A médiatörvény-módosítás egyik pontja válasz Szabó Máté alapjogi biztos alkotmánybírósági indítványára. Bár az indítvány nyilván nem erre irányult, a végeredmény mégis az lett, hogy a jogalkotó a kilenc éven túl is, adott esetben örök időkre bebetonozta a Médiatanács jelenlegi elnökét. A médiatörvény módosítása pedig annak ellenére nem foglalkozott a médiahatóság függetlenségével, hogy a kérdés az Európa Tanács legutóbbi javaslatai között is hangsúlyosan megjelenik. Polyák Gábor írása.

Szabó Máté alapjogi biztos indítványa nem sikerült jól. Miközben az indoklás azzal kezdődik, hogy az alapjogi biztoshoz érkező civil beadványok szerint a médiaszabályozás nem zárja ki „a kétharmados kormánytöbbség meghatározó befolyását a Médiatanácsra és azon keresztül a sajtóra, ezzel pedig alkotmányellenesen korlátozza a szólás és a sajtó szabadságát”, aközben maga az érvelés ezzel gyakorlatilag nem foglalkozik. Az indítvány egy alapvetően jogtechnikai problémára szűkíti a Médiatanács függetlenségének kérdését. Az alapjogi biztos szerint a szabályozás legnagyobb baja, hogy „addig, amíg a Médiatanács elnökét az Országgyűlés nem választja meg kétharmados többséggel lényegében két elnöke lesz a Hatóságnak és emiatt – nem teljes jogkörben – magának a Médiatanácsnak is”. Engem meggyőz az indoklása arról, hogy ez tényleg így van, és azt is elfogadom, hogy ez nem tesz jót a jogbiztonságnak, csak nem nagyon hoz lázba. Ha 2019-ig egyébként a médiaszabályozás alapjaiban nem változik, tőlem öt elnök is lehet.

Az Országgyűlés komolyan vette az indítványt, és nem kockáztatta meg, hogy az Alkotmánybíróság ilyen fajsúlyos kérdésben esetleg elkaszálja a médiatörvényt. A már sokat látott Menczer Erzsébet vette nevére azt a módosítót, amely egyértelművé teszi, hogy az új elnök megválasztásáig a régi elnök mandátuma meghosszabbodik. A jogalkotó már tavaly nyáron megteremtette ennek feltételeit, a mostani módosítás csak megerősítette, hogy az elnök, mind a Médiatanácsra, mind az NMHH-ra vonatkozóan, mindaddig elnök marad, amíg az Országgyűlés az új elnököt kétharmaddal meg nem választja. Ebben az esetben a miniszterelnök által az NMHH élére kinevezett elnök – aki egyúttal a Médiatanács elnökjelöltje is, amíg az Országgyűlés kétharmados többséggel e tisztségében meg nem erősíti – az NMHH-elnöki pozícióját is elveszíti. Így egy majdani kormány az alapjogi szempontból a médiához képest sokkal kevésbé érzékeny távközlési piaccal kapcsolatban sem rendelkezik semmilyen mozgástérrel, és kénytelen lesz együttműködni a megörökölt elnökkel. Márpedig a távközlési piac szabályozásában az NMHH elnök gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezik, a távközlési célú frekvenciák elosztásától (ld. negyedik mobilszolgáltató) a rendeletalkotásig. Valójában sem a mostani, sem a jövőbeli kormánynak nem maradt lehetősége a távközlés-politika alakítására.

Amennyire a kétharmad most semmiféle garanciát nem jelent a jogállami elvek érvényesülésében, annyira megbénítja az intézmények működését minden más politikai felállás mellett, feltéve persze, hogy a magyar politikai kultúra alapjaiban nem változik. Úgyhogy elég nagy a valószínűsége annak, hogy a Médiatanács jelenlegi elnöke és tagjai innen mennek nyugdíjba.

A Menczer-féle módosító úgy mellesleg egy-két szövegszerű pontosítással eloszlatta az alapjogi biztos félelmeit a két elnök egyidejű működésével kapcsolatban. Köszönjük, Szabó Máténak és Menczer Erzsébetnek egyaránt.

De mi köze mindennek a médiakínálat egyoldalú befolyásoláshoz és a Médiatanács függetlenségéhez? A világon semmi. Talán szerencsénk is van, hogy végül az Alkotmánybíróságnak nem kell foglalkoznia Szabó Máté indítványával. Az Alkotmánybíróság néhány szakaszt alkotmánysértőnek talált volna, azt az Országgyűlés megint kijavítja, és ettől kezdve ki merné megkérdőjelezni a Médiatanács függetlenségét. Az indítvány arra nem volt alkalmas, hogy Alkotmánybíróság olyan szélesen értelmezze az abban megfogalmazott aggályokat, hogy a Médiatanács megválasztására, összetételére vonatkozó teljes szabályozást vizsgálja. És persze egy ilyen vizsgálatnak is lennének kockázatai. Hajlamos az Alkotmánybíróság túl komolyan venni az olyan lózungokat, mint hogy a Médiatanács tagjai nem utasíthatók, és csak a törvénynek vannak alárendelve. A valóság pedig nem alkotmányos kérdés.

Gyakran hallom azt az érvet, hogy kétharmados parlamenti többség mellett a kormánypártok miért ne tehetnék meg, hogy a saját delegáltjaikkal töltik fel a médiahatóságot, a fentiek szerint ráadásul örök időkre. A kérdés maga is a demokrácia teljes félreértését jelenti. A kétharmad egyébként sem válasz mindenre, de a média ügyeivel kapcsolatban végleg elfogadhatatlan, mint végső érv. Hiába szerez egy párt kétharmados többséget, a média igazgatását az Alkotmánybíróság gyakorlata és az Emberi Jogi Bíróság döntései alapján úgy kell kialakítani, hogy abban a parlamenti erőviszonyoktól függetlenül érvényesüljön a társadalmi, de legalább a politikai sokszínűség. Ez fontos garanciája ugyanis annak, hogy a kétharmados többség a nyilvánosság manipulálásával ne korlátozhassa a választók szabad választási lehetőségét, és adott esetben a kétharmad is leváltható legyen. Mindazok, akik a médiaszabályozást a pluralizmus biztosításának elengedhetetlen eszközeként látják, de nem tartják elfogadhatatlannak a Médiatanács jelenlegi szabályozását és összetételét, szakmailag hiteltelenek.

Az Európa Tanács legutóbbi ajánlásaiban természetesen szintén előkerül a médiahatóság függetlenségének kérdése. Az Európa Tanács a Médiatanács elnökének választásával kapcsolatban azt javasolja, hogy a jelenlegi szabályozás helyett a jogalkotó a szakmaiság szempontját hatékonyabban biztosító és a függetlenséget garantáló eljárást alakítson ki. Tehát a mostani szabályozás e feltételeknek nem felel meg. A Médiatanács tagjaival kapcsolatban az elemzés megállapítja, hogy „a politikai mozgások nyilvánvaló és közvetlen befolyást gyakorolnak a szabályozóhatóság jelölésére és összetételére. A Médiatanács tagjai nem élveznek hatékony védelmet a politikai befolyásolással szemben (…)” Szívünkből szól. Megoldásként pedig a Médiatanács tagjait jelölő bizottság összetételét javasolja úgy kialakítani, hogy annak tagjai ne legyenek a „politikai folyamat” részei, viszont rendelkezzenek a jelölés súlyának megfelelő kompetenciákkal. Tény, hogy más európai országokban sem alkalmaznak ilyen megoldásokat, és félő, hogy e megoldás a politikai befolyásolást csak áttolná a jelölőbizottság kiválasztásának folyamatára. De az is biztos, hogy a jelenlegi szabályozásnál feltétlenül messzebb vinné a médiahatóságot a politikai pártoktól, és fontos lépést jelentene a tisztességes médiaigazgatás irányába.

Az alapjogi biztos figyelmébe ajánljuk továbbá az Eötvös Károly Intézet által még 2010 nyarán készített AB-indítványt, amiben a sajtószabadságra alapozott érvekkel kísérletet tettünk arra, hogy igazoljuk a Médiatanács szabályozásának alkotmánysértő jellegét. Indítványunknak a Médiatanács politikai függőségével kapcsolatos főbb érvei a következők voltak:

­ A törvényben semmilyen garancia nincs arra, hogy ha egy vagy több parlamenti párt kétharmados többséget szerez, akkor ne kizárólag saját jelöltjeit válassza meg a Médiatanács elnökévé és tagjaivá.

­ Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a tartalmi befolyásolás nem kizárólag a médiafelügyeletet ellátó szerv tagjainak utasításával valósulhat meg, hanem „bármilyen eszközzel”. A közvetett egyoldalú befolyásolás ilyen eszköze az is, ha a médiafelügyeletet ellátó szerv tagjainak jelölése és megválasztása kizárólag kormánypárti támogatással rendelkező személyek kinevezését teszi lehetővé.

­ A jelöltállításnak létezik olyan megoldása, például a jelölő szervek körének kibővítése, amivel a jelöltek távolíthatók a politikai pártoktól, és ezzel az Országgyűlés és a Kormány médiatartalomra gyakorolt közvetett befolyása csökkenthető, ezért a javasolt szabályozás aránytalan mértékben csorbítja a vélemény- és sajtószabadságot.

­ A Médiatanács jelölésére és választására vonatkozó szabályok alapján a kormánypárti oldal többsége a testületben minden esetben biztosított, ezzel nemcsak a tartalomszolgáltatókkal szembeni szankcióalkalmazás során, hanem a műsorszolgáltatási jogosultságok elosztásánál is súlyos kockázata van az egyoldalú döntéshozatalnak.

­ A média felügyeletét ellátó intézmények alkotmányos feladata, hogy a médiát érintő döntésekben reprezentálják a társadalom sokszínűségét. Ez a legfontosabb garanciája annak, hogy döntéseikkel képesek a plurális médiarendszer, illetve a demokratikus közvélemény kialakulását és működését szolgálni. A társadalom sokszínűsége azonban dinamikusan változó tényező. Az indokolatlanul hosszú, kilenc éves kinevezési idő miatt nagy a kockázata annak, hogy a médiarendszert alakító döntésekben a társadalom olyan pillanatnyi politikai tagozódása rögzül tartósan, amely később már alkalmatlan a társadalom sokszínűségének tényleges megjelenítésére. Ráadásul a megbízatási idő hossza semmilyen függetlenségi garanciát nem jelent akkor, ha az adott tisztséget betöltők egyébként újraválaszthatók vagy újra kinevezhetők.

Sajnos az érveink továbbra is érvényesek. Az alapjogi biztos akciója arra ugyan jó volt, hogy napirenden tartsa a médiahatóság függetlenségének kérdését, de valódi alkotmányjogi érvek helyett mindössze néhány jogtechnikai hibára mutatott rá. Mivel pedig e hibák orvoslása a kormánypártok érdekeit is szolgálta, már túl is vagyunk rajtuk. Csak független médiahatóságot nem látunk.