Leminősítette a sajtószabadság helyzete miatt Magyarországot a Freedom House nemzetközi szervezet. Igazságtalan-e a részben szabad kategória? Mong Attila írása.

Sokakat bánthat és igazságtalannak érezhetik azt, hogy a Freedom House szabadságvédő civil szervezet gyakorlatilag bóvli-kategóriába lökte Magyarországot a sajtószabadság helyzetét felmérő rangsorában. A részben szabad besorolás nem csak és tán még nem is elsősorban azért kényelmetlen nekünk, mert Namíbiával vagy Burkina Fasoval kerültünk így nagyjából egy szintre. Sokkal inkább azért, mert ebben a csoportban uniós tagállam sincs sok, illetve sajnos pontosan azok vannak ott, amelyekhez képest azt hittük, a jogállamiság építésében máshol tartunk. Igaz, ebben a kategóriában tanyázik Berlusconi miatt Olaszország, de Bulgária és Románia is, nem is beszélve, azokról a még nem uniós tag balkáni államokról, amelyekkel összehasonlítva sokak kiálthatnak föl úgy, hogy lám milyen igazságtalan a lista, össze sem lehet mérni a magyar sajtó állapotát azokéval. Nem csoda, hogy rá is játszik erre a kormányzati kommunikáció, amelyben a Freedom House a nemzetközi baloldali összeesküvés része lesz, és mivel összeesküvés, így nem is kell foglalkozni a jelentés tartalmával, nem is kell figyelni rá. Lám, ez a szervezet nem szólt semmit, amikor a Gyurcsány-kormány alatt fenyegetések érték a magyar demokráciát, lépjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló. És hát nézzünk már szét a magyar sajtóban, valóságos burjánzás van, nem hogy részbeni szabadság – így a kormányzati nyilatkozatok.

Pár megjegyzést azért érdemes itt megtenni.

Egy. A lista igazságtalan, mert minden ilyen lista az. A szabadságfok-mérése nem atomfizika, nem úgy működik, hogy egy irdatlan nagy automatába fehér köpenyes mérnökök betesznek mindenféle herkentyűt, majd megtekerik a nagy vörös gombot és hopp, a másik oldalon kiesik belőle a kis nyöszörgő sajtószabadság, amit aszerint, hogy zöld, kék vagy piros színre váltott a levegőn, bele lehet tenni egy megfelelő dobozba, majd ízlés szerint tálalni. Ezek a módszertanok percepciót mutatnak, azt, hogy milyennek érzékelik a sajtószabadságot azok, akik évről-évre egy részletes kérdőívre számszerűsíthető válaszokat adnak. A szubjektivitásukat az teszi mérhetővé, és leginkább összehasonlíthatóvá, hogy a módszertan évről-évre ugyanaz, és a megkérdezettek sem változnak radikálisan. Az ilyen típusú percepciós indexek két fontos dolgot minden hátrányuk ellenére nagyon pontosan képesek megmutatni: egyfelől a sajtószabadság állapotának változásait, másfelől a vizsgált országok egymáshoz viszonyított helyzetét. Azt nagyon jól jelzik, ha egy ország rossz irányba halad és azt is, hogy a többihez képest hol áll. Zárójelben a Freedom House védelmében csak annyit, hogy a Gyurcsány-kormány ellenes 2006-os tüntetések idején a szabadság-indexükben negatív megfigyelés alá helyezték az országot, és azt se felejtsük el, hogy a Horn-kormány idején a jobboldali napilapokkal kapcsolatos állami viselkedés miatt ugyancsak részben szabad kategóriába tették Magyarországot.

Kettő. Figyelembe véve a fent leírtakat, nem lenne szabad könyökből lesöpörni az ilyen és ehhez hasonló jelentéseket, hanem legalább két percig kormányzati szinten is el kellene gondolkodni azon, amit mutatnak. Egyrészt megérteni azt, hogy a percepció az ország szempontjából legalább olyan fontos, mint a valóság. Lehet, hogy a kormányzati politikusok úgy érzik, soha nem volt ennyire erős velük szemben a sajtó, lásd a Schmitt-ügyben betöltött szerepe miatt, de az eddigi kormányzati tevékenység (médiatörvény, nyilatkozatok, sajtópolitika) percepciója itthon és külföldön is adott, ezen már keseregni felesleges. Javítani rajta tettekkel (pl. a médiatörvény meggyőző módosítása) és a sajtószabadságot támogató nyilatkozatokkal lehet (a tollforgató terroristákkal való élcelődés nem az), és soha nem késő újra nekiveselkedni ennek a feladatnak

Három. Mivel az index trendet jelez, nem szabad nem észrevenni, hogy a Freedom House jelentései (a sajtószabadságról és egy másik a szabadságról) eléggé koherensek. Az évről-évre jelzett változások azt mutatják, hogy Magyarország nem Nyugat-Európa keleti végei felé közeledik, hanem egyre inkább a balkáni kulturális miliőbe integrálódik. Ebben persze megint van egy jó adag percepció, amire lehet azt mondani, hogy mi máshogyan érzékeljük, mint az elfogult külföld, de …. És innen lásd a kettes pontot.

És végül négy. A sajtószabadság állapotának mérése – mint fentebb írtam – nem atomfizika. Sokkal inkább mondjuk egy békapopuláció érzékeny ökoszisztémájának megfigyeléséhez hasonlítható. A tó környékén sétáló gondtalan turisták könnyen azt gondolhatják a vidám brekegést hallva, hogy minden rendben, ezek az állatok boldogok és élik a világukat. Azt egyelőre csak pár, viccesen kezelt környezetvédő tudja, hogy a helyi önkormányzat egy kegyetlen nagy bevásárlóközpont felépítésére adott engedélyt a tavacska melletti telekre és ha senki sem tesz semmit, pillanatokok belül elkezdik a földmunkákat. Hát így hallgassuk a brekegést.