gondoskodnak arról, hogy kereskedelmi ügyfeleik, például nagy élelmiszer láncok hirdetési költése is alapvetően a jobboldali médiába kerüljön. A kereskedelmi cégeket nem nehéz meggyőzni ennek hasznosságáról, különösen olyan iparágakban, ahol már megtapasztalhatták a különadók vagy a szektorális szabályozás hatását.

A mélyinterjúkból az is kiderült, hogy az állami hirdetések homályos, átláthatatlan és az eredmények alapján erősen tendenciózus elosztása, valamint a széles értelemben vett és ugyancsak nem transzparens politikafinanszírozás jelenléte a médiapiacon számos, elsősorban indirekt hatással jár a minőségi tartalom-előállításra. A magyar sajtó fontos szegmenseit, egész médiavállalatokat (jobb és baloldalon egyaránt) nem kizárólag és többnyire nem elsődlegesen piaci szempontok alapján működtetnek a tulajdonosai. Az így működő szerkesztőségek számára létkérdés az, hogy tiszteletben tartsák a tulajdonosaik által érvényesített politikai szempontokat, tehát észrevétlenül és sokszor tartalomelemzéssel kimutathatóan öncenzúrát alkalmaznak, mindez jelentős befolyással van azon szerkesztőségek munkájára is, amelyek nagyobb integritással rendelkeznek, és a politikai-gazdasági befolyástól mentesebben szeretnének működni, hiszen ugyanazon a piacon, ugyanazokért az állami és magánhirdetésekért versenyeznek.

Azt is megállapítottuk, hogy legjobban a hazai közmédia működése érzékelteti azt, hogy a cenzúrához, a sajtó működésének jelentős korlátozásához nincs szükség hivatalosan érvényes cenzúra-szabályokra, vagy kék ceruzával szöveget irtó cenzorokra. A közmédia ugyan nálunk soha sem volt a minőségi, független, pártatlan sajtó példája. A 2010-es médiatörvényekkel bevezetett szabályozás azonban immár szentesítette és kodifikálta a helyzetet: kis túlzással törvényileg mondatott ki, hogy a közszolgálati média a hatalom, a hatalmon lévő párt szolgálója.

A jelentés célja nem csupán az volt, hogy felhívja a figyelmet a lágy cenzúra jelenségére, hanem az is, hogy a jelentés eredményeire alapozva olyan javaslatokkal álljon elő, amelyekkel gátat lehet szabni a további térnyerésének, feltéve persze, ha erre van politikai akarat. A sorozat következő, záró részében ezeket az ajánlásokat ismertetjük.