Elég nagy a zavar a magyar médiában, hogy mikor melyik szót használja a sajtó a Magyarországra érkezőkre. Pedig egy kis gondolkozás nem ártana: a szavak meghatározzák a valóságértelmezésünket. Mong Attila írása.

Pár hónappal ezelőtt tettük szóvá, hogy a magyar állami média következetesen a “megélhetési bevándorlók” kifejezést használja a Magyarországra érkezőkre, és azt is, hogy ezzel szolgalelkűen követi a kormány politikai szándékait. Azóta annyiban változott a helyzet, hogy talán a problémát szóvá tevő cikkek hatására mintha kevesebbszer lehetne hallani ezt a kifejezést, de a zavar továbbra is jelentősnek tűnik, és nem csak az állami médiában. Kik is ezek az emberek valójában? Migránsok? Illegális bevándorlók? Határsértők? Megélhetési bevándorlók? Menekültek?

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az elmúlt hetek sajtóbeszámolóit figyelve ezen szavak, szóösszetételek mindegyikére lehet példát találni, leginkább persze úgy, hogy azt láthatjuk, mintha nem vagy csak alig lenne következetes gondolkozás azon, mikor, melyik lenne tanácsos. A kihívás persze nem Magyarország-specifikus, Európában mindenütt ezzel küzd ezekben a hónapokban a média, azzal a különbséggel, hogy míg nálunk csak az utóbbi pár hónapban lett a téma ekkora horderejű, addig Nyugat-Európában hosszabb tanulási folyamaton ment keresztül a sajtó is. Ennek az írásnak tehát csupán az a célja, hogy a médiában felelősen gondolkozó embereket gondolkodásra késztesse. Lehet, hogy itt az idő, hogy szerkesztőségi értekezleteken vitassák meg, van-e egyáltalán következetes gyakorlat náluk, helyes-e az a gyakorlat, amit követnek. Azzal ugyanis, hogy mikor, milyen kifejezést használnak, egyben befolyásolják a problémáról szóló közéleti vitát, a közönség érzelmeit, így áttételesen természetesen a politikai döntéseket is.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy egészen más érzelmeket kelt az, ha menekültekről beszélünk, akik háborúk, katasztrófák vagy az iszonytató szegénység miatt kénytelenek elhagyni hazájukat, mintha “betolakodók”-ról, határsértőkről, bevándorlókról, vagy ezeknek az illegális jelzővel ellátott bármilyen változatát használjuk. Nem is beszéve a dehumanizáló és félelmet keltő “migráns” szóról, aminek pontos tartalmával, meggyőződésem szerint a magyar közönség nagy többsége legalább annyira nincs tisztában, mint az idegen szavakéval a recessziótól (recepció?) az inflációig.

A felelős újságírói gondolkozáshoz jó alap lehet áttanulmányozni a hozzánk hasonló helyzetben lévő európai országok gyakorlatát. Épp most jelent meg a felmérés arról, hogy a német közvélemény nagy többsége továbbra is kezelhetőnek tartja a menekülthelyzetet, bár az ország az idén rekordszámú, 800 ezer emberre számít. A médiának óriási szerepe van abban, hogy Németországban továbbra is a józanság uralkodik. A közszolgálati csatorna egyik műsorvezetője nagy vitát kiváltva a híradóban állt ki a menekültek mellett, és szólított fel szolidaritásra, a gyűlöletbeszéd elleni következetes fellépésre. A német sajtó következetesen az együttérzést keltő, és emberséges menekült szót használja (Flüchtlinge), főleg mert a statisztikák is azt mutatják, hogy a hozzánk érkező emberek túlnyomó többsége így vagy úgy valóban az életét és a családját, a gyermekeit menti, amikor a kockázatos és életveszélyes vándorútra vállalkozik. Éppen ezért döntött úgy most az Al-Jazeera is, hogy riportjaiban ezentúl nem alkalmazza a migráns szót a Földközi tengeren át menekülőkre, hanem annak hívja őket, amik: menekülteknek. Érdemes az erről szóló kvázi nyilatkozatot is végigolvasni a szerkesztőségi vita előtt.

A cikk azzal zárul, hogy egyik szót a másikkal helyettesíteni valójában apróság.

Mégis egy világ múlik rajta.