Régóta nem foglalkozott a Médiatanács a Mérték elemzéseivel, blogjaival. Joggal gondolhatjuk, hogy a múlt heti írásunkkal érzékeny pontra tapintottunk, hiszen még a megjelenés napján egy egész sajtóközleményt szánt rá a hatóság. Ez szólhatna úgy is, hogy ó, lebuktunk, már be is adtuk a lemondásunkat. Ehelyett a Médiatanács elken és perrel fenyegetőzik.

Múlt heti írásunkban a Médiatanács pályázati dokumentumai alapján –  amelyeket a közérdekű adatok kiadására irányuló hosszas pereskedés után ismerhettünk meg –  bemutattuk, hogy a hatóság a maga által megalkotott Klub-szabályt, azaz az üres hátsó oldalak beszámozásának és aláírásának kötelezettségét nem alkalmazta minden pályázóval szemben.

A Médiatanács szerint valótlanul állítjuk, „hogy a Médiatanács diszkriminatív eszközként használta volna a formai követelményeket a rádiós frekvenciák újrapályáztatásakor. Ez a feltételezés a szerzők önkényes véleménye, és nem következik a Kúria ítéletéből.” Márpedig a valótlan állítás nem maradhat következmények nélkül, ezért „a Médiatanács a hírt leközlő sajtótermékektől helyreigazítást kér, továbbá jelen közlésének közzétételét a teljes körű és kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében.” Hajrá!

Mi pedig fenntartjuk, amit írtunk. Ha van definíciója az önkénynek, akkor annak az egyik pontja biztosan úgy hangzik, “azonos körülményeknek azonos jogi feltételek alapján ésszerű indok nélkül homlokegyenest ellenkező értékelése”. És a Médiatanács éppen ezt csinálta: a párhuzamosan zajló pályázati eljárások közül azokban, ahol nem tetszett neki a pályázó, kifogásolta az üres hátoldalak aláírásának hiányát, viszont ha nem volt gondja a pályázóval, akkor eltekintett ettől a követelménytől. Akivel szemben alkalmazta ezt a követelményt, azt nyilván hátrányos helyzetbe hozta más pályázókkal szemben, ezt nevezik diszkriminációnak. Itt is hangsúlyozzuk: ez az önkényes és diszkriminatív gyakorlat nem csak a mondvacsinált formai okból kizárt pályázók számára okozott súlyos – végül majd az adófizetők pénzéből megtérítendő – károkat, de veszélybe sodorta a nyertes pályázók működését is. Ha például egy ügyészségi felügyelet kimondaná, hogy a nyertes pályázatok valójában érvénytelenek voltak, az az egyébként teljesen jóhiszemű, a működésbe sok időt és pénzt fektető rádióknak okozna némi fejfájást. Mindez a Kúria ítélete nélkül soha nem derült volna ki, hiszen a Médiatanács a médiatörvény rendelkezése ellenére nem biztosította a pályázati anyagok nyilvánosságát.

Azt is mondja a Médiatanács, hogy „A jól működő jogállami berendezkedésnek köszönhetően (sic!) a Médiatanács minden egyes, a hírekben szereplő rádió frekvenciás pályázati döntései esetében is biztosított volt a jogorvoslati lehetőség az érintettek, köztük az eredménytelenül pályázók számára is.” Igen ám, de az érintett esetek nagyjából felében egyáltalán nem volt másik pályázó, aki kifogásolhatta volna a formai hibák figyelmen kívül hagyását. Számos más esetben pedig a vesztes pályázók más pályázati eljárásokban is részt vettek, és gondolhatták azt, hogy egy pereskedés a Médiatanáccsal nem erősíti a pozíciójukat a többi pályázatban. Így végül az esetek jelentős részében gyakorlatilag mégis kizárt volt, hogy bárki bírósághoz fordulna. Ráadásul a kérdés végülis az, hogy a jogorvoslat lehetősége mennyiben befolyásolja bármely hatóság kötelezettségét arra vonatkozóan, hogy azonos ügyeket azonos módon értékeljen.  

Végül azt is mondja a Médiatanács, hogy „a korábbi gyakorlatából felismerte, hogy a pályázóknak a formai követelmények szabályos, minden tekintetben kifogástalan teljesítése sok esetben nehézségbe ütközött”, ezért 2014 decemberében változtatott az eljárási szabályokon. Üdvözlendő döntés. Csakhogy a bíróság 2012-ben mondta ki, hogy a Médiatanács pályázati felhívásai számos szerkesztési hibát és következetlenséget tartalmaznak, ami miatt szinte lehetetlen volt jogszerű pályázatot benyújtani. A bíróság szerint „egy pályázat érvénytelensége nem alapozható a (pályáztató) pályázati felhívásának következetlenségére, szakmaiatlanságára, vagy a megválaszolandó kérdéseik irracionalitására még akkor sem, ha a pályázatot kiíró a pályázati feltételek számonkérésében sem következetes”. Elég hosszú átfutási idő kellett, hogy a Médiatanács megeméssze a bíróság kritikáját.

Tisztelt Médiatanács! Örömmel állunk az újabb pereskedés elé. A perben a bíróságnak kell majd azt mérlegelnie, hogy az Önök pályázati gyakorlatára mondhatjuk-e, hogy önkényes és diszkriminatív. Lesz ez akkora pofon, mint amikor Papp Dániel hírhamisítóról saját kérésére a bíróság mondta ki, hogy hírhamisító.