“A magyar reformok működnek!” kampányban megjelenő televíziós hirdetések álláspontunk szerint olyan politikai reklámok, amelyek közzétételét a törvény tiltja. Elmagyarázzuk a Médiatanácsnak.

A kormány nyáron intenzív propagandakampányt indított két témakörben. A korábbi, a menekülthelyzetre reagálva megpróbálta azt sugallni a közvéleménynek, hogy ki a rossz, kitől, mitől van félnivalója a magyarnak. A másik éppen ennek ellenkezőjét sulykolja, megmondaná, hogy ki a jó, kitől, mitől várható a magyarok sorsának jobbra fordulása. Természetesen a kormánytól, merthogy „a magyar reformok működnek”.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A kormány saját közlése szerint 600 millió forintot költ el „A magyar reformok működnek!” kampányra, amelynek eredményeként mindenhol beleütközünk a sikerpropagandába, szinte minden médiafelületen visszaköszönnek a kampányarcok.

Csakhogy a hatályos médiaszabályozás szerint ez a tartalom ebben a formában, a rádióban és a televízióban meg sem jelenhetne, tehát jogsértő. A politikai reklámokra vonatkozó szabályok alapján a pártok, a politikai mozgalmak és a kormány tevékenységét népszerűsítő reklám csak választási kampányidőszakban tehető közzé. Márpedig ezek a spotok politikai reklámnak minősülnek. A kormány intézkedéseinek fényezésén túl az égvilágon semmilyen konkrét, közérdekű információt nem tartalmaznak, egyetlen céljuk van: meghatározott kormányzati döntések sikerként való felmutatása, ezáltal a kormány támogatásának növelése. Vagyis a propaganda.

Hogyan játssza ki a törvényt a kormányzati agitprop-gépezet? A közreadók a politikai reklámok közlésére vonatkozó tilalmat azzal kerülik meg, hogy a kampány spotjait társadalmi célú reklámként vagy egyszerűen kereskedelmi közleményként címkézik, amelyekre ez a tilalom nem vonatkozik.

Lássuk, mit is mond erről a szabályozás! A jogszabály határozott különbséget tesz az elektronikus médiában megjelenő közéleti-politikai kommunikáció eltérő műfajú közlései között. Míg a napi közéleti események hírműsorokban való bemutatásánál kiegyensúlyozottságot követel meg a rádióktól és a televízióktól, addig a politikai reklámok közzétételét sokkal szűkebb keretek között teszi lehetővé.  A tiltás indoka az, hogy a közéleti-politikai kérdések ne manipulatív hirdetési formában kerüljenek a képernyőre, hanem hír- és közéleti vitaműsorokban, ahol az érvek-ellenérvek csatájában mérkőzhetnek a gondolatok, vélemények, és az ezeket képviselő közéleti szereplők. A közügyek vitatásának módja legyen inkább a párbeszéd, és éppen ne a politikai marketing. A demokratikus közvélemény alapja ugyanis a közügyek érdemi megvitatása, nem pedig a reklámszlogenekre épülő, kampányszerű sikerpropaganda.

Döntő jelentőségű tehát az, hogy a médiumok helyesen címkézzék – jelen esetben – a kormánytól kapott reklámmegbízásokat: azaz a közlések a megfelelő törvényi kategóriába kerüljenek. A törvényi definíciók tiszták, a szabályozás mind a társadalmi célú reklámot, mind a közérdekű közleményt kifejezetten elhatárolja a politikai reklámtól. Vagyis világos, hogy ami politikai tartalmú közlés, az szigorúan nem minősülhet sem társadalmi célú reklámnak, sem pedig közérdekű közleménynek. A közlemények minősítése elsősorban tartalmi, részben pedig finanszírozási különbségeken alapul. A törvény szerint a társadalmi célú reklám „valamely közérdekű cél elérése érdekében kíván hatást gyakorolni a médiaszolgáltatás nézőjére vagy hallgatójára”. A kormány álomgyárában előállított reklámpropaganda azonban egyáltalán semmiféle közérdekű célt nem nevez meg, és nincs semmiféle olyan tartalmi eleme, amely a nézőket bármely közérdekű cselekvésre motiválná.

Hasonlóan ehhez, a közérdekű közlemény “konkrét közérdekű információt közvetít a nézők vagy hallgatók figyelmének felkeltése céljából”. A meghatározás kifejezetten kiemeli, hogy a közérdekű információnak konkrétnak kell lennie. E feltételnek a kormány tevékenységére vonatkozó, egy-egy mondatban összefoglalt általános közlések nyilvánvalóan távolról sem felelnek meg. A kormánypropaganda rövid reklámspotjai nem adnak tájékoztatást például arról, hogy a kormányzati eredmények alapján a nézőket megillető lehetőségek hogyan vehetők igénybe, vagy akár csak arról, hogy ezekre vonatkozó információ hogyan érhető el. A kereskedelmi közlemény definíciója pedig ugyancsak  egyértelmű: áruk, szolgáltatások, cégek népszerűsítése kerülhet ebbe a kategóriába, ezek a spotok pedig nyilvánvalóan nem tartoznak ide.  

A törvény tehát egyértelmű, de mi a teendő akkor, ha a médiaszolgáltatók – a spotokat közlő televezíziók és a rádiók – éppen a kormány megrendeléseit teljesítve vétenek a médiatörvény ellen? A törvény szabályainak érvényesítése a Médiatanács feladata – a tanács dolga tehát az, hogy a kormányzati sikerpropagandát leállíttassa az elektronikus médiumokban. A Mérték ezért kénytelen volt beadvánnyal fordulni a médiahatósághoz, amelyben kérte a kampány rádióban és televízióban zajló közreadásának vizsgálatát és a jogsértő állapot megszüntetését. Joggal merül fel a kérdés, vajon miért nem észlelte maga a hatóság a jogsértést, miért nem szólalt meg a kampány indulásakor. A beadványunkra adott médiatanácsi reakció talán e kérdés megválaszolásához is közelebb visz, annyi azonban bizonyos, hogy a helyzet a Médiatanács politikai függetlenségét is teszteli.