Még javában zajlik a pereskedés a Médiatanács és a Class FM között, a Médiatanács mégis új pályázatot írt ki a Class korábbi frekvenciáira. Ha végül a rádió a bíróság előtt bebizonyítja, hogy a hatóság jogsértő módon fosztotta meg a frekvenciától, az az adófizetőknek sok milliárd forintba kerülhet. Polyák Gábor írása.
Tavaly augusztusban a Médiatanács úgydöntött, nem hosszabbítja meg a Class FM, illetve a mögötte álló Advenio Zrt. lejáró médiaszolgáltatási engedélyét: elutasította a Class FM 2015. július 30-án benyújtott megújítási kérelmét. Azét a – jelenleg online hallgatható – Class FM-ét, amelynek engedélyéért a korábbi médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület,nyílt jogsértést is hajlandó volt elkövetni, a jogsértés következményeinek elkerüléséhez az Országgyűléstörvényt módosított, majd a Médiatanács arcátlan mértékbenlecsökkentette a rádió éves médiaszolgáltatási díját. Na igen, mindez a G-nap előtt, a Simicska-birodalom fénykorában történt. Aztán Simicska nem várta meg, hogy a Médiatanács, már a G-nap után, bedarálja a rádiót. Találtbefektetőket, akik egyrészt üzletet láttak a rádióban, másrészt valamiért azt hitték, az ő tárgyalási pozícióik jobbak. Utóbbiban biztosan tévedtek, és most jogi érvekkel próbálják jobb belátásra bírni a Médiatanácsot.
A Médiatörvény szerint a médiaszolgáltatási jogosultság „pályázat nélkül egy ízben legfeljebb öt évre megújítható”; nincs helye a jogosultság megújításának, „a Médiatanács jogerős határozatában megállapította, hogy a médiaszolgáltató a szerződést vagy az e törvényben foglalt rendelkezéseket ismételten vagy súlyosan megszegte” (48. §).
A Médiatanács mindenekelőtt arra hivatkozott a Class megújításra vonatkozó kérelmének elutasításánál, hogy „a médiaszolgáltatási jogosultságok megújítása során belátása szerint dönthet arról, hogy kíván-e élni a rendelkezési jogával, tehát hasznosítja-e a médiaszolgáltatási lehetőséget, és ha igen, akkor pályázati eljárást folytat-e le vagy változatlan feltételekkel megújítja a korábbi médiaszolgáltatási jogosultságot.” Azaz: lényegében korlátozás nélküli mérlegelési joga van, és belátása szerint ad vagy nem ad engedélyt az újabb öt éves frekvenciahasználatra.
A biztonság kedvéért azonban 2015 végén és 2016 elején„tematikus hatósági vizsgálat” keretében ellenőrizte a legnagyobb elérésű rádiókat, köztük persze legfőképpen a Class FM-et, és talált is mindjárt öt jogsértést. Ezek mindegyike a gyermekvédelmi szabályok megsértése, ami a Médiatanács és a bíróság korábbi gyakorlata alapján, bár ez semmilyen jogszabályi előírásból vagy alkotmányos elvből nem következik, egyúttal súlyos jogsértésnek is minősül. Az már önmagában is a hatósági visszaélés eszköze, hogy jóval a Class FM megújítási kérelmének megérkezése után indított ilyen célzott hajtóvadászatot a rádió ellen.
A Class FM-nek a bírósági eljárásokban egyfelől arról kell meggyőznie a bíróságot, hogy a gyermekvédelmi szabályok ismételt megsértése nem valósult meg, illetve a gyermekvédelmi szabályok megsértése nem minden esetben súlyos jogsértés. Mivel minden jogsértést külön határozatban állapított meg a Médiatanács, ez öt bírósági felülvizsgálati eljárást jelent. A folyamatban lévő bírósági ügyekről nyilvános információt nem találtunk.
Másfelől, ha ezekben a perekben a rádió sikerrel jár, még azt is bizonyítania kell, hogy a Médiatanácsnak nincs korlátlan mérlegelési jogköre azzal kapcsolatban, hogy a törvényi feltételek teljesülése esetén megújítja-e a lejáró jogosultságot. E kérdés eldöntése akár alkotmányjogi panaszig is vezethet, amiben az Alkotmánybíróságnak majd azt kell vizsgálnia, hogy a sajtószabadság és a vállalkozás szabadsága nem sérül-e akkor, ha az engedély megújításának szempontjait a törvény egyáltalán nem határozza meg, és ezzel megteremti az önkényes hatósági jogalkalmazás lehetőségét.
Mindaddig, amíg ezekben az ügyekben nincs végleges, jogerős bírósági ítélet, a Médiatanács felelősen azt a döntést aligha hozhatja meg, hogy egy pályázattal végleg elveszi a Class lehetőségét a frekvencia további használatára. Ha végül ugyanis a bíróságon a Class nyer, és már nem lesz országos frekvencia, amin tovább szólhatna, akkor joggal tart majd igényt kártérítésként arra az összegre, amit nyereségként a megújítás öt éve alatt szerzett volna meg. Ez pedig a korábbi eredményei alapján – amelyekhez a feltételeket éppen a Médiatanács teremtette meg, leginkább azzal, hogy a Neo FM csődje után nem pályáztatta újra a Neo frekvenciáit, és ezzel hagyta megszilárdulni a Class monopol helyzetét – többmilliárdos tétel lesz, természetesen közpénzből megtérítve.
Bevallom, némi kárörömmel figyelem az eseményeket. Annak idején sokszor és hangosan adtam hangot annak a véleményemnek, hogy a Class FM csalás és politikai manipuláció árán jutott frekvenciához, és a Médiatanács a Simicska-érában mindent megtett, hogy se országos, se helyi szinten ne veszélyeztesse a pozícióját. A G-nap előtt ömlött a közpénz a rádióhoz, a hatóság legfeljebb jelentéktelen reklámszabályok megsértése miatt járt el ellene. A Class számomra a Fidesz-korszak szimbóluma volt, és jó látni, ahogy ez a szimbólum most éppen a Fidesz-rendszer egyik gyenge pontjává vált.
A Médiatanács most közzétettpályázati felhívás-tervezete egyébként alig különbözik attól, amit a Class frekvenciájának lejárta után azonnal közzétett a hatóság. Arról a felhívásról annak idején részletesen írtunk. Továbbra sem értem, hogy ha a Médiatanács szerint a Class megújításának az egyik akadálya az, hogy a piaci feltételek megváltoztak, akkor miért szinte ugyanazokkal a feltételekkel írta ki az új pályázatot, amelyeket egyébként a Class-ra is alkalmazott. A most közzétett pályázat-tervezet még kevésbé kedvez a régebb óta piacon lévő rádióknak, de a kiválasztás szempontjai nem változtak.
Amit még nem értek, az az, hogy ez a pályázat hogyan illeszkedik a Fidesz médiapolitikájába. A rádiós piacot ugyanis időközben letarolta Andy Vajna a Rádió 1-gyel, és senki nem áll a további terjeszkedése útjába. Az országos kereskedelmi rádió megszűnéséből a Petőfi Rádió is profitált. Egy új szereplő csak megborítaná ezt a kellemes egyensúlyi állapotot, és újabb közpénz-milliárdokat kellene előkeríteni az ő etetésére.
Az sajnos eszembe se jut, hogy tisztességes versenyben valódi befektető lép be a rádiós piacra, és nem csak azért, mert a Médiatanács egyszerűen képtelen tisztességesen pályáztatni, hanem azért is, mert a valódi befektető messze elkerüli az utolsó atomjáig átpolitizált rádiós piacot.
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Közlemény, 2023 . augusztus 8. A dezinformációval kapcsolatos friss kutatások, tudatos médiafogyasztást segítő anyagok és tényellenőrző cikkek fognak megjelenni a...
Az elmúlt évtizedekben számtalan szakma tűnt el a folyamatosan változó világban – nincsenek már nyomdai kéziszedők, telefonközpontosok vagy videótékások. A...
Tisztelt Gábor László! Április 30-án az origo.hu Saját elemzője szerint is propagandalappá züllesztette Pikó a helyi újságot címmel megjelent írásban...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!