Mérték

Sajtószabadság, médiapolitika, médiapiac, médiaoktatás – a Mérték Médiaelemző Műhely szakmai blogja.

Egyéb

A kormány kampányol, a Médiatanács hárít

…most éppen azt a feladatát, hogy vizsgálja, jogszerű-e a kormány közpénzből folyó aktuális politikai kampánya. Komolyan gondolhatja-e bárki is, hogy a Soros György ellen zajló kampány közérdekű célt valósít meg? A Mérték újabb beadvánnyal fordult a Médiatanácshoz. Nagy Krisztina írása.

Múlt héten a Médiatanácsnak megint nem sikerült a gyökerénél megragadni a problémát, újfent félrenézett, ahelyett, hogy a hatáskörét gyakorolná. A zajló sorosozó kampányhoz kapcsolódó beadványokra válaszolva közleményben fogalmazta meg hogy „mivel a médiaszabályozás a plakátokra nem vonatkozik, a Médiatanács a plakátkampányok jogszerűségét sem vizsgálhatja”. A plakátok jogszerűségének megítélése valóban nem dolga, a televíziós és rádiós spotok vizsgálata viszont annál inkább. Márpedig a kampány gőzerővel fut az elektronikus médiában is.

A probléma korántsem új, a Mérték többször nekifutott már, hogy a médiahatóságon keresztül elérje a rádiókban, televíziókban folytatott törvénysértő kormánypropaganda megszüntetését. Eddig sikertelenül.  Pedig a médiatörvény egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, “a kormány támogatására ösztönző… a kormány célját népszerűsítő” közlemények politikai reklámnak minősülnek. Elemi szabály továbbá, hogy politikai reklámot csak választási kampányidőszakban, vagy már elrendelt népszavazással összefüggésben lehet közzétenni rádióban és televízióban. Momentán egyik sem zajlik.

A kifogásolt spot nem társadalmi célú, hanem politikai reklám, mivel a kormány migrációval kapcsolatos, mindenhol hangoztatott politikáját, célját népszerűsíti, és semmilyen közérdekű célt nem nevez meg, nincs olyan tartalmi eleme sem, amely a nézőket bármely közérdekű cselekvésre motiválná. Az unalomig ismert „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” nem tekinthető közérdekű célnak. Mindezek miatt a Mérték újra beadvánnyal fordult a Médiatanácshoz azzal a határozott kéréssel, hogy a hatóság vizsgálja a spotok jogszerűségét.

A Médiatanács, ha akarná, leállíthatná az elektronikus médiában a kormánykampányt, a médiatörvény erre lehetőséget biztosít. Egy független médiahatóság nem pusztán lehetőségként tekintene erre a szabályra, hanem a média demokratikus működése érdekében alapvető feladatának tekintené a kormánypropaganda megfékezését.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás