“Az etika az újságírásban olyasmi, amely nélkül nem lehet jól végezni szakmát, de önmagában az etika nem elég a jó újságíráshoz, ahhoz sok minden más is kell” – vallja Weyer Balázs, a nemrégiben egyesületté alakult Főszerkesztők Fórumának elnöke, aki a Mérték blognak adott interjújában beszélt a szervezet terveiről és arról, hogy megkereste-e őket a médiahatóság.

Milyen jelentősége van annak, hogy az Európa Tanács értékelésében említést kapott a frissen alakult Főszerkesztők Fóruma (FF) és utalnak arra, hogy erősíteni kellene az önszabályozó mechanizmusokat Magyarországon?

Ha van is elvi jelentősége, gyakorlati következményei egyelőre nincsenek. Személyesen örülök, hogy felfigyeltek arra az elég sok munkára, amit ebben az ügyben végzünk (nem csak az Európa Tanács, hanem a Global Editors Network a Coalition for Ethical Journalism és jó pár európai önszabályozó szervezet), de sikeres nem ettől lesz a szervezet, hanem attól, ha aktívan és következetesen képviseli a közösen kidolgozott elveket.

Történt-e valamilyen kapcsolatfelvétel a médiahatóság és a szervezet között?

Nem volt eddig semmilyen kapcsolatfelvétel a médiahatóság és a Főszerkesztők Fóruma között. Egyébként nem tartom kulcsfontosságúnak, hogy legyen formális vagy akár informális kapcsolat az állami szabályozást gyakorló hatóság és az önszabályozó szervezet között, de feltétlenül rossznak sem tartanám, ha lenne. A lényeg nem a kapcsolat tényében, hanem a minőségében van.

Elképzelhető-e, hogy éppen a médiatörvény miatti viták után az FF alapjain egy fejlettebb önszabályozás épül ki?

Az önszabályozás elméleti háttere változóban van, én magam is egy szélesebb stakeholder-modellre alapuló önszabályozást tartok hosszú távon jónak, amely a piaci-szakmai szereplők mellett kontrollként szerepet ad a területen mozgó civil szervezeteknek, tudományos műhelyeknek és amelynek laza, kölcsönös tiszteletre alapuló kapcsolata van az állammal, amely megteremti az önszabályozás halvány jogi keretét és előnyöket biztosít az abban résztvevőknek, cserébe pedig tájékoztatást és transzparenciát kap az önszabályozótól. Így az önszabályozó nem tud zártkörű szakmai klubbá, véd- és dacszövetséggé válni, mert a civil tagokon keresztül kívülről is belelátni a tevékenységébe, de az állam sem tudja befolyásolni a működését. Néhány helyen már így reformálják meg vagy vezetik be az önszabályozást. Ez nálunk nyilván nem rövid távú program, de maga a Főszerkesztők Fóruma sem az, mindenhol azt mondom, hogy egy ilyen szervezetet évtizedekre érdemes tervezni, mert sokáig tart amíg kialakítja saját gyakorlatát és megteremti saját hitelességét.

Változóban van-e a kiadók vezetőinek magatartása?

Nem tudom jelenleg megítélni, hogy változóban van-e a kiadók vezetőinek magatartása. Azt feltételezem, hogy igen, mert változó korban van az iparág, nagyon sok minden alakul át egyszerre, az egész ökoszisztéma, amelyben a média működik. A Főszerkesztők Fóruma tekintetében azt hiszem megkönnyebbültek, hogy három évnyi vegzálás után megváltoztattuk a koncepciót és inkább a főszerkesztőkkel alapítottunk ilyen szervezetet, nem a vállalatokkal. Hosszú távon elengedhetetlen, hogy a kiadók is magukénak vallják ezeket az érdekeket, ezért is nem tartom kidobott időnek azt a három évet, amíg velük egyeztettük végig a kódex szövegét. A fent leírt stakeholder-modellben a tulajdonosoknak, kiadóknak is kell szerepe legyen, mert fontos szereplői az újságírói értékvilágnak és a sok változás mind arra mutat, hogy az újságírói munka nem elválasztható a technológiai fejlesztésektől és a gazdasági környezettől. Ebben van egy csomó etikai kihívás, rengeteg szakmai megújulási lehetőség és üzleti vészkijárat is. Bármerre járok konferenciákon, nyilvánvaló, hogy miközben a newsroom mint fizikai és mint absztrakt tér is nagyon gyorsan átalakulóban van, és az új ökoszisztémában a tulajdonosok és az újságírók, a hirdetők és már megjelenő NGO-finanszírozók újfajta együttműködéséről lehet beszélni. Remélem ezt a tulajdonosok és vállalatvezetők is felismerik előbb-utóbb. Azt nem ígérhetem, hogy ez az átalakulás simán megy, viszont elkerülhetetlen.

Az FF egyelőre furcsa önszabályozó szervezet, hiszen a főszerkesztők személyesen a tagok. Melyek ennek a formának az előnyei és hátrányai, lehetőségei és korlátai?

Nem olyan furcsa ez, mint elsőre látszik, több országban is van hasonló szervezet, az angol és a norvég példát ismerem személyesen is. Előnye feltétlenül, hogy nem arctalan, a főszerkesztők, akik leginkább képesek befolyásolni kiadványaik tartalmát személyesen vesznek részt benne és a személyes renoméjukat dobják be a közösbe, és az esetleges balhét is személyesen kell elvinniük. (A főszerkesztők ehhez szokva vannak persze.) Ez szerintem nagyon erős elkötelezettséget jelez, nagyon erős hitelességi tényező. Nyilvánvaló hátránya, hogy az újságírói etika bizonyos kiadói aspektusaiban nincs hatáskörük. Felmerült például mostanában (Bátorfy Attila javaslata alapján), hogy a Főszerkesztők Fóruma legyen az a köztes szervezet, amelynél összegyűlnek önbevallás alapján az adatok az egyes tagoknál elkötött, állami szektorból érkező hirdetési pénzekről. Ez okos javaslat, sok vita van erről mindig, etikai vonatkozása is van, hasznos is lenne, de a hirdetési bevételek kiadói kompetenciába tartoznak, ezt nem minden főszerkesztő képes elfogadtatni a kiadójával. Ha pedig nincs benne mindenki, akkor az egész értelmét veszti. A főszerkesztői tagság másik hátránya, hogy míg a kiadóktól lehet érdemi tagdíjat kérni, addig a főszerkesztőktől nem, így ez nem tud az egyesület finanszírozási forrása lenni. Igaz, eddig sem volt egy fillérünk sem és nem is volt rá szükség, de azért a továbblépéshez, néhány elképzelt projektünkhöz előbb-utóbb szükség lesz valamennyi pénzre.

Hogyan tervezi a szervezet a jövőt? Mit jelent az egyesületi bejegyzés? Milyen tervek vannak? MIlyen panaszmechanizmust épít ki?

Hogy mivel szeretnénk foglalkozni, az nyilvánvaló. Az etikus, minőségi, felelős újságírással, a szakma becsületének visszaszerzésével, annak a folyamatos bizonyításával, hogy ez a szakma a közönségéért és a közjóért van és fenntarthatóak, képviselhetőek azok az eszmék és célok, amelyekért mi mindannyian erre a pályára léptünk. Éppen ezért a tevékenységünket én szélesen értelmezem, mert nem tudunk mindezekről egy burokban gondolkodni, anélkül, hogy odafigyelnénk az üzleti és a technológiai változásokra. A lényeg persze a végtermék minősége, az alapértékek, a gondosság, tényszerűség, az egyenlő mércével mérés, az etikátlan gyakorlatok kizárása, de hogy ez hogyan valósítható meg a gyakorlatban, az sokban múlik a környezeten. Az etika az újságírásban olyasmi, amely nélkül nem lehet jól végezni szakmát, de önmagában az etika nem elég a jó újságíráshoz, ahhoz sok minden más is kell.

A terveink között az egyik legfontosabb a panaszmechanizmus kidolgozása, ezt ősszel meg kell lépnünk. Spontán panaszokat már most is kapunk, anélkül, hogy bevezettük volna formailag az önszabályozási rendszert, ebből is látszik, hogy van igény erre. Szeretnénk közös programot indítani képzőhelyekkel, felsőoktatási média- és kommunikáció-szakokkal, újságíróetikai tananyagot kidolgozni, esetleg olyan gyakornoki programot indítani, amelyben a szervezet tud gondoskodni a minőségről. Erről tartottunk múlt héten egy rendezvényt, az ott hallottak némileg át is alakították az elképzeléseimet ezt illetően. Én örülnék, ha tudnánk néhány területen továbbképzést is nyújtani újságíróknak, én most például nagyon izgalmasnak tartom az adatújságírást, egyrészt mert az nagyon jó példa arra, hogy hogyan tudja magát a szakma technológiával beoltva megújítani, szerintem a közönség is imádná, és képzés nélkül elég nehéz megteremteni, mert szemléleti változást igényel, nem csak technológiai ismereteket. Továbbra is szeretnénk rendezvényeket, workshopokat szervezni a kódex mellé pedig jól körülhatárolható témákban ajánlásokat dolgozunk ki, hamarosan kiadjuk például az idézés és az átvétel elfogadott formáiról szólót, azt követi majd az újságírók közösségi oldalakon való megjelenéséről szóló, ha minden jól megy.