A 2015 évi médiapiaci történéseket összegezve egy tanulságot mindenképp levonhatunk: az egész rendszer sokkal átláthatóbbá vált, ma már bárki sokkal könnyebben megértheti a magyarországi médiarendszert, mint néhány évvel ezelőtt. Ez az átláthatóság azonban ezúttal nem a tisztességes működést jelenti, hanem csak annyit, hogy már senki nem ad a látszatra, az érintettek felvállalják, hogy az állam egyetlen médiapolitikai célja a befolyásszerzés. Urbán Ágnes írása.  

A 2010-es kormányzati ciklus első felében a magyarországi médiarendszer vitája még a médiatörvény körül forgott, elsősorban az volt a kérdés, hogy mennyire felel meg az új szabályozás az uniós normáknak. Az, hogy közben milyen tulajdonosi átalakulások folytak a piacon és hogy nőtt a közvetlen politikai befolyás, nagyon keveseket érdekelt. Néhány oknyomozó cikkben lehetett arról olvasni, hogy kormányközeli üzletemberek – Simicska Lajos irányításával – milyen médiabirodalmat építenek ki (íme az atlatszo.hu cikke 2011-ből, illetve a kreativ.hu alapos tanulmánya 2012-ből), de valljuk be, ezek a hírek az átlagos hírfogyasztó állampolgárokhoz nem igazán jutottak el.  

Mára a helyzet alaposan megváltozott. Már akkor sejteni lehetett az új korszak kezdetét, amikor még tavaly január elején a miniszterelnök egy zártkörű találkozón saját maga jelentette be a kormány kommunikációs stratégiájának átalakítását. Elmondta, hogy az állami hirdetési megrendelések elsősorban az MTVA-hoz kerülnek, ahogy a cikkben olvasható, a többiek „ne számítsanak arra, hogy jelentősebb mértékű állami hirdetéshez jutnak a következő időszakban, a saját lábukon kell majd megállniuk”.

Az új korszak azonban február 6-án, a sokáig emlékezetes G-napon kezdődött: Simicska Lajos, a rejtőzködő médiaoligarcha a hírek főszereplője lett, órák alatt lett gyakorlatilag mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy a Magyar Nemzet, a HírTV és a Lánchíd Rádió a politikai erőtérben működik. Alighanem sokan gondolták az értékalapon jobboldali polgárok közül, hogy az általuk fogyasztott médiumok a magyar konzervatív média legjobb hagyományait követik és minden olyan információ, ami korrupcióról, Simicska Lajosról szól, csak a baloldal ármánykodása. Amikor Simicska Lajos a kormányfő legecizése után bejelentette, hogy márpedig a HírTV elnöke személyesen ő lesz, már nem lehetett többé úgy csinálni, mintha ennek a történetnek bármi köze lenne az értékalapú újságíráshoz (Simicska elnöksége csak néhány napig tartott, a HírTV új elnöke még abban a hónapban Fonyó Károly lett).

Érdemes röviden áttekinteni, hogy melyek azok a fejlemények, amelyek azóta a nyilvánosság szeme előtt zajlanak, bár kétségtelenül eltérő mértékű az egyes ügyek ismertsége a közvéleményben:

• A TV2 csatornát megveszi a filmügyi kormánybiztos és a tranzakciót egy állami bank finanszírozza 6,7 milliárd forinttal (most tekintsünk el attól, hogy talán mégsem sikerült megvennie a tévét, alighanem hosszú jogi vita után dől csak el, hogy Andy Vajna vagy Fonyó Károly a valódi tulajdonos).
• A magyar közélet sokáig legrejtélyesebb figurája szintén kilépett a napra: nemcsak ibizai kalandjával keltett figyelmet Habony Árpád, hanem azzal is, hogy – Győri Tiborral, a miniszterelnök másik régi barátjával közösen ––  megalapította a Modern Média Group Zrt céget, majd elindította az ingyenesen terjesztett Lokál hetilapot és a 888.hu portált.  
• A magyar éves hirdetési piac kb. 13 százalékát kitevő, 25 milliárd forintos tendert írt ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal az állami intézmények kommunikációs kiadásaira. A tenderen – micsoda véletlen! – politika közeli szereplők győztek, Rogán Pasa-parki szomszédja és Szijjártó haverja is a nyertesek között van.
• Budapest teljesen leplezetlenül beleáll az Orbán-Simicska háborúba, persze nem kérdés, hogy kinek az oldalán. Először arról jöttek hírek, hogy a BKV kiszorítja a Metropolt egyik fontos terjesztési platformjáról, a metró aluljárókból, majd év végén döntés született arról, hogy elbontatják a Mahir Cityposter 761 budapesti hirdetőoszlopát. Ez január elején abszurd utcai jelenetekhez vezetett, mindenesetre akinek eddig fogalma sem volt, hogy kinek a tulajdonában van a Metropol napilap, illetve a fővárosi hirdetőoszlopok, az most már tudja.

Azok a tulajdonosi érdekviszonyok, amelyek eddig leginkább hosszú és a nagyközönség számára érthetetlen oknyomozó cikkekben voltak olvashatók, most hirtelen nagyon láthatóvá váltak. Vitriolos cikkek százai születtek arról tavaly, hogy az oligarchák és politikusok hogy harcolnak egymással a médiatulajdon fölött. Ma már senki nem beszél a médiatörvényről, valójában a hatósággal sem foglalkozik szinte senki, úgyis csak strómanok ülnek ott, nem különösebben érdekes, hogy mit csinálnak (na jó, akkor megint figyelmet kelt majd a Médiatanács, amikor Andy Vajnának adnak egy budapesti frekvenciát és ne felejtsük el, Simicska rádiójának, a Class FM-nek is idén jár le a médiaszolgáltatási jogosultsága).

Mindent összevetve örülhetünk, tényleg átláthatóbb lett a magyar média. Mi mondjuk nem pont erre gondoltunk, amikor a piaci viszonyok átláthatóságát akartuk, de ez nyilván a mi bajunk. Annyi előnye mindenképpen van a helyzetnek, hogy ma már egy átlagos tájékozottságú polgár is tudhatja, hogy amikor valamit olvas vagy hall, az éppen hol helyezkedik ez az Orbán-Simicska tengelyen. Végeredményben ez is valami.