A Mérték minden évben háttérinterjúkat készít újságírókkal az úgynevezett lágy cenzúra jelenségéről készített éves jelentéséhez. A friss interjúk a Simicska-Orbán háború árnyékában érdekes helyzetről tanúskodnak. Mong Attila írása

Interjúalanyaink szerint 2015 merőben új helyzetet teremtett a magyar médiapiacon: az év eseményeit az oligarchizálódott sajtóra is kiterjedő Orbán-Simicska háború, következésképpen a háborús logika határozta meg.

A kormányfő és az üzletember között kitört háború választás elé állította a Simicska-birodalomban dolgozó újságírókat. Tulajdonosuk és – mint egyikük fogalmazott – “a politikai családunk” között kellett dönteni, ráadásul az is világos volt, hogy ez a választásuk hosszú időre meghatározza szakmai karrierjüket, esetleg egzisztenciájukat is.

“Most a szabadság szelei fújnak” – írta le a 2015 decemberi helyzetet egy befolyásos újságíró, aki jelenleg is Simicska médiabirodalmában dolgozik. Az év elején kitört oligarchaháború következménye ugyanis az lett, hogy az ebben a kiadóvállalatban dolgozó újságírók számára az öncenzúra és cenzúra addig szoros gyeplője lazábbá vált. Habár a jobboldali ideológiai elkötelezettség továbbra sem kérdéses, és az ott dolgozó újságírók nagy része változatlanul a Fidesz támogatójának vallja magát, de míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy kormánytagok, kormány-közeli üzletemberek ügyeit feltárják, vagy kormánydöntéseket bíráljanak, addig ez 2015-ben egyértelműen szabaddá vált. A tulajdonos támogatja az ilyen irányú tényfeltárást, illetve nem akadályozza, hogy az érintett sajtótermékek utánközlés segítségével beszámoljanak más sajtótermékek ilyen irányú kutatásairól.

“Eltűntek a komisszárok, nem jönnek reggelenként a telefonok a Fidesz-sajtótól, hogy mit, hogyan kellene bemutatni, milyen vendégeket hívjunk be a stúdióba, vagy mit kérdezzük” – mondta beszélgetőpartnerünk.  Az Orbán-Simicska üzleti háború különböző fordulatainál viszont mértékletességet gyakorolnak. Annál is inkább, mert az olvasói visszajelzések is arról tanúskodnak, hogy a lojális közönség azt várja a jól megszokott lapjától, hogy összességében támogatólag lépjen fel a kormánnyal szemben. “Sokszor nem értik a kritikus hangokat, hiszen immár évtizedeken keresztül azt szokták meg, hogy szinte feltétel nélkül támogatjuk a kormányt” – mondta a megkérdezett újságíró.

A korábban kormányhű médiában dolgozó újságírók számára vadonatúj helyzet teremtődött azzal, hogy az addig csak a kollégáktól hallott különböző nyomásgyakorlási eszközök immár őket is sújtják. “Egyik napról a másikra lettünk barátból ellenségek” – mondta az egyik ott dolgozó újságíró, aki szerint a “soft” nyomásgyakorlásból a legérzékenyebb az, hogy a korábban készséges kormánypárti politikusok moratóriumot, teljes nyilatkozat-stoppot vezettek be a Simicska-birodalom újságíróival szemben, amit ők  – mint interjúalanyunk fogalmazott – “háborús blokádként” élnek meg. Ugyanígy a hatalom nyomásaként értékelik azt is, hogy az év egészében zajló folyamatként politikusok vagy az újonnan felépülő, a miniszterelnökhöz feltétlenül hűséges médiacégek vezetői presszionáltak kulcsfontosságú szerkesztőket és újságírókat, hogy mondjanak fel, és “saját szakmai és anyagi jövőjük” érdekében szerződjenek el eddigi megbízójuktól.

A front másik oldalán az Orbán Viktor közelében feltűnő új oligarchák által gründolt sajtótermékek állnak, amelyek részben a Simicska-birodalomból elcsábított emberekre építenek. “Túlzottan függővé vált a jobboldal Simicskától mind a médiában, mind az üzletben, ezért logikus volt, hogy most Orbán teljes elitcserét akar, a médiában is” – magyarázta a helyzetet az egyik szerkesztő, aki elpártolt egykori munkaadójától. Szerinte felesleges számonkérni a függetlenséget azokon az újságírókon, akik a kormánypárti médiában dolgoznak. “Magyarországon nincs és soha nem is volt független sajtó, az újságírók mindig pártokhoz kötődtek, mindenkinek volt, van és lesz is agendája. A többi képmutatás” – érvelt interjúalanyunk, aki szerint nincs erősebb kontroll az új kormánypárti médiában sem, mint korábban. “Ha nem működik az egészségügy, azt leírjuk, ha problémák vannak a főváros közlekedésével, arról csinálunk riportot, és számonkérjük az ígéreteket” – mondta egy másik, kormánypárti médiumnál dolgozó szerkesztő, erősen az 1980-as éveket idéző érveléssel, amikor az újságírói kritika határai körülbelül ugyanitt mozogtak. Akkor is az építő kritika volt a szerkesztőségekben a határ.

“Az a nagy probléma, hogy állandóan viszonyulni kell a háborúhoz” – méltatlankodott egy újságíró, aki a magyar sajtó függetlennek tartozó részéhez sorolható: egy olyan, erős integritású szerkesztőségben dolgozik, amelynek tulajdonosa nem függ anyagilag a jelenlegi kormányzattól. Mégis, az Orbán-Simicska háború kihat az egész sajtóra: “sokszor van olyan érzésem, hogy a kormányfő keze közvetve vagy közvetlenül mindenhova elér” – mondta. Szerinte ugyanis  a médiapiacnak a két “háborúskodó félen elvileg kívül eső részében” dolgozó újságírókban is állandóan ott motoszkál a kérdés, hogy vajon a tulajdonosa milyen álláspontot képvisel ebben az ügyben, és ez hogyan hat arra, amit csinál, milyen következményei lesznek a riportjának. “Ha a tulajdonos magyar üzletember, akkor ezer szálon kapcsolódik a háborúskodó felekhez, és nem tud kimaradni belőle. Ha a tulajdonos multi, akkor elemi érdeke, hogy tisztában legyen a viszonyokkal.”

Több interjúalany is felhívta arra a figyelmet, hogy 2015 előtt már viszonylag stabil volt a helyzet a médiapiacon az újságírók szempontjából, pontosan lehetett tudni, hogy melyik szerkesztőségben hol húzódnak a határok, melyek a tulajdonosok elvárásai, mennyiben lehetnek kritikusok az Orbán-kormánnyal szemben, “magyarul mit engedhetünk meg magunknak”. Ehhez képest teremtett új helyzetet az elmúlt év, amely tehát bizonyos értelemben az újságírói öncenzúra határainak újrarajzolásáról is szólt.

(Az interjúk további részletei a Mérték hamarosan megjelenő éves jelentésében olvashatók.)