Mérték

Sajtószabadság, médiapolitika, médiapiac, médiaoktatás – a Mérték Médiaelemző Műhely szakmai blogja.

Egyéb

A vizes vb, amit nem is láttunk

Az MTVA szerződései között nincs olyan, amelyik a júliusi hazai rendezésű vizes világbajnoksággal lenne kapcsolatos. Ezt nem mi mondjuk, hanem ők maguk, tehát már eljutottunk oda, hogy az MTVA nem is próbál egy tisztességesen és átláthatóan működő intézménynek látszódni. Urbán Ágnes írása.

Nemrégiben blogoltunk arról, hogy az MTVA-tól közérdekű adatigénylés keretében kikértük a júliusi vizes vb-vel kapcsolatos szerződések listáját. Azóta megérkezett az MTVA válasza, amiből kiderült, hogy „az Önök által a megkeresésükben megadott információk alapján adatok nem lelhetőek fel.”

Ezek szerint az M4 Sport úgy közvetítette az év egyik legnagyobb, ráadásul hazai rendezésű sporteseményét, hogy erre az MTVA semmiféle szerződést nem kötött. Valóban teljesen életszerű 2017-ben, hogy egy kiemelkedő sportesemény televíziós közvetítéséről nincs szerződés, csak úgy simán láthatóak a versenyek a képernyőn.

Az esettel kapcsolatban mindenképpen felmerült néhány kérdés:

  • Hogy közvetíthette a közszolgálati M4 Sport csatorna a vizes vb-t úgy, hogy sem a felhasználási jogokra, sem az egyéb szolgáltatásokra (pl. kommentátorállás, vonalköltség, stb) nem szerződött?
  • Ha nem az MTVA szerződött, akkor vajon ki? Tekintettel arra, hogy egy jogtulajdonos aligha engedi egy országban (még ha a rendező országról is van szó) az esemény közvetítését egy országos elérésű csatornán nézők millióinak szerződés nélkül, valahol valamilyen papírnak mégis lennie kellene.
  • Milyen pénzmozgások voltak a vizes vb közvetítése kapcsán? Ki fizetett kinek, mennyit és hogyan?
  • Hány olyan tétel lesz még a vizes vb kapcsán, amiről egyelőre nem tudunk, de ilyen vagy olyan módon a magyar adófizetők fedezték?

A helyzet tisztázásáért a jogtulajdonoshoz, a European Broadcasting Union-hoz (EBU) fordultunk. Az EBU egyértelművé tette, hogy nem ad felvilágosítást a szerződésekkel kapcsolatban, de ugyanakkor azt is javasolták, hogy kérdésünkkel keressük meg az MTVA-t. Ezzel lényegében éppen azt tudtuk meg, amit akartunk, nyilvánvaló, hogy az MTVA szerződött az EBU-val és így szerződésnek is lennie kellene. Persze azért ez meglepetésnek nem mondható, hiszen júliusban láttuk az M4 Sporton a közvetítést.  

Mint korábban megírtuk, az előző, 2015 évi kazanyi vizes világbajnokságra sem volt felhasználási szerződés, volt viszont két másik:

  • Vonalköltség – multilaterális kijátszások a FINA 2015 vizes vb-re (EBU; 30,1 millió forint)
  • Kommentátorállás, vizes vb 2015 (Eurovision Production Coordination SA; 5,2 millió forint)

Abból indultunk ki tehát, hogy lennie kéne a felhasználási szerződés mellett most is vonalköltségnek és alighanem jelentős tételt okozott a kommentátorállás is. A hazai rendezés miatt intenzív volt a tévés jelenlét, az M4 Sportnak nemcsak kommentátorállásai, hanem helyszíni stúdiói is voltak. Minimum három szerződésnek kellene tehát lennie, mindháromnak az EBU-val, illetve a leányvállalatával, az Eurovision Production Coordination-nal. Ezeknek a szerződéseknek akkor is létezniük kellene, ha a hazai rendezés miatt barter megállapodások is lehettek.

Hogy még érdekesebb legyen az MTVA viselkedése, azután, hogy megírták, nincs szerződésük a hazai rendezésű vizes világbajnoksággal kapcsolatban, a közzétételi listában, azon belül is a legfrissebb, 5 millió forint feletti szerződéseket tartalmazó listában mégis megjelent egy szerződés (Vonalköltség, szerződő fél: EBU, összeg: 10 millió forint – ld. a táblázat utolsó sorát). Ezzel csak az a probléma, hogy a korábbi, júliusig megkötött szerződéseket tartalmazó listában még nem szerepelt ez a tétel, az augusztusiban pedig már igen. Mint ismert, a világbajnokság júliusban volt, így az MTVA vagy utólag kötött szerződést erre a technikai szolgáltatásra, vagy egyszerűen elfelejtették beírni a szerződéslistába és csak később, az adatigénylésünk hatására jutott eszükbe. Mindenesetre még mindig hiányzik a felhasználási szerződés, amellyel a közvetítési jogokat vette meg az MTVA, illetve valószínűleg a kommentátorállásokról is van még valami, ha jól körülnéznek a papírok között.

Egyelőre teljes rejtély, hogy mi történhetett a világbajnokság televíziós közvetítése körül, így nemrégiben a közvetítés technikai lebonyolítását végző Antenna Hungáriához fordultunk adatigénylésünkkel. Kikértük onnan is a világbajnoksággal kapcsolatos szerződések listáját, de válaszuk szerint nem látnak el közfeladatot, így nem adták ki a kért adatot. Ezzel nem értettünk egyet, így a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk. A NAIH nagyon gyorsan döntött, felszólította az Antenna Hungária Zrt-t az adatok kiadására 15 napos határidővel. Ha másképp nem jutunk hozzá a kért információkhoz, bírósághoz fordulunk.  

 

Megosztás