Tavaly szeptemberben hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az Európai Médiaszabadság Törvény tervezetét. A tervezetről szóló szakmai és politikai vita az elmúlt hetekben erősödött fel. Március 22-én az Európai Parlament Renew frakciója tartott meghallgatást a témában, ezen felszólalt Polyák Gábor is. Az alábbi szöveg a felszólalás magyar nyelvű változata.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az Európai Unió ezidáig nem talált hatékony eszközt a médiaszabadságot sértő tagállami gyakorlatok ellen. Az utóbbi években ugyan Magyarország és Lengyelország, illetve a kelet-európai országok problémái állnak előtérben, de korábban például az olasz helyzetet sem tudta kezelni az európai politika.

Az EU annak ellenére tűnik eszköztelennek, hogy médiaszabadság nélkül nincs szabad európai médiapiac, nincsenek szabad és tisztességes európai parlamenti választások, nincs garancia az EU pénzekkel való visszaélések feltárására. A médiaszabadság csorbulása akár csak egyetlen tagállamban az EU egészének működését veszélyezteti. Hiszen a médiaszabadság korlátozása az antidemokratikus, illiberális, populista politikai erők megerősődését szolgálja, amely politikai erők minden esetben az európai integráció ellen dolgoznak.

És az EU eszköztelensége annak ellenére is kimondható, hogy én személy szerint rendületlenül hiszek a versenyjog, az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás hatékonyságában, az Alapjogi Charta erős értelmezési keretként való alkalmazásában, az Audiovisual Media Services Directive létező szabályinak határozottabb alkalmazhatóságában, továbbá a rendelkezésre álló távközlési jogi irányelvek alkalmazhatóságában. Az elmúlt évek személyes tapasztalatai azonban súlyos csalódással és kiábrándulással töltenek el. Sem a versenyjogi, sem a kötelezettségszegési eljárásokban nem volt képes és hajlanadó az EU Bizottság a valóban médiaszabadság-barát jogértelmezésre.

A médiaszabadság mellett felsorakozó erők az illiberális államokban, mindenekelőtt Magyarorszgon mára valóban eszköztelenné váltak, mert legfontosabb partnerük, az EU eddig nem állt melléjük kellő határozottsággal. A kritika mellett persze azt is meg kell jegyezni, hogy önmagában az EU-tagság képes volt megakadályozni a helyzet eszkalálódását, a török és az orosz modell teljes megvalósulását.

Minderre tekintettel a European Media Freedom Act javaslata az utolsó utáni lehetőség a médiaszabadság európai védelmére. A javaslat jelen formájában egyáltalán nem tökéletes, azonban meggyőződésem, hogy néhány módosítással és kompromisszummal megtalálható az egyensúly a nyugat-európai piaci szereplők és policy döntéshozók érdekei, illetve a kelet-európai médiaszabadság hatéákony erősítése között.

Teljesen érthetőnek gondolom, hogy a működő demokráciák és a műkődő piacok nem kérnek újabb szabályozási terheket. Azonban az illiberális tagállamok komolyan megnehezítik a demokratikus tagállamok és a szabad piaci szereplők életét is. A médiaszabadság erős, de nem ésszerűtlen európai védelme közös érdekünk.

A tervezettel kapcsolatos részletes észrevetételeimet és javaslataimat korábban már publikáltam, ezért most csak a magyar médiaszabadság szempontjából legfontosabb kérdéseket emelem ki.

Állami hirdetések

Az EMFA leginkább magyar-specifikus javaslatai az állami hirdetések elosztására vonatkozó szabályok. Az állami hirdetések jelentősége egy működő médiapiacon elhanyagolható, a hirdetési piac 2-3 százaléka. Magyarország extrém példa: a magyar reklámpiac messze legnagyobb szereplője az állam, és az állami hirdetések a kormánypárti média finanszírozásának fő forrásai.

Az EMFA az állami hirdetések tisztességes felhasználásának garanciáját elsősorban a transzparencia biztosításában látja. A magyar tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy önmagában a transzparencia nem jelent megoldást. Az állami hirdetések elosztásáról rendszeresen jelennek meg elemzések és cikkek, de ezek egyáltalán nem befolyásolják a kormány magatartását. Ezért ennél erőteljesebb intézkedésekre is szükség van.

A közszolgálati média esetében mindenki számára egyértelmű, hogy a közpénzből való működés fokozott társadalmi felelősséggel jár együtt. Azoknál a kereskedelmi médiumoknál, amelyek jelentős közpénzhez jutnak az állami hirdetésekből és szponzorációkból, ugyanez az elvárás fogalmazható meg. A közpénzek felhasználása a magánmédia finanszírozására akkor válik különösen visszássá, ha ez a diszkriminatív elosztás miatt végül egyetlen párt érdekeit szolgálja.

Álláspontom szerint ha egy médium reklámbevételeinek egyharmada közpénzből származik, akkor kizárt, hogy az adott médium képes legyen ellátni a hatalomellenőrző funkcióját. Ráadásul ez a közpénz-bevételi arány egy valóban piaci alapon működő szereplő esetében nyilvánvalóan nem állhet elő. Az ilyen helyzetekből eredő kockázatok csökkentésének legegyszerűbb, könnyen számonkérhető módja egy olyan felügyelő testület működtetése az érintett médium mellett, amelynek tagjai semmilyen függőségi viszonyban nincsenek sem az adott médiavállalattal, sem egyetlen olyan állami szervvel sem, amely a media outleben reklámot helyezett el. Az ellenőrző testület legfontosabb feladata ezért annak figyelemmel kísérése és objektív szempontok szerinti értékelése lenne, hogy az adott médium politikailag elfogulatlanul végzi-e a tájékoztató tevékenységét.

Az ellenőrző testület dolgozná ki az értékelés alapjául szolgáló szempontrendszert, egyfajta közszolgálati kódexet, és ehhez az Európai Bizottság minta-kódexet tenné közzé. A testület éves jelentésének komoly súlyt ad, ha a negatív értékelés automatikusan kizárná az adott médiavállalatot az állami hirdetésekből. A body feladata lenne továbbá egy olyan terv elfogadása és megvalósításának figyelemmel kísérése, amely az állami hirdetések arányának folyamatos csökkentését szolgálja.

Természetesen ez a szervezeti jellegű megoldás sem tökéletes ellenszere a politikai befolyásolásnak, de valódi változást hozna a közpénzek médiapiaci felhasználásában.

A médiahatóság függetlensége

A szabályozó hatóságok függetlenségének európai garanciáit az AVMSD 2018-as felülvizsgálata volt hivatott megteremteni. Ehhez azonban kizárólag olyan formális feltételeket támasztott, amelyeket a nemzeti jogalkotó könnyen teljesíthet, anélkül, hogy ez érdemben erősítené a döntéshozatali autonómiát. Mindaddig, amíg az európai szabályozás megelégszik a formális szervezeti és működési keretek jogharmonizációjával, és nem teremti meg a lehetőségét a médiaszabályozó-hatóságok döntéseinek európai szintű monitoringjának, nem lesz valódi eszköz az európai döntéshozók kezében az elfogult hatósági gyakorlat feltárására és szankcionálására.

Ehhez képest az EMFA a Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testület létrehozásával tovább növeli a nemzeti szabályozóhatóságok súlyát, differenciálatlanul, tekintet nélkül arra, hogy azok valóban függetlenek-e. Az EMFA tulajdonképpen minden további nélkül feltételezi, hogy az AVMSD formális feltételeinek megfelelő nemzeti szabályozó hatóságok függetlenek. Így a médiaszabályozó-hatóságok függetlenségével kapcsolatos bármilyen európai szabályozás mindössze arra volt jó, hogy legitimálja és hosszú távon megszilárdítsa az egyes tagállamokban fennálló, adott esetben bizonyítottan politikailag befolyásolt hatósági rendszereket.

Magyar szempontból egyértelműen támogatható a médiakoncentráció korlátozására vonatkozó javaslat, valamint a médiapiacot érintő állami intézkedések ellenőrzésére vonatkozó általános felhatalmazás. Ezek erőteljes beavatkozások a médiapiac koordinálásába, alkalmazásuk ezért összekapcsolható a Bizottság jogállamisági jelentésével. Ez garancia lenne arra, hogy az EU csak azokban az országokban avatkozzon bele a médiapiaci folyamatokba, amelyekben a tagállami intézmények nem elég erősek a politikai befolyásolás megakadályozására.

Egyéb javaslatok

A belső piac mint jogalap szempontjából leginkább problémás szabályozási területnek a szerkesztői szabadságot, a szerkesztői döntések függetlenségét tartom. Meggyőződésem, hogy a javaslatban szereplő megoldások nem képesek hatást gyakorolni az olyan kormánypárti media outletek működésére, amelyek büszkén lojálisak a politikai elkötelezettségükre. Megfontolandó, hogy ezek a szabályok feltétlenül szükségesek-e. Várható hasznuk lényegesen kisebb, mint az a kár, ami a nyugat-európai stakeholderek ellenállásból ered.

Összességében az Európai Médiaszabadság Törvény összességében egy igen ambiciózus, valós problémákra reagáló szabályozási kísérlet. Egyértelműen kiolvasható a tervezet szövegéből, hogy az előkészítés során a magyar és a kelet-európai médiapiacok sajátosságait is figyelembe vették. A hatékony és mértéktartó szabályozás sikere azonban egyértelműen közös európai érdek.