Magyarország legnagyobb médiavállalata mostantól egy nonprofit alapítvány, ami nemcsak hogy szokatlan, de egyenesen a piac látványos megcsúfolása. Már nem is célja senkinek, hogy elhitesse a piaci erők dominanciáját és a tisztességes verseny lehetőségét, mint ahogy az is nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt évek magyar befektetői nem üzleti logika alapján működtek. Polyák Gábor és Urbán Ágnes írása.

November végén robbant a hír, hogy a legtöbb kormányközeli propaganda média egy kézbe került, egy nemrégiben létrehozott alapítványhoz. Az tranzakció két részletben történt. Először a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mediaworks felvásárolt három kisebb céget, a Lapcomot Andy Vajnától, az Inform Médiát Heinrich Pecinától, aki korábban a Népszabadságot bezáratta és a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadót Puch László szocialista politikustól. Ezután Mészáros Lőrinc és még több más médiatulajdonos, így Habony Árpád és Schmidt Mária is egyszerűen felajánlotta cégét a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak. Az Alapítvány kuratóriumi elnöke Varga István, tagjai Bajkai István és Szánthó Miklós, egyikük esetében sem volt nehéz azonosítani a fideszes kötődést. A médiaportfólió vezetésével Liszkay Gábort bízta meg a kuratórium, maga az alapítvány is Liszkay nyaralójában van bejegyezve.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

(Forrás: Saját szerkesztés az éves beszámolók alapján, eFt)

Mint a fenti táblázatból látható, tavaly összesen 55,7 milliárd forint volt az érintett cégek árbevétele, ha levesszük az Hung-Ister Zrt-t (a film produkciós cégeket jellemzően nem számoljuk a médiacégek közé), akkor is 53, 3 milliárd forintos árbevételt kapunk 2017-re. Mint a Kreatív megírta, a Whireport mediabrowser adatai szerint a médiaipar mérete 940 cég adatai alapján tavaly 338 milliárd forint volt, így ennek 16%-a került most egyetlen alapítványhoz, a korábbi tulajdonosok nagylelkű felajánlásának köszönhetően. Ez utóbbi megállapítás persze vicc, amit itt látunk az egészen példátlan. Olyan a világon nincs, hogy különböző tulajdonosok egyszerre milliárdos cégeket ajánlanak fel egy alapítványnak, ez inkább történik maffiafilmekben, mint az üzleti életben.

Vajon jogilag mindez zökkenőmentesen keresztülvihető? Tegnap délutánig egyértelműen ezt írtuk volna: aligha. Mára tudjuk, hogy igazunk is lenne, és tudja ezt minden érintett. A kormány egy huszárvágással “nemzetstratégiai jelentőségűvé” minősítette a nagy összeborulást, és ezzel megakadályozta, hogy a Gazdasági Versenyhivatal, rajta keresztül pedig a Médiatanács vizsgálja a tranzakciónak a médiapiacra és a tájékoztatás minőségére gyakorolt hatásait. A GVH és a Médiatanács, ha eddig netán nem lettek volna elég hálásak, most egy életre hálásak azért, hogy nem kell nyilvánosan teljesen hülyét csinálniuk magukból egy ilyen ügylet jóváhagyásával. Teljesen fölösleges időt pazarolni azokra az érvekre, amiket a kormány és a Fidesz a rendeleti megoldás mögé tesz, nincs itt sem közérdek, sem nemzet, sem stratégia, pláne nincs aggódás a lappiacért, csak a mindenen átlépő politikai mohóság van.  

Egyébként az a lehetőség, hogy a versenyhatóság közgazdasági és jogi szempontú szakmai elemzése helyett a kormány politikai akarata határozza meg egy-egy összefonódás sorsát, 2013 óta létező lehetőség. A Fidesz teremtette magának, és élt is vele már a bankszektorban meg az energetikai szektorban többször. Sem a magyar versenyjog történetében, sem az európai gyakorlatban nincs példa ilyen nyílt politikai beavatkozásra.

Nincs tehát jogi eljárás, nem lesz határozat. Mégis érdemes megnézni, hogy a versenytörvény és a médiatörvény alapján milyen vizsgálódásnak lett volna helye, és az hova vezetett volna. Már csak azért is, mert nem minden jogsértést írhat felül a kormányrendelet.

Itt van például egy nagyon egyértelmű szabály a Fidesz médiatörvényéből: Aki hatósági vagy műsorszolgáltatási szerződés alapján analóg lineáris rádiós médiaszolgáltatásra jogosult, az egyidejűleg legfeljebb egy országos analóg lineáris rádiós médiaszolgáltatás végzésére rendelkezhet jogosultsággal. Azaz akinek van egy országos rádiója, például Retró Rádió néven, annak nem lehet másik budapesti rádiója, még Karc FM néven sem.

Vagy nézzük még inkább ezt:  az országos analóg lineáris rádiós médiaszolgáltatásra jogosult és az abban befolyásoló részesedéssel rendelkező nem szerezhet befolyásoló részesedést más médiaszolgáltatást, vagy műsorterjesztést végző vállalkozásban. Azaz miután Liszkay alapítványa megkapta ajándékba a Retró Rádiót, illetve az azt működtető Hold Reklám Kft-t, más médiaszolgáltatást végző vállalkozásban, így a Hír Tv Zrt-ben és az Echo Hungaria TV Zrt-ben, valamint a különböző helyi rádiókat működtető Echo Pensiola Kft-ben és Gong Rádió Kft-ben akkor sem szerezhet 25 százalék fölötti tulajdonrészt, ha az érintett vállalkozások könyörögnek neki, hogy vegye át őket. Ezek egyértelmű előírások, semmiféle mérlegelést nem tesznek lehetővé, és már ezeket sem sikerült betartani a tranzakció során.

Mindehhez a médiatörvény hozzáteszi, hogy a versenyhatóság az összefonódást nem engedélyezheti, ha az a médiatörvényben foglaltak sérelmével járna. Csak a GVH úszta meg a feladatot, hogy kijátssza a teljesen világos elvárásokat, a Médiatanács nem. A jogszabályi elvárások ugyanis nemcsak az összefonódás folyamatára vonatkoznak, hanem a működés teljes időtartamára. És ha a jogsértés nem szűnik meg, akkor újra és újra el kell járnia a Médiatanácsnak, egyre súlyosabb szankciókat alkalmazva. Hacsak a kétharmad gyorsan nem módosítja a médiatörvényt. Másképp egyszerűen elkerülhetetlen, hogy a Médiatanács előbb-utóbb eljusson a legsúlyosabb szankcióig, az érintett rádiók engedélyének visszavonásáig.

Az is igencsak kérdéses, hogy a versenyjogi értelemben irányításszerzésnek minősülő tranzakció hogyan állta volna ki az általános versenyjogi engedélyezés próbáját. Igaz ugyan, hogy a létrejövő médiaszörny a teljes médiapiacon csak 16 százalékos részesedéssel rendelkezik, de a versenyhatóság számára ez érdektelen. Az irányításszerzés engedélyezése során a GVH nem a teljes médiapiacra, hanem az úgynevezett érintett piacokra gyakorolt hatásokat vizsgálja. Márpedig ilyen érintett piacból ebben a tranzakcióban nagyon sok van, médiatípusonként, azon belül tematika alapján, földrajzi lefedettség alapján meg kell különböztetni például az országos politikai napilapok piacát, az országos bulvárlapok piacát, a megyei lapok piacait, az érintett helyi rádiók helyi rádiós piacait, az országos rádiók piacát, az országos hírtelevíziók piacát, a politikai hetilapok piacát,  illetve az online hírportálok piacát. Az országos rádiós piacon a piaci részesedés 100 százalék, a megyei lapok piacán és minden egyes megyei lap saját piacán szintén monopolhelyzetben van a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, a hírtelevíziók piacán is négy csatornából kettő hozzá tartozik, az Origo-mandiner.hu-888.hu portfólió sem jelentéktelen része az országos hírportálok piacának.

Az összefonódás látványossá teszi azt az egyébként eddig is gyakorlatként élő lehetőséget, hogy a tartalom előállításában és terjesztésében, valamint a reklámfelületek értékesítésében az érintett médiumok tökéletesen összehangoltan lépjenek fel. Azért is tűnik nyílt provokációnak az összeolvadás, mert ez a tökéletes összhang eddig is fennállt, de azzal, hogy mindez egy szereplő alá került, a GVH kénytelen megvizsgálni, hogy ez az összehangolt tevékenység hogyan érinti a piac fennmaradó szereplőit.

Amiről eddig nem nagyon esett szó, az az, hogy a létrejövő behemót nem csak a különböző tartalomszolgáltatási piacokon, hanem olyan kapcsolódó tevékenységek piacain is nagyon erős pozícióba kerülhet, mint a nyomdai szolgáltatások piaca vagy éppen a lapterjesztés. Az e piacokon megszerzett erőfölény nagyon is alkalmas arra, hogy álmatlan éjszakákat okozzon a még túlélő versenytársaknak.

A versenytörvény szerint a GVH köteles megtiltani az összefonódást, ha az jelentős mértékben csökkenti a versenyt az érintett piacon, különösen gazdasági erőfölény létrehozása vagy megerősítése révén. Természetesen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a versenyjogi vizsgálatot elvégezzük, de az elég jól látható, hogy az összeborulás számos piacon a korábbinál sokkal magasabb koncentrációt hoz létre, hiszen korábban legalább formálisan más-más tulajdonos kezében lévő médiumokat ad egy kézbe. Még 2004-ben, amikor az egykori Népszabadságot a Ringier megvette a Bertelsmanntól (ó, micsoda idők, micsoda problémák), a GVH többek között arra hivatkozva akadályozta meg a tulajdonosváltást első körben, hogy az akkor a Blikket és a Nemzeti Sportot is kiadó Ringier a Népszabadság megszerzésével olyan portfólióhoz jutna, amellyel a reklámozók minden célcsoportot elérhetnek, és ez a piaci részesedéseken túl önmagban is jelentősen erősítette volna a Ringier piaci helyzetét. Ez a hatás egy olyan portfólióban, amely a megyei lapoktól az országos rádióig, a vezető hírportáltól két hírtelevízióig terjed, még nyilvánvalóbban érvényesül.

A versenyhatósági eljárás keretében a Médiatanács szakhatóságként köteles lett volna megvizsgálni, hogy “a független véleményforrások összefonódások utáni szintje is biztosítja a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését a médiatartalom szolgáltatás releváns piacán”. Ez az a rendelkezés, amin az RTL elhasalt, amikor a Centrál Média 30 százalékát, Mészáros Lőrinc pedig minden alkalommal indoklás nélküli határozattal megtámogatva vette az akadályt. Mivel a Médiatanács korábbi döntéseiben semmilyen idézhető kapaszkodó nincs, ami alapján következtetni lehet az újabb döntés tartalmára, nézzünk csak rá még egyszer az összeálló médiaportfólióra. Egy kézben az összes megyei lap, két hírtelevízió, az egyetlen országos kereskedelmi rádió, helyi zenei rádiók, a bulvárlapok közül kettő, az egyik legnagyobb és több kisebb hírportál, satöbbi. Ezek eddig is tökéletes összhangban működtek, pedig formálisan önálló szerkesztőségek voltak. Azt nem tudjuk, hogy az új tulajdonos milyen mozgásteret szán az egyes szerkesztőségeknek, lesznek-e erről formális megállapodások. De az biztos, hogy a látványosan egy kézbe vett médiumok esetében a szerkesztőségek közötti egyeztetés és összedolgozás esélye és kockázata jelentősen megnő, akkor is, ha nem tudjuk, hogy pontosan kikről beszélünk. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy egy formálisan a Magyar Időktől független megyei lapnak sokkal több esélye van a Magyar Időktől eltérő országos híreket közölni, mint a Magyar Időkkel egy házban működő megyei lapnak. Ugyanez igaz a hírportálokra, a hírtelevíziókra, a kereskedelmi rádiókra, a bulvárlapokra. Gyakorlatilag lehetetlen amellett érvelni, hogy a Liszkay-féle összeborulás nem veszélyezteti a sokszínű tájékozódást (miközben a Centrál Média digitális portfóliójának az RTL-hez kerülése meg veszélyezteti).

Mindez persze már nem több, mint hőbörgés és elméleti okoskodás. A hajó elment. Bármiféle európai eljárás esélye minimális, jogorvoslat nincs, és még a túlélők is inkább a túlélésre koncentrálnak, mint hogy nyílt háborúskodásba kezdjenek. Liszkay nyert, már amennyire őt többnek tekintjük, mint a politikai akarat megtestesülése.