Mérték

Sajtószabadság, médiapolitika, médiapiac, médiaoktatás – a Mérték Médiaelemző Műhely szakmai blogja.

Egyéb

„Büszkék lehetünk arra, hogy még létezik a helyi média”

Kerekasztal megbeszélést szervezett a Mérték Médiaelemző Műhely 2022. május 19-én Helyi média – van jelene, lesz jövője címmel. Babos Attila a Szabad Pécs, Huszka Imre a Kapos -T, Porcsin Zsolt a Debreciner és Roznár Gyöngyi a Nyugat.hu szervezeteket képviselve válaszoltak Polyák Gábor kérdéseire. 

Az esemény szervezésekor a Mérték Médiaelemző Műhely tagjai között is vita volt arról, hogy nem kellene-e kérdőjelet írni a címhez, de végül az optimizmus győzött, és az első kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy ugyanígy gondolták a meghívottak is. Babos Attila szerint minek másnak lenne jelene és jövője, mint a helyi újságírásnak, Porcsin Zsolt viszont onnan közelítette meg a kérdést, hogy az újságírók akarnak-e még újságot írni az olvasók pedig olvasni, mivel lehetséges, hogy a reformkor óta hasonlóan működő rendszer az utolsó évtizedeit éli. 

Huszka Imre szerint a média kritikussága fontos, ő maga újságíróként nem tudja megtenni, hogy ne emeljen hangot fontos témákban, függetlenül attól, hogy kormánypártiakat vagy ellenzékieket érint. Emellett ő ragaszkodik a tényekhez és a színvonalas cikkekhez, és továbbra is csak ilyeneket ír az erre fogékony, de egyre kisebb olvasótábornak.

 Roznár Gyöngyi büszkén említette, hogy a nyugat.hu-t százezres facebookos követői között mindkét szavazótáborból vannak, ők pedig nagy munkával és sok konfliktussal, de elérték, hogy nem egy véleménybuboréknak írnak. Hasonló állásponton voltak a beszélgetők abban a kérdésben is, hogy a következő években a nyilvánosság további szűkülése várható. Felmerült, hogy tovább nehezítik a közérdekű adatkérést, lehetséges, hogy létrehoznak egy állami újságíró médiakamarát, melybe nem mindenki kerülhet be, ezáltal korlátozva az újságírói munkát. Az mindenki számára egyértelmű volt, hogy a pénzügyi támogatás nem jár együtt a média színvonalával, példaként a most megszűnő Pesti Srácok online újságját és a televíziós csatornát említették. 

Szóba került az is, hogy mire büszkék a munkájuk során a meghívottak. Roznár Gyöngyi arra, hogy az elmúlt húsz év kemény munkájával elérték, hogy Vas megye legolvasottabb online portálja lettek, és hogy a helyiek nyelvén, a helyiekhez szólnak. Babos Attila a Szabad Pécs szerkesztőségének jó hangulatát emelte ki, Porcsin Zsolt pedig, hogy most ünnepli a Debreciner harmadik születésnapját, emellett több olyan helyi témájú tényfeltáró és oknyomozó anyaguk volt, amelyet átvett az országos sajtó is. Huszka Imre arra a legbüszkébb, hogy még létezik és működik a Kapos-T, mégpedig nem hírportálként, mivel ő még mindig a hetilapos újságíróként megtanult stílushoz ragaszkodik.. 

A nehézségeket is felsorolták a résztvevők: mindenki részéről igény lenne még több probléma- és megoldásközpontú újságírásra, és arra, hogy ne csak a fővárosi újságok kapjanak figyelmet és támogatást, hanem a helyi média is, mert ha nincs helyi média, megszűnik az ellenőrző szerep. Jobban el kellene érni a fiatalokat, mert nem érik el hagyományos eszközökkel ezt a korosztályt. Egy újságíró csak akkor nem az, ha alszik, mondta Babos Attila, hozzátéve, hogy pont ezért egy újságíró nem politikai szereplő. Huszka Imre szerint a függetlenség, hogy valaki közélettel foglalkozik és nem politizál, az illúzió. 

A beszélgetés végén mindenki részéről felmerült az igény a kooperációra, ennek formájáról még tágabb körben egyeztetnek a helyi média szereplői, de már többféle együttműködési lehetőség és igény felmerült. 

Általános tapasztalat volt mindenkinél, hogy hiába írnak cikket vagy készítenek videótudósítást egy helyi ügyről és azt átveszi az országos média, sokszor lemarad az eredeti anyag forrása. Reméljük, ez a rossz gyakorlat megváltozik és jobban odafigyelnek a helyi média képviselőire és munkájukra. 

Álljon itt a meghívottak által képviselt szervezetek weboldala: 

https://szabadpecs.hu/

https://www.kapost.hu/

https://www.debreciner.hu/

https://www.nyugat.hu/

Az eseményt a Visegrad Fund támogatta.

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás