Visszafogott beavatkozás, kevés ügy, részletszabályok, illetve kis szolgáltatók vizsgálata és enyhe szankciók. Röviden így foglalható össze a Mérték most nyilvánosságra kerülő második jelentése alapján a Médiatanács 2012 májusa és októbere közötti tartalomfelügyeleti tevékenysége. A Mérték a szolgáltatókra vonatkozó tartalmi szabályok számonkérésének gyakorlatát vizsgálta. Nagy Krisztina írása.

A Mérték egyik fő tevékenysége a Médiatanács gyakorlatának folyamatos elemzése. A médiatartalmak felügyeletével kapcsolatos jogalkalmazói tevékenységről a második jelentést tesszük közzé. Az elemzés még a tavalyi év gyakorlatát dolgozza fel, a 2012 májusa és októbere közötti időszakban hozott és nyilvánosságra került hatósági határozatok vizsgálatára épül. Felépítésében, témaköreiben illeszkedik a Mérték első jelentéséhez.

Továbbra is áll, hogy a Médiahatóság kevesebb elmarasztaló döntést hoz, mint elődje, és a kiszabott szankciók nagysága is jóval alacsonyabb, mint a korábbi médiahatóság időszakában; ennek indokait az első jelentésben már részletesen bemutattuk. Változott viszont a hatósági beavatkozás iránya. A médiahatóság ebben az időszakban a mainstream médiakínálat helyett inkább a marginális szolgáltatókkal, illetve apró részletszabályok volt elfoglalva. Korábban a legtöbb elmarasztaló döntés a kiskorúak védelme, illetve a reklámszabályok megsértése miatt született, ezzel szemben most a legnagyobb hatósági figyelem a közösségi és a helyi médiumok vállalásainak teljesülését kísérte. Sokkal kevesebb határozat született a gyermekvédelem területén, de ezen belül is majdnem az összes döntés egy apró részletszabály a korhatári kategória műsorújságból való elmaradását kifogásolta.

Egyetlen döntésben sem marasztalt a hatóság gyűlöletkeltő tartalom közzététele miatt, és az emberi méltóság megsértését is csak egy esetben mondta ki. A médiahatósági beavatkozás alapján az a kép körvonalazódik, hogy a hazai médiakínálat neuralgikus pontja a kis helyi szolgáltatók műsorszerkesztési gyakorlata, ugyanakkor a médiakínálat általános jelenségként is megragadható elemei a határozatokból nem azonosíthatóak.

A jelentés átfogó képet ad az elmúlt néhány hónap médiafelügyeleti tevékenységéről, így itt most csak a fontosabb megállapításokból szemezgetünk.

A kiegyensúlyozottság követelménye

A korábbi jelentés óta eltelt időszakban még inkább erősödött az a tendencia, hogy a kiegyensúlyozottsági eljárás a Jobbik panaszfórumaként működik. A Médiatanács az elbírált ügyek ötödében állapította meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértését, és minden elmarasztaló döntés a Jobbik kérelme alapján született.

A kiegyensúlyozottság követelményének célja – ha már a jogalkotó ragaszkodik e szabályozáshoz – a demokratikus közvélemény megfelelő működésének erősítése, az, hogy a közösség számára fontos eseményekkel, hírekkel kapcsolatban a lehető legtöbb releváns vélemény megjelenjen. A médiahatóság jogalkalmazási gyakorlatában ugyanakkor továbbra is vannak olyan elemek, amelyek nem illeszkednek a jogintézmény funkciójához, nem a közéleti tájékozódást segítő, reflektív, társadalmi kontrollt biztosító szerkesztőségi működés irányába mutatnak.

Például a hatóság továbbra is követi azt a gyakorlatot, hogy a kiegyensúlyozottság nem több mint a szembenálló álláspontok formális megjelenítése. Az első jelentésben részletesen írtunk arról, hogy ez lényegében azt jelenti, hogy a hatóság az eljárások során nem vizsgálja a tájékoztatás tárgyilagosságát és tényszerűségét. A most vizsgált időszakban ez a hibás kiindulópont abban a formában jelent meg, hogy az eljárásokban a vizsgálat fő iránya ahelyett, hogy az elmaradt közlés társadalmilag releváns jellegét értékelte volna, az lett, hogy az el nem hangzott vélemény markánsan különbözött-e a megjelenttől. A Médiatanács értelmezési gyakorlata szerint a közlés tartalma a döntő, a közlő személye lényegében irreleváns. Egy példával megvilágítva, a hatóság véleménye szerint tehát mindegy, hogy ki fogalmazza meg a kormány döntésével szembeni kritikát, az MSZP vagy a Jobbik, ha a hatóság úgy látja, hogy az álláspontok megegyeznek, elég csak az egyiket közölni.

„Nem mellékes továbbá az a körülmény, hogy mindhárom, a kormányoldal véleményével ellentétes vélemény megjelenítésre került a Médiaszolgáltató által, holott – figyelembe véve az ismertetett ellentétes vélemények lényegi azonosságát – jelen ügyben akár az is elegendő lett volna, ha csupán egyetlen ellentétes vélemény jelenik meg.” (849/2012. (V.9.)

A közlő személye és az álláspont ugyanakkor nem választható el egymásról, hiszen önmagában egy vélemény értelmezhetetlen anélkül, hogy tudnánk, ki fogalmazta meg. A közlés értékének, hitelességének megítélésében, más, a tárgyban megjelenő véleményekhez való viszonyításában jelentős szerepe van a közlő személyének. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármelyik politikai pártnak alanyi joga lenne az álláspontja megjelenítésére, a jogintézmény csak az ügyhöz kapcsolódó releváns álláspontok megjelenését célozza. Fontos megjegyezni, hogy ez a hatósági gyakorlat egyben a politikai felelősség súlytalanságát is erősíti. Abba az irányba mutat, hogy az egyes események inkább egy mindenkitől független folyamatként kerüljenek ábrázolásra, mintsem a politikai szereplőkhöz és döntéshozókhoz karakteresen köthető jelenségként, tevékenységként.

Emberi méltóság, gyűlöletbeszéd

Továbbra sem változott az a gyakorlat, hogy a hatóság csak megkeresésre, bejelentésre vagy kérelemre vizsgálódik az alapjogi sérelmet vagy a gyűlöletkeltést felvető esetekben. Célvizsgálatot a második időszakban sem indított, a társadalmat feszítő diszkriminatív nézetek erősödő médiabeli megjelenésére nem reagált.

A Médiatanács egyetlen esetben, egy hír bulvár feldolgozása miatt állapította meg az emberi méltóság megsértését. A Hír Televízióban sugárzott Riasztás című bűnügyi magazin egy gyermekbántalmazási történetet dolgozott fel úgy, hogy az anya és élettársa a bántalmazott gyermek jelenlétében számoltak be az esetről, majd magát a kislányt faggatta a riporter.

A hatóság számos ügyben – mint például Ulrike Lunacek osztrák EU képviselő méltóságának az Echo TV Korrektúra című műsorában történt vélt megsértése, Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának Hír TV-s feldolgozása, vagy a roma gyilkosságok egyik vádlottja elmeállapotának a minősítése a Klubrádió Ötös című műsorában – úgy ítélte meg, hogy nincs szükség hatósági fellépésre. Az érintettek ugyanis saját jogon indíthatnak polgári vagy büntető eljárásokat az őket ért sérelem miatt. A közérdek, a határozatok szerint a „közönség érdeke”, ezekben az esetekben nem sérült, ezért nincs szükség külön médiajogi eljárásra. Ez az értelmezési gyakorlat egyrészt örvendetes a sajtószabadság érvényesülése szempontjából, másrészt viszont továbbra is hiányzik a határozatokból a be nem avatkozás részletes indokolása, átfordítva, a beavatkozási küszöb kiszámítható tartalommal való megtöltése. Márpedig pont az lenne a feladat ezekben az esetekben, hogy a határozatok tisztázzák, a hatóság mely esetekben fog várhatóan beavatkozni, és mely esetekben nem.

Ugyancsak nem látta indokoltnak a beavatkozást a hatóság a közmédiában sugárzott, nagy vihart kavart Pesty Fekete Doboz A cigány magyar együttélés című filmjével kapcsolatosan, pedig számos civil szervezet élt a médiahatóságnál bejelentéssel. A szervezetek az emberi méltóság és a gyűlöletkeltés tilalmának megsértését kifogásolták. Érveik szerint a film végtelenül leegyszerűsítve foglalkozott a romák integrációs problémájával, a magyarok mellett létező roma világot jó és rossz cigányokra osztva mutatta be, ahol a jók ítéletet mondtak a társadalmi elvárásoktól eltérő magatartást tanúsító rossz cigányokról. A Médiatanács végül nem találta jogsértőnek a műsort, mivel a „műsorszám nem egységesen tünteti fel antiszociális, összeférhetetlen, bűnözői életvitelű közösségként a cigányságot, mindössze a roma kisebbség egyes, a problémát testközelből megélő tagjainak véleményét közvetíti a közönség felé.” (924/2012. (V.23.)

A hatóság érveivel szemben az Alapvető Jogok Biztosa a műsort vizsgáló jelentésében egyértelműen jogsértőnek látta a műsorban megjelenő romákról alkotott képet. „A filmmel kapcsolatosan az egyik legaggályosabb körülmény, hogy roma emberek mondanak negatív értékítéletet a roma közösségről. Ez ugyanis a többség számára még hitelesebb, még inkább sztereotípia-erősítő hatású.” Az ombudsman egyben felhívta a hatóság elnökét, hogy a Médiatanács „fokozott szakmai gondossággal, a vonatkozó szakirodalmi megállapítások és emberi jogi standardok figyelembevételével járjon el a jövőben, a kiszolgáltatott csoportok egyenlő méltóságának védelme érdekében folytatott alapjogvédelmi feladatának gyakorlása során.”

A hatóság tevékenységének értékelése tehát ambivalens. Egyrészt örülhetünk, hogy nem záporoznak a büntetések, a hatóság láthatóan nem a tartalmi szabályok rigid számonkérésében látja az elsődleges feladatát. Ugyanakkor egyre látványosabb az ellentmondás a széles jogi beavatkozásra alkalmas jogszabályi környezet és a Médiahatóság szűkítő jogértelmezése és visszafogott joggyakorlata között. Ez pedig a hatályos szabályozás koncepcionális elhibázottságát igazolja.

A jelentés teljes szövege elérhető a Mérték honlapján.