Ellenérvek a fideszes médiapolitika alappilléreihez

blog-img_mediapiac

A tegnapi Magyarul Balóval műsorban Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ vezetőjével vitázott Polyák Gábor a Népszabadság megszüntetésnek évfordulója kapcsán. Szánthó részéről elhangzottak a szokásos panelek arról, hogy miért jó a médiahelyzet úgy, ahogy most van, Polyák pedig arról beszélt, hogy miért mégsem. Számos szál maradt elvarratlan, ezeket gondolja tovább ez az írás.

A tegnapi beszélgetésben volt számos olyan felvetés, ami rendszeresen felbukkan a fideszes érvek között, ha meg kell magyarázni, miért helyes bedarálni a teljes médiarendszert. Bevallom, ezekre nem a felvétel közben adtam az utólag kézenfekvőnek tűnő válaszokat, viszont legalább utólag eszembe jutott néhány érv. Nehéz műfaj ez, de inspiráló.

Arra a panelre itt nem térnék ki, hogy a médiapiacon zajló folyamatok végül is magánfelek között üzleti, piaci döntések eredményei – ld. „a Népszabadság bezárásának gazdasági okai voltak” –, erről elég sokat beszéltünk a műsorban. Ott is azon az állásponton voltam, hogy annak nincs köze a valódi üzlethez, ha állami hitelekkel vagy éppen a Nemzeti Bankból kilopott pénzzel megtámogatva, állami reklámokkal felpumpálva, közbeszerzésekből felfújt politika közeli figurák zabálják föl a médiapiacot.

A fideszes megnyilvánulásokban rendszeresen visszatér az a panel, hogy 2010 után nem történt más, mint a korábbi ballib médiatúlsúly visszabillentése, illetve „részleges korrigálása”, ahogy Szánthó fogalmazott. Baló azt a kézenfekvő választ megadta, hogy mintha ettől a billentéstől beszakadt volna a padló is. Az is elhangzott, hogy ez az egész médiaegyensúly-őrület csak abban az egészségtelen koordináta-rendszerben értelmezhető, hogy a média vagy az egyik politikai párté, vagy a másiké. Nincs is más dolga és lehetősége, mint hogy teljes mellszélességgel elköteleződjön. Arról kevesebb szó esett, hogy egyébként tud a média másképp is, más koordináta-rendszerben is működni. Ha viszont a médiapolitika kifejezett célja, hogy a médiarendszert ebben a leosztásban tartsa, akkor napról napra távolabb kerül az esély arra, hogy a közös ügyeinkről közösen beszéljünk. Az egyes médiumok pedig szükségszerűen elfoglalják a helyüket ebben a koordináta-rendszerben, viszonyulnak a helyzethez, és ha maguk az újságírók esetleg magukat ezen a rendszeren kívül helyezik is el, akkor a közönségük lesz az, ami besorolja őket ide vagy oda.

Ehhez kapcsolódóan az is elhangzott, hogy 2010 után végre megszűnt a ballib megmondóemberek „valóságértelmezési monopóliuma”, vagy ilyesmi. Erre aztán csak azt a választ adtam ott helyben, hogy ez a valóságértelmezés sosem volt olyan szervilis, mint a 888 nyitólapja bármelyik napon. Továbbgondolva azonban arra jutottam, hogy a ballib média elköteleződése egy – inkább több, ráadásul komplex – politikai eszmerendszer irányába erősebb, mint egy vagy néhány párt, illetve politikus irányába. Ez tette lehetővé, hogy az adott elvek megvalósítására hivatott konkrét személyekkel szemben általánosságban kritikusabbak legyenek, mint a jobboldali médiumok. Még akkor is, ha a szervilizmusra bőven találunk példákat a ballibnak nevezett oldalon is. A ma magukat konzervatív-jobboldalinak valló és gondoló médiumok elköteleződése ezzel szemben nem ideológiai alapú. Nyíltan és határozottan a Fideszhez és Orbán Viktorhoz hűek. Ez teljesen ki is zárja az ideológiai elköteleződést, mert a Fidesz, követve Orbán Viktort, napjában többször vált világnézetet, és a különböző döntések egészen eltérő ideológiai alapokon állnak. A Fidesz-hű média ezt a tempót derekasan tartja.

És ha már ilyen szépen helyrebillent az a bizonyos egyensúly, és sikerült elfoglalni a médiarendszer tágasabbik felét, legalább az abban dolgozóknak nem kellene feltenniük azt a kérdést, hogy mire volt ez jó? Nem azért kellett „egyensúlyt” teremteni, mert az állítólagos értelmezési monopólium nem szolgálta a demokráciát és a társadalom jólétét?  Az egész pályás letámadást kizárólag az legitimálhatta volna, ha a kritizált régi rendszer helyett egy olyat hoz létre, ami a társadalom egésze számára jobb, mert sokszínűbb, mert vitaképesebb, mert nyitottabb. Ehelyett létrehozták ugyanazt, amit előtte szidtak, csak ellenkező előjellel. Ne az övék legyen, hanem a miénk, a mi politikai kommunikációs kommandónk. Fájdalmasan könnyen találtak ehhez olyan embereket, akik médiamunkásként fenntartások nélkül elfogadják, hogy a média egyetlen célja hatalomban tartani a gazdáit.  

Végül az egyik kedvenc fideszes mantrám, hogy miért a magyar médiarendszer politikai egyensúlyáról beszélünk, nézzük meg a német médiát, ott aztán mindenki ugyanazt fújja, Merkel-imádat van és migráns-simogatás. Szánthó szerint a német média felsőbb utasítás nélkül is egységesen elfogult, és úgy, ahogy van, kirekeszti az ellenkező véleményeket. Bevallottan elfogult vagyok, a Der Spiegelt az újságírás csúcsának tartom, a német közszolgálati gyerekhíradót kötelezővé tenném minden magyar választópolgárnak, és inkább nézek meg két Tatort-ot, mint egy Ma reggelt. De az a helyzet, hogy van igazság abban, amit Szánthó és NER-társai mondanak, csak éppen egyáltalán nem értik a lényeget.

A német mainstraem média, legyen az konzervatív, liberális vagy baloldali, magánvállalkozás vagy közszolgálati, valóban egyöntetűen kiáll valami mellett. Csakhogy ez a valami nem egy pártpolitikai vízió, hanem egy értékrend. Az emberi méltóságon, a felvilágosult és felelős polgárok autonómiáján, az értelmes beszéden alapuló értékrend. Ha úgy tetszik, a liberális demokrácia. Az, ami nem engedi politikai játékszerré tenni a menekülteket és más bevándorlókat, és az, ami nem engedi lebontani a féktelen hatalomkoncentrációval szemben álló korlátokat. Németországban is sokan vannak, akik nem hisznek ebben a liberális demokráciában, a szeptemberi választás ezt nagyon élesen megmutatta. De az ún. mainstream média ebben a kérdésben megingathatatlan. A németek szembenéztek azzal a történelmi tapasztalattal, hogy hova vezet ennek az értékrendnek a feladása. Hova vezet az arctalanná tett embercsoportok elleni uszítás, a mindent maga alá gyűrő politikai akarat.

 

Én egyáltalán nem bánnám, ha a magyar média ugyanilyen határozottan és egységesen, ha kell, harcosan állna ki a demokrácia értékrendje mellett. Akkor ez az Orbán Viktor biztosan nem lehetne Magyarország miniszterelnöke.