Bezárás
Egyéb

A jónál is jobb hír

Félrevezető túlzás, megtévesztő kiemelés, nagyotmondás a hiteles, és tárgyilagos tájékoztatás helyett. Az április 25-i állami hírműsorokban a pozitív hírekről szóló tudósításokban is tetten érhetőek voltak manipulációs technikák. A Mérték Szúrópróba sorozatának áprilisi elemzéséből válogattunk.   

 „Ingyenes wellness és masszázs lehetőség, babafigyelés otthonról, vagy éppen élményterápiás táborok – ilyen szolgáltatások is elérhetőek a családbarát kórházakban” (A műsorvezető bevezetője az Átadták a „Családbarát kórházi osztály” díjakat című hírhez)

Erős kijelenéssel vezette be a kommunikátor a „Családbarát kórházi osztály” díjak átadásáról szóló híranyagot. A néző csodálkozással és büszkeséggel hallhatta, hogy milyen remek szolgáltatásokat  lehet igénybe venni a családbarát kórházakban, még ha ő maga esetleg soha nem is találkozott betegként ilyesmivel. A híradásból később – a nagyon figyelő nézők számára – kiderült, hogy a családbarátság elsősorban a kórház mint munkahely körülményeinek a javítását jelenti, mert a díjat alapító Három királyfi, három királylány mozgalom úgy látja, akkor lesz biztosított a betegek gyógyulása, ha a kórházi dolgozók is normális munkafeltételek között dolgoznak. Az ilyen változás elérése érdekében hirdettek pályázatot a követendő munkahelyi gyakorlatok számára, nyilatkozta a civil szervezet vezetője.

Konkrétumok – a felkonferáláson kívül – nem hangzottak el a műsorban. A díjat kezdeményező szervezet honlapján azonban hírt adtak a 16 díjazott kórházról, részletezve azt is, hogy mely intézmény milyen jó gyakorlatát értékelték a díjjal. Innen tudható, hogy az előremutató tevékenységek között sok minden szerepel a stresszkezeléstől a kommunikációs tréningig, de a felkonferálásban beharangozott wellness éppen nem. Lehetőségük van viszont az orosházi kórház nőgyógyászati osztályán dolgozóknak például fitnesz szolgáltatás igénybe vételére. (Ez nyilvánvalóan nem hangzik olyan jól, mint a wellness, ám igaz.)  A felkonfban ugyancsak bezengett babafigyelés otthonról megfogalmazása is félreértésre adhatott alapot, ez ugyanis azt jelenti,  hogy  a Szent János Kórház Gyermekosztályán lehetőség van arra, hogy a családtagok egy kamerán keresztül megnézhessék a koraszülött gyermeket.)

Az egész  hír megfogalmazása azt az értelmezést erősítette a nézőben, mintha a kórházak családbarát szolgáltatásai kizárólag a betegek számára lennének elérhetőek. Összemosták a családbarát munkahely és a betegellátási intézmény jó gyakorlatait, azt az üzenetet közvetítve, hogy a magyar egészségügy olyan kedvező helyzetben van, hogy a betegek különleges ellátásban részesülnek.

A díjazott kórházi osztályok tevékenységéből számos valódi jó példát lehetett volna bemutatni, az állami híradó azonban ezt sem tudta hitelesen megvalósítani. Korrekt informálás helyett a nagyotmondást választotta, a nézők félretájékoztatását, amivel azt bizonyította, hogy nem célja a közszolgálati médiaszolgáltatótól elvárt kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás nyújtása.

A teljes elemzés elérhető a Mérték honlapján.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom