A Mérték Médiaelemző Műhely 2017 elején a korábbi évekhez hasonlóan felmérte, hogy a médiában dolgozók hogyan vélekednek a sajtószabadság helyzetéről Magyarországon. A kutatást 2012 óta minden évben elvégeztük, feltérképezve az adott év sajtóműködésének megítélését. A válaszadók semmivel sem optimistábbak, mint mi magunk.
Az újságírók közül igyekeztünk minél szélesebb kört elérni. A nyomtatott, illetve az online sajtó, valamint a rádiók és a televízió csatornák, illetve a közszolgálati médiumok részére is megküldtük az online kérdőívet. A kérdőívet a válaszadók anonim módon töltötték ki, ennek következtében nem tudjuk, hogy pontosan mely médiumoktól milyen arányban válaszoltak, ahogy pontos viszonyítás hiányában arra sem tudunk válaszolni, hogy a minta mennyire reprezentálja az újságírókat.
Az online kérdőívet idén 90 újságíró töltötte ki. Ez kevesebb, mint a korábbi években volt, noha a kérdőívvel ugyanazt a kört céloztuk meg, akiket a korábbi években. A válaszolási kedv csökkenéséről csak feltételezéseink lehetnek, de nem zárható ki, hogy az országban jelenleg uralkodó hangulat miatt kevesebben mertek még egy anonim kérdőívre is válaszolni, ahogy persze az is lehet, a korábbi évekhez képest kevesebben gondolták, hogy van értelme, jelentősége annak, hogy elmondják véleményüket, tapasztalataikat.
Az újságírók megítélése szerint a sajtószabadság helyzete a mérés kezdete óta romlott, bár a 2015-ös év enyhe javulást mutatott, 2016-ra az eddigi legrosszabb megítélés adataihoz képest is mélyre süllyedt.
Arra a kérdésre, hogy „Kérjük, értékelje a médiára gyakorolt politikai nyomásgyakorlás mértékét attól, hogy nincs nyomásgyakorlás, addig, hogy olyan erős a politikai nyomásgyakorlás, hogy az korlátozza a hazai sajtószabadság érvényesülését.” a válaszok igencsak szomorú képet mutatnak.
Amikor ugyanezt a kérdést a gazdasági nyomás gyakorlás szemszögéből tettük fel, „Kérjük, értékelje a médiára gyakorolt gazdasági érdekű nyomásgyakorlás mértékét! Az 1-es érték azt jelenti, hogy nincs nyomásgyakorlás, a 4-es érték pedig azt, hogy olyan erős a gazdasági nyomásgyakorlás, hogy az korlátozza a hazai sajtószabadság érvényesülését.” olyan erős változást, mint a politikai nyomásgyakorlásnál nem találtunk.
Személyesen megtapasztalt nyomásgyakorlásról korábban valamennyivel kevesebben számoltak be az újságírók, mint mostani kutatásunk során. 2013-ban 50%, 2014-ben 43%, 2015-ben 47% beszélt arról, hogy személyesen is megélte a politika jelenlétét munkája során. Az elmúlt évre azonban ez a szám érdemben megnőtt, most az újságírók többsége, 56% számolt be ilyen élményről.
A gazdasági nyomásgyakorlás érzékelése valamivel alacsonyabb arányban jelenik meg az újságírók válaszaiban. Most 48%-uk mondta, hogy az elmúlt évben érzékelt a munkája során gazdasági nyomásgyakorlást. Ez az arány visszatérést jelent a 2013-ban, 2014-ben tapasztaltakhoz, mert 2015-ben – a kérdőív akkori adataiból nem magyarázhatóan – ez az arány lényegesen kisebb (35%) volt.
A korábbi évekhez képest érezhetően jobban megjelent az online sajtóban a személyes nyomásgyakorlás érzékelése. Most már nincs olyan jelentős különbség az offline és az online sajtóban dolgozók érzékelése között: politikai nyomás 58% / 52%, gazdasági nyomás 50% / 43%, mint korábban ez tapasztalható volt.
Arra, hogy „Előfordult-e újságírói gyakorlatában, hogy valamely politikai/gazdasági tényt elhallgatott, annak érdekében, hogy elkerüljön valamilyen hátrányos következményt?”, a kérdésre válaszoló újságírók 33%-a válaszolt igennel. Ez a szám sajátos módon ugrál a különböző vizsgált években, tavaly magasabb volt (44%), ahogy 2013-ban is (42%). 2014-ben a mostanihoz hasonló válaszok érkeztek (31%). Az ingadozó értékek értelmezését nehezíti, hogy a kérdés általánosságban – az újságírói gyakorlatra – kérdezett rá, nem pedig egy meghatározott időszakra, így nem tudunk válaszolni arra miért nő vagy csökken ez az arány.
A mostani kutatásban feltettük az a kérdést is, hogyan működött ez az elmúlt évben, azaz gyakorolt-e öncenzúrát a megkérdezett 2016-ben. Erre a szűkített időszakra a válaszoló újságírók 28%-a (tavaly 31%-a) válaszolt igennel. Az öncenzúra rendszerszerű működését mutatja, hogy hasonló arányban válaszolják az újságírók azt, hogy az előfordult tény elhallgatására irányuló főszerkesztői, tulajdonosi utasítás is. A kérdésre válaszolók 29%-a utalt arra, hogy ilyen utasítás érkezett a főszerkesztőtől és 35%, hogy a tulajdonostól. Tény, hogy az ilyen befolyás a válaszolók szerint az elmúlt évhez képest valamelyest csökkent (43%/40%).
A válaszadó újságírók a saját helyzetüket, a közönség tájékozódási lehetőségeit és a sajtószabadság feltételeit összességében igen borúsan ítélik meg. Bizakodásra okot adó adatot nem igazán találtunk a válaszokban. Talán csak annyit, hogy még ilyen körülmények között is maradtak, akik a szakma szabályai szerint, tisztességes újságíróként akarják végezni a feladatukat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Közlemény, 2023 . augusztus 8. A dezinformációval kapcsolatos friss kutatások, tudatos médiafogyasztást segítő anyagok és tényellenőrző cikkek fognak megjelenni a...
Az elmúlt évtizedekben számtalan szakma tűnt el a folyamatosan változó világban – nincsenek már nyomdai kéziszedők, telefonközpontosok vagy videótékások. A...
Tisztelt Gábor László! Április 30-án az origo.hu Saját elemzője szerint is propagandalappá züllesztette Pikó a helyi újságot címmel megjelent írásban...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!