Perek tucatjait indítaná el egy külön erre a célra felbérelt jogászcsapat és egy akciócsoport segítségével a kormány, hogy felvegye a harcot a rossz hírek ellen. Győzedelmeskedhet-e a szocialista erkölcs? Mong Attila írása.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

“Megemlíteném a sajtót is. Nekem úgy tűnik, mintha törött patkó lenne a kezükben, vagy egy olyan mágnes, aminek csak negatív pólusa van. (…) Erős a hajlam a dramatizálásra, a tragédiák, a szerencsétlenségek bemutatására. Vannak ostobaságok és ízléstelenségek is. Ilyesmire is gondolni kell, ha a szocialista nevelésről, a közvélemény befolyásolásáról beszélünk. Az ötéves tervnek olyan propagandát kell csinálni, amit egy országépítő terv megérdemel”. Ezeket a szavakat az ország akkori első embere mondta a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága előtt 1985-ben, határozottabb fellépést sürgetve a sajtóban megmutatkozó negatív tendenciák ellen. (Magyar Országos Levéltár 288. f. 5/951. ő. e.).

Az ország jelenlegi első embere, Orbán Viktor és államtitkára Győri Tibor 1985-ben éppen jogot hallgatott az ELTE-én, majd pár évvel később tevőleges részt vállalt a kommunista diktatúra békés lebontásában, abban, hogy Magyarországon végre sajtó- és szólásszabadság legyen, hogy soha ne sajátíthassa ki senki a nyilvánosságot, hogy az újságírók szabadon leírhassák, amit megtudtak, amit gondolnak, hogy ne érje soha többé fenyegetés őket és ne egy politikus agyament országépítő terveihez kelljen méricskélni úton-útfélen magukat. Az lesz belőled, ami ellen legjobban kapálózol – szól Murphy egyik törvénye, és tényleg.

Orbán Viktor azóta ráadásul tisztázta, hogy nem a diktatúra, hanem csak annak vezetői ellen “kapálózott”, és ez mindjárt jobban érthetővé teszi, mindazt, ami 2010 óta – többek között – a médiapolitika terén történik. Így azt is, hogy miért éppen most állt elő a kormány azzal a tervvel, hogy több ügyvédi irodával is szerződést kötnének valamint egy interminiszteriális galaktikus akciócsoportot is felállítanának a magyar sajtóban megnyilvánuló negatív tendenciák megfékezésére. Feltételezezések szerint Győri Tibor hites felesége, a sajtóperekben jártas bíró, dr. Győri Amália iránymutatása alapján sajtóhelyreigazítási perek és egyéb jogi eszközök segítségével (gondolom itt polgári és büntetőjogi eszközökre kell gondolni a rágalmazástól a becsületsértésig) szeretnék elérni, hogy a magyar mágnesnek csak pozitív pólusa legyen.

Az országépítő terv ugyanis éppen úgy szarban van, mint 1985-ben.

Nem volt elég az, hogy 2010-ben egy olyan médiatörvényt fogadtak el, aminek azeri barátaink is a csudájára járnak, és Bakuban is most merték meglépni azt, ami nálunk már évek óta a rögvalóság része. Nem volt elég az, hogy Kövér Lászlótól Papcsák Ferencig fideszes politikusok sora alkalmazta rendszeresen a verbális agressziót a nem a kormány vagy a kormánypárt szája íze szerint működő újságírók és sajtótermékek ellen. Nem volt elég az, hogy 1985-öt megszégyenítő módon tették propagandagépezetté az állami tévét és rádiót. Nem volt elég az, hogy különböző piaci és oligarchikus megoldásokkal részben elősegítették, részben nem tettek semmit az ellen, hogy a legnézettebb kereskedelmi televíziók híradóiból lényegében eltűnjenek a közéleti információk. A magyar sajtó részben még mindig szabad!

És a valóság is ellenáll, az országépítő terv hiányosságai így vagy úgy rendre kitudódnak, nem is beszélve a lézerblokkolókról.

A “nyikhaj, senkiházi, tollforgató terroristák” képesek voltak megbuktatni a köztársasági elnököt. Rendre visszaélésszerű adatigénylésekkel bénítják meg a rendszert és egyéb módon abuzálják a jogrendszer különböző, a nagyközönség elől elzárt részeit, a bíróságok pedig – hiába a kényszernyugdíjazás – cinkostársak ebben. A trafikmutyi esetében is hiábavaló volt minden erőfeszítés, egy olyan narratíva győzedelmeskedett, amit a független, internetes újságok szerkesztőségeiben valamint a közösségi médiában írtak. A lakájmédia izzadságos erőfeszítései is körülbelül akkora hatást értek el, mint a Népszabadság publicisztikája 1985-ben.

Helyzet van tehát, éppen úgy, mint 1985-ben, valamit tenni kell.

A perek sorozatának célja nyilvánvaló. Egyrészt a cselekvés illúzióját kínálja fel a kétségbeesésben, ráadásul néhány Fidesz-közeli ügyvédi iroda és vele a klientúra pár százmillió forinttal is vastagabb lesz. Másrészt – és ez a fontosabb – erőforrást, időt és pénzt vesz el azoktól a szerkesztőségektől, újságíróktól és jogászaiktól, akiknek a kormány tevékenységéről kellene tudósítani, vagy az emberek elől eltitkolni kívánt adatok miatt kellene pereskedni. Harmadrészt megfélemlítésnek is kiváló: első alkalommal majd megy a bátor és hangos pereskedés, második alkalommal már csak a pereskedés, harmadjára pedig majd’ meggondolják kétszer is, mielőtt bármit leírnak. (Ha nem, majd szól nekik a jogász.) Ki szeret rabosításra, bíróságra járni, pereskedni?

A jó hír, vagy a rossz (attól függően kinek, milyen lassan múlt az idő 1990-ig), hogy a naptárak immár hivatalosan is 1985-re fordultak. Kádár János abban az évben indította el egyben politikai örökségének is szánt országépítő tervét, amihez méltó propagandaakciót sürgetett a PB ülésen. Mindkettő váratlan sikert eredményezett.