Aggasztóan egy irányba mutatnak a kormánypárti politikusok reakciói az újságírók munkájával kapcsolatban: média BDSM a verbális erőszaktól, a megfélemlítésen át, a hatósági vegzálásig. Mong Attila írása.

“Bántották Önöket a rendőrök? Ó, tudja engem hányszor igazoltatnak a rendőrök, aztán mégis itt vagyok?” – így reagált meglehetősen cinikusan Navracsics Tibor, uniós biztos, egyenesen Brüsszelből, Európa szívéből a múlt hétvégén Veszprémben, amikor a Népszabadság újságírói szembesítették az egykori Fidesz-képviselőt, igazságügyminisztert a szomorú ténnyel: feltehetően Kubatov Gábor pártigazgató környezetéből valakik felhívták a városi rendőrkapitányt, aki rájuk küldött két járőrt, igazoltassa már őket. Történt mindez azután, hogy az időközi választás napján a lap videóriporterei követték Kubatov Gábort, kérdéseket tettek fel neki, és nem tágítottak, amikor a nyilvánvalóan közszereplő Kubatov nem válaszolt. Az esetet megörökítő videóból egyértelmű, a járőrök nyíltan bevallják, hogy felsőbb utasításra keresték meg a riportereket. Hatósági vegzálás, politikai nyomásra? Nagyon úgy néz ki.

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Nem díjazták a rámenősséget egy internetes portál riporterénél sem, aki  – mint az Átlátszó cikkéből kiderül – ugyancsak nem tágított, amikor nem hagyta bullshitelni Rogán Antalt egy sajtótájékoztatón, belekérdezett, szavába vágott, mert részleteket akart megtudni a pártnak persze kellemetlen esetről, az euróhamisítási ügybe keveredett ifjúsági tagozati elnökről. Pechjére Rogán éppen közös sajtótájékoztatót tartott az MNB alelnökével, miközben az intézmény elnökének családja és a VS.hu tulajdonosi körének kapcsolatairól számos újságcikk értekezett. A riporterrel – mint a portál magyarázatából kiderült – számos “viselkedési probléma” volt, ezek azonban furcsa módon éppen a sajtótájékoztató utáni napokban értek olyan szintre, hogy azokat nem lehetett tolerálni, elbocsátották. Kirúgás politikai nyomásra? (Csakúgy,mint tavaly az Origo.hu főszerkesztőjének esetében?) Nagyon úgy néz ki.

“Rángatja a kezemet?” – kérdezett vissza a HVG.hu videóriportere még tavaly, miután egy fideszes képviselő a Parlamentben láthatóan feldühödött azon, hogy az újságíró válaszra szerette volna bírni, kamerájával üldözőbe vette és nem adta fel. A képviselő a videófelvételről jól láthatóan magából kikelve kapta el a videoriperter – mellesleg egy nő – kezét és ragadtatta el magát. “Nem akarom ezt dramatizálni, természetesen nem fájt nagyon, de ettől függetlenül nem tudom elfogadni, hogy valaki rángasson. Eleve az is furcsa volt, hogy hozzám ért” – mondta a Hvg.hu újságírója, teljesen jogosan – képzeljük el mi történt volna, ha az újságíró kapja el a politikus kezét, mert nem válaszol a kérdéseire. Fizikai erőszak újságírók ellen? Nagyon úgy néz ki.

Ezek az esetek nem elszigeteltek, egy veszélyes trendbe illeszkednek. Szinte már mindennaposnak számít, hogy nyílt verbális fenyegetés ér újságírókat azért, mert a munkájukat végzik. A fent idézett esetekben a riporterek semmi olyasmit nem tettek, ami szakmailag és etikailag ne lett volna jogos, elfogadható viselkedés – ennél ezerszer rámenősebbek máshol az újságírók, ehhez elég megnézni egy amerikai sajtótájékoztató élő felvételeit.

Lassan azonban már a verbális fenyegetés senkinek sem tűnik fel, nem tiltakoznak ellene a szakmai szervezetek sem, mert szomorú módon megszokottá válnak ezek az esetek. Amikor Kövér László “nyikhaj, senkiházi, terroristáknak” nevezte a Schmitt Pált plagizáláson kapó újságírókat, még volt valamekkora felháborodás, most, hogy nemrégiben L. Simon László a Hír TV munkáját végző riporterét fenyegette meg, hogy hamarosan nehéz lesz a tévénél az élet, már sokan csak mosolyogtak.

Most még meglepődünk azon, hogy médiavállalkozások vezetői halálosan fenyegetve érzik magukat az országban: az RTL Klub vezérigazgatójának erről szóló bejelentése, vagy igen, bármennyire is furcsa, Simicska Lajos odavetett megjegyzése ugyanerről még nagy felhördülést okozott, de lehet, hogy egy-két év múlva már ezt tekintjük elfogadottnak és természetesnek?

Nem célom – ahogyan a HVG riportere mondja – túldramatizálni ezeket az eseteket, és még azt sem állítom, hogy a jelenlegi kormánypárti politikusok reakcióinak ne lennének előképei a korábbi ciklusokból. Csak azt mondom, hogy veszélyes trend rajzolódik ki. Ezek az esetek ugyanis – teljesen megérdemelten – egyenként is szerepelnek abban a nemzetközi adatbázisban, amely az újságírók elleni jogi, hatósági, verbális és fizikai erőszakkal kapcsolatos megnyivánulásokat veszi sorba. Pontosan azért, mert a nemzetközi példák mutatják azt is, hogy az újságírókkal szemben alkalmazott verbális erőszak, hogyan vezet konkrét fizikai erőszakig.

Kérdés, hogy földrajzilag Bécs, vagy inkább Moszkva felé, időben pedig inkább előre vagy – mint a Facebook bejegyzése miatt jelenleg a köztársasági elnökkel pereskedő újságíró, Vágvölgyi B. András mondta – 1978 irányába akarunk-e lépkedni?