Papcsák után újabb fideszes politikus vette fel a harcot, ismét büntetőjogi eszközökkel a neki nem tetsző kommentekkel szemben. Az ügyek majd meg sem állnak Strasbourgig, ettől azonban Magyarországon még nem lesz szabadság. Mong Attila írása.

Kis játékra hívjuk a T. Olvasót. Ön szerint az itt következő hozzászólások közül melyikben indult Magyarországon büntetőeljárás?

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A) „Én, magam három unokám nevében tiltakozom minden további adó, illeték, sarcolás ellen!! (…) Fizessen Papcsák úr és szemérmetlen, népnyúzó bandája!!!”  (Komment a Népszavában 2012-ben)

B) „Lázárt sem érdekli senki és semmi, engem sem érdekel Lázár. Nemhiába használt lézerblokkolót, és nyomták a közpénzt abba, hogy minél biztonságosabb autó védje a seggét, mert tudta, hogy állat módjára közlekedik. És igenis sajnálom, hogy nem ő maradt ott” (Komment a Délmagyarországban 2012-ben)

C) “Munkát kenyeret, Grósznak kötelet!” (Felirat a bajai Bácska Bútoripari Vállalat üdülőjének villamos kapcsolószekrényén 1989-ben)

Gondolom, hogy az átlagos olvasók tippjei nagy eséllyel és nagy többségben a harmadik, azaz C. megoldásra érkeznek, hiszen józan ésszel csakis az feltéltelezhető, hogy ilyen csak a kommunista diktatúra idején eshetett meg nálunk. Az 1950-es évek nemes hagyományait követő állambiztonság ugyanis még 1989-ben is különösképpen ügyelt arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló népi megnyilvánulások ne maradjanak megtorlatlanul. Akkor még arra is volt pénz, hogy külön emberek dokumentálják a rendszerellenes falfirkákat. Ismétlem, józan ésszel, mert a nagy helyzet az, hogy miközben C. esetben csak valószínűsítjük, hogy indult büntetőeljárás, addig A. és B. esetben pontosan tudjuk, hogy igen. Amint arról a sajtó bőségesen beszámolt a két érintett fideszes politikus, Papcsák Ferenc és Lázár János úgy ítélte meg, hogy a fent idézett hozzászólások nem férnek bele egy demokráciában a szabad véleménnyilvánítás kereteibe, azok olyan súlyú kijelentéseket tartalmaznak, hogy a büntetőjog eszközeivel kell őket üldözni. A rendőrségnek és az ügyészségnek fel kell kutatnia a feltételezhetően normális, egyszerű, ámde kissé elégedetlen elkövetőket, be kell idézni, rabosítani kell őket, ujjlenyomatot kell venni tőlük és ki kell hallgatni őket. Reszkessen csak a bajai tanárember, a veszprémi boltos, meg debreceni hentes!

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Magyarországon kommunista diktatúra dúlna, mert minek ide felesleges jelző? És egyébként is, milyen slampos diktatúra lenne az, ahol lám, a névtelen kommentelőkkel való szolidaritás jegyében, én is írhatok össze-vissza mindent itten, amit csak akarok a rendszer ellen.  Leírhatom akár ezerszer is, ha akarom, hogy Lázár Jánosnak lézerblokkoló védi a seggét, de még így is állat módjára tetszik neki közlekedni, vagy, hogy Papcsák úrnak népnyúzó bandája tetszik lenni. Legfeljebb majd én is járok a rendőrségre, leveszik az ujjlenyomatomat, aztán legközelebb majd én is jobban meggondolom, hogy számra merem-e venni Lázár János seggét. (Én kérek elnézést.)

A tisztesség kedvéért ráadásul jegyezzük meg, hogy a problémák nem Lázár Jánossal, Papcsák Jánossal és társaival kezdődtek, mert mindannyian Grósz Károly és Kádár János köpönyegéből bújtak elő, csakúgy egyébként, mint a politikusosztály nagy része (értsd a baloldali is, lásd ezen lapzárta után érkezett gyöngyszemet a fideszeseket perlő balos újságírókról.). Ők azt tanulták meg, hogy a szabadság azé, akié a hatalom, és a törvényeket is eszerint írták, illetve hagyták békében azokat a passzusokat, amelyeket a korábbi diktatúra rájuk hagyományozott. Amint arra az atlatszo.hu oknyomozó portál legutóbbi kezdeményezése rávilágított, Magyarország a nyugati országoknak még mindig abba a csoportjába tartozik, ahol a véleménynyilvánítás szabadságát nem csak polgári jogi (helyreigazítás, személyiségi jogi per), hanem büntetőjogi eszközökkel is korlátozzák, miközben a rágalmazás és becsületsértés dekriminalizálása a nemzetközi sajtó- és szólásszabadságvédő szervezetek rendszeres követelése. Mi több, a Nyugatot mi annyiban is meghaladtuk, hogy a polgári és büntetőjogi következmények mellett az új médiatörvénynek hála médiajogi szankció is járhat az egésszel.

És végül nem szabad elfelejteni azt sem, hogy finoman szólva sem hullik terméketlen talajra az amit Lázár vagy Papcsák művel. Mégiscsak a házmesterek országa ez, a szabadságot meg a humort pontosan értjük, csak nem mindig szeretjük, főleg, ha éppen mi magunk leszünk a céltáblái. A lelkük mélyén sokan megértik Lázárt és Papcsákot, sőt együtt is éreznek velük.

Mindezek miatt maradhattak érvényben az elmúlt húsz évben a fent említett ostoba jogszabályok, küldhették ránk az agyament médiatörvényt az első adandó alkalommal azok, akiknek kétharmados többség hullott az ölükbe, és mindezek miatt nincsen általános népi felháborodás akkor sem, amikor ilyen esetek megtörténnek. A helyzet tehát nem jó, ellenben lehet rosszabb is.

Ezért érdemes leírni még egyszer, ezredszerre is a következőket:

Ha az ilyen és ehhez hasonló népi megnyilvánulások nem férnek bele a véleménynyilvánítás szabadságába, akkor ott a véleménynyilvánításnak nincsen szabadsága.

Ha egyáltalán felmerül, hogy ezen hozzászólások fölött az esztétikain túl jogi vitát is szabad nyitni, ha a politikusok – mint a fenti esetekből feltételezhető – ezentúl külön embereket tartanak arra, hogy figyeljék, ki és mit merészel leírni róluk, akkor ott nincsen szabadság.

Ha pedig a szólás szabadsága eztán csak a bátraké és keveseké marad, akiknek tengernyi idejük van rabosíttatni magukat, rendőrségre meg bíróságra járni, netán elvinni az ügyüket Strasbourgig, akkor ott nincsen szólásszabadság.

És azok számára sincs, akik esetleg úgy érzik, nekik van.