Kormányközeli érdekeket sértő műsorszolgáltató. Elnyert, de ténylegesen meg nem kapott frekvencia. Kilátástalanul hosszú pereskedés. Nem, nem a Klubrádióról van szó. Hanem az olasz média egyik botrányáról, melyben azonban az európai fórumok határozottan felléptek az önkényes jogalkalmazással szemben. Lehóczki Zsófia írása.

Június 7-én az Emberi Jogok Európai Bírósága pontot tett egy több mint tíz éve húzódó médiaügy végére. Az ítélet elmarasztalta Olaszországot, és intő példát állított minden olyan tagállam elé, amely nem veszi komolyan az európai alapjogi elveknek megfelelő médiarendszer és -szabályozás kialakítását. Mivel az ítélet nem mentes a magyar médiaszabályozásra vonatkozó áthallásoktól, és a Klubrádió miatt amúgyis forró a helyzet az EU és Magyarország között, a bejegyzés célja, hogy összefoglalja az esetet az érintettek okulása reményében.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A történet 1999-ben kezdődött, amikor a Centro Europa 7 S.r.l. pályázaton elnyert három, 80 %-os országos lefedettséget biztosító analóg, földfelszíni televíziós frekvenciát. A műsorterjesztési jogosultság mellé azonban tíz évig nem kapott frekvenciákat, ennélfogva hiába volt engedélye, nem gyakorolhatta műsorszolgáltatási jogosultságát. Ez a helyzet Magyaroroszágon is ismerősen cseng a Klubrádió-ügy óta.

Sötét korszak volt ez az olasz média történetében. Az állami hatóságok úgy írtak ki tendereket, hogy nem voltak tisztában a kapacitással, amire pályáztathatnak, az újonnan engedélyt szerzőknek ítélt frekvenciákat a korábbi szolgáltató üzemeltette, ameddig kedvére volt, a különböző állami szervek pedig a káoszt legitimáló ideiglenes, átmeneti intézkedéseket hoztak, ezzel újabb mélységet adva a zavarodottságnak.

A konkrét esetben egy 1999-es miniszteri rendelet műsorszolgáltatási jogosultságot adott a frekvenciapályázaton nyertes szolgáltatónak, és egyben azt is kikötötte, hogy a frekvenciák kiosztására csak az egy évvel korábban elfogadott nemzeti frekvenciaelosztási terv hatályba lépésekor kerülhet sor. A várakozási időben, amit 24 hónapra becsültek, a szolgáltatónak kötelessége volt a frekvenciaelosztási tervnek megfelelő technikai hátteret kiépítenie. A Centro a kívánt feltételeknek meg is felelt, de a nemzeti frekvenciaelosztási tervet sosem implementálta az olasz állam, így a miniszteri rendeletben kapott engedélyek mellé a frekvenciák kiosztására sosem került sor.

Ráadásul a Centro Europa 7 nem átallott beletenyerelni a Berlusconi-féle Mediaset csoport érdekkörébe azzal, hogy az általuk üzementetett Retequattro csatorna frekvenciáját nyerte el a tenderen.

A Centro még 1999-ben az érintett minisztériumhoz fordult annak érdekében, hogy a minisztérium biztosítsa számára az elnyert frekvenciákat, eredménytelenül. A szolgáltató ezután a regionális közigazgatási bírósághoz fordult, ami két utat vázolt fel az állami szervek számára: vagy odaadják a frekvenciát, vagy visszavonják az engedélyt. Ezután fellebbezés következett, az államtanács elé került az ügy.

Az államtanács 2008 májusi ítélete szintén a minisztérium döntését, illetve a frekvenciaelosztási terv késlekedés nélküli implementálását sürgette, ami meg is oldotta volna az ügyet. Változás azonban nem történt, az időközben az Európai Bíróság által meghozott ítélet ellenére sem.

Ahogy egy korábbi írásban már utaltunk rá, az Európai Bíróság szerint a szolgáltatásnyújtás szabadságával és a közösségi hírközlési jog meghatározott rendelkezéseivel is ellentétes az a médiaszabályás, “amelynek alkalmazása azt eredményezi, hogy a koncesszió-jogosult gazdasági szereplő az objektív, átlátható, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és arányos kritériumok alapján kijelölt, műsorterjesztésre használt rádiófrekvenciák hiánya miatt nem tud sugározni”. Szintén az európai közösségi jogot sérti az a frekvenciapályázati rendszer, amelyben a frekvenciák elosztására “nem objektív, átlátható, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és arányos kritériumok alapján került sor”.

2008 októberében a Centro újabb kísérletet tett az államtanácsnál, sérelmezve, hogy a korábbi ítéletet a minisztérium nem hajtotta végre. A minisztérium azonban a digitális átállásig kiterjesztette az 1999-ben kapott engedélyek hatályát és kiutalt a szolgáltatónak egy frekvenciát 2009 közepétől.

A strasbourgi Bíróság szerint tíz évig váratni egy szolgáltatót érvényes engedéllyel a zsebében a műsorszolgáltatás megkezdésére nem elhanyagolható és egyáltalán nincs összhangban az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezménnyel. A bíróság az ügyet az Egyezménynek a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló 10. cikke, valamint az első kiegészítésnek a tulajdon békés élvezetének jogát biztosító 1. cikke alapján vizsgálta.

A Bíróság értelmezése szerint a demokratikus társadalmakban a pluralizmus megvalósulásához önmagában nem elég csupán több csatornát üzemeltetni az audiovizuális szektorban, vagy megteremteni a potenciális szolgáltatók számára a lehetőséget, hogy hozzáférhessenek a piachoz. Így ahhoz, hogy a 10. cikk érvényesülhessen, nem elég csupán elméletben, vagy látszólagos jogokat biztosítani, a szolgáltatók kezébe praktikus, hatékony és eredményes jogosultságot kell adni. Az olasz esetben az állam egy kiüresített jogosultságot adott, azzal, hogy a frekvenciák használatát nem biztosította – és bármilyen szándék is állt ennek hátterében -, ezzel megsértette a szolgáltató információk, eszmék közléséhez fűződő szabadságát.

A kiegészítés 1. cikkének vizsgálata során a Bíróság rámutatott, hogy bizonyos jogok és érdekek – így például a előnyhöz való hozzájutás törvényes várománya – a dologi jog körébe esnek. Megállapította továbbá, hogy az állam szándéka az engedély megadásával a frekvenciák birtokbaadása volt. Ez a szolgáltatót a frekvenciahasználat törvényes várományosává tette. Ha az állam tulajdonjogi viszonyokba avatkozik, azt jogszerűen kell tennie, és ennek a jognak előre kiszámíthatónak, hozzáférhetőnek és pontosnak kell lennie. Ám jelen esetben az állami beavatkozás jogi alapja nem volt előre látható.

A strasbourgi Bíróság összességében megállapította, hogy Olaszország gyakorlata az Egyezménynek mind a véleményszabadságra, mind a tulajdonra vonatkozó cikkét megsértette, és 10 millió euró vagyoni és nem vagyoni kártérítést ítélt meg a szolgáltatónak.

Kedves magyar állam, most komolyan, beleférne ez a költségvetésbe?