Már nem sok választja el a magyar médiát a töröktől

MPM-homeSlide

Magyarország a média sokszínűsége és a politikai függőség tekintetében Európa egyik sereghajtója az European University Institute Center for Media Pluralism and Media Freedom harminc európai (28 EU + két várományos) országot vizsgáló Media Pluralism Monitor felmérése szerint. Nem sok vigaszt nyújt, hogy az egész kontinensen romlik a média helyzete.

Nagyjából pontosan egy évvel ezelőtt lettem tagja annak a kutatócsoportnak, amely magyar részről a CEU Center for Media, Data and Society (CMDS) vezetésével nekilátott az európai szintű kutatásnak. A csoportot Amy Brouilette vezette a CMDS részéről, a csapat további tagjai voltak még Marius Dragomir, Bognár Éva és Dumitrita Holdis. A kutatás komolyságáról némi képet adhat, hogy 4 dimenzióban (alapvető jogok, politikai befolyás, piaci sokszínűség és társadalmi bevonódás) 20 kategóriában összesen 200 kérdésre kellett válaszolni a kérdőívben. 2014-ben, amikor először találkoztam a kérdőív pilot verziójával, még csak 100 kérdést tartalmazott. A válaszokat linkekkel, adatokkal, tanulmányokkal, interjúkkal kellett megindokolni, egyes válaszokat pedig egyfajta opponensként véleményezhették (és véleményezték is) a felkért szakértők. Amennyiben egy választ a firenzei központ nem tartott kellőképpen megalapozottnak, az érvelést és a bizonyítékot hiányosnak, bénának vagy félreérthetőnek vélte, úgy azt első körben nem is fogadta el, folyamatos kiegészítéseket, linkeket, pontosításokat kértek, Volt, amikor ez hajtépést és kemény vitát is eredményezett, viszont ez a lényeg: az európai központban nagyon kritikusak voltak a válaszainkkal szemben, talán az is vezérelhette őket, hogy a magyar média pontszámai ne legyenek nagyon súlyosak, vagy túlzóak mondjuk Törökországhoz vagy egyes balkáni államokhoz képest. Ezzel pedig azt is szeretném kiemelni, hogy nem volt egy közös akarat, hogy Magyarország mindenképpen rossz pontszámokat kapjon. Így több kérdésnél az eredeti értékelésünkhöz képest végül enyhébb lett a végeredmény, sajnos azonban összességében ez sem sokat javított Magyarország helyzetén.

A már említett négy nagy tárgykört a kérdőív három szinten vizsgálta: 1. van-e törvényi keret valamire? 2. a törvényt a hatóságok alkalmazzák-e, betartatják-e? 3. a gyakorlatban működik-e a törvény, a jogalkotó jóhiszemű céljaival megegyezően hat-e? Mivel különböző történelmű és kultúrájú országokat hasonlít össze a kutatás, ezért volt olyan eset, amely érthetetlen vagy ellentmondásos eredményre vezetett. Ilyen volt például, hogy létezik-e információszabadságról szóló törvény-e egy adott országban? Mivel Magyarországon létezik, és ez a törvény szigorú is, ezért erre a kérdésre jó pontot kaptunk. Luxemburgban viszont nincs ilyen törvény, ezért ott nagy kockázatot állapított meg a kutatás. Csakhogy a luxemburgi kollégák felvetése szerint náluk nincsen szükség ilyen törvényre, mert az állami szervek törvény nélkül is pontosan tudják, hogy az adatkérést teljesíteniük kell. Ellenben itt vagyunk mi, akiknél nagyon penge törvény van erre, de a legtöbb állami szerv egyszerűen szándékosan törvényt sért azzal, hogy nem adja ki a kért adatokat, mert majdhogynem semmilyen szankciója nincsen a mulasztásnak. Ezért fontos azt is vizsgálni, hogy a törvény működik-e a gyakorlatban, vagy csupán egy csinos váz.

Érdemes azt is észben tartani, hogy a tavaly május és most május között eltelt egy évben nagyon sok minden változott Magyarországon. A kutatás során természetesen az új fejleményekkel lehetett pontosítani néhány mérőszámot, kérdést, de ez tavaly decemberben lezárult az adatgyűjtés. Vagyis a magyar eredmények nem a mostani állapotot tükrözik, hanem nagyjából a tavaly november/decemberi állapotot.

Sajnos rangsor végül nem készült. Én tavaly novemberben láttam egyféle rangsort Firenzében még a kutatás befejezése előtt, de végül nem publikálták az országrangsorokat a különböző dimenziók alapján. Fogalmunk sincs, miért nem. Ettől függetlenül megtehetünk néhány állítást.

 

1. az MPM 2016 eredményei kirajzolják a kétsebességű Európa térképét. Szinte minden egyes résztérkép a mag és a periféria, nyugat/észak és kelet/dél különbségéről tudósít.

2. a média szabadsága összeurópai-szinten évről-évre romlik valamelyest, mintha pont az illiberális, illetve posztszocialista államok gyakorlatai ragadnának át a mag- vagy Nyugat-Európa államaira. Az összkép így közepesen kockázatos képet mutat, sajnos a legtöbb esetben a kiugrást Törökország mellett Magyarország mutatja.

3. A legsúlyosabb, illetve legkockázatosabb állapotban Európa-szerte a média tulajdonosi szerkezete és a média politikai befolyásoltsága van. A tulajdonosi szerkezet az egyetlen olyan indikátor, amelyben nincs alacsony kockázatú ország Európában:

 

Horizontális tulajdonlás Európában (Forrás: EUI CMPF- MPM 2016)
Horizontális tulajdonlás Európában (Forrás: EUI CMPF- MPM 2016)

 

4. A média politikai befolyásolásáról szóló térkép tökéletesen illeszkedik az európai történelmi hagyományokba.

Politikai befolyás mértéke (Forrás: EUI CMPF - MPM 2016)
Politikai befolyás mértéke (Forrás: EUI CMPF – MPM 2016)

 

És akkor jöjjön külön Magyarország!

Ezen a linken minden fontos információ elérhető, ez az országjelentés. Itt lehet látni és olvasni az eredményeket, a kutatócsoport tagjait, és a véleményező országszakértőket. Érdemes annyit megjegyezni, hogy a szakértők közül Koltay András, a Médiatanács és az NMHH tagja volt az egyetlen, aki majdnem minden válaszunkkal, értékelésünkkel kapcsolatban ellenvéleményt fogalmazott meg. Ezek közül szerintem számos esetben a véleménykülönbséget a médiaszabályozás különböző, eltérő szemléletére lehet visszavezetni, amelyről továbbra is fontos lenne érdemi, nyilvános vitákat folytatni. Ez nem pusztán akadémikus vita lenne. Ahogy a legtöbb, a médiával foglalkozó kutatás, jelentés (Freedom House, Reporters Without Borders), úgy az EUI kutatása is ahhoz mérten értékel, hogy a nyilvánosság érdeke mennyire sérül, illetve a média milyen mértékben képes ellátni a nyilvánosság teljes körű, független tájékoztatását, mennyire képes a média hozzájárulni ahhoz, hogy az ország állampolgárai felelős, tájékozott, átgondolt döntéseket tudjanak meghozni, és végül: mennyire képes a média a hatalommal rendelkezők kontrollja lenni. A nyilvánosság érdekét egyes országokban a tulajdonosi és üzleti megfontolások károsítják, más országokban a politika és a kormány nyomulása, megint máshol pedig mindezek együttesen. A nyilvánosság érdekeinek biztosítása, a politikai és üzleti kontroll mértékének csökkentése az állam, a szabályozás és a hatóságok együttes feladata. Éppen ezért, amennyiben egy médiahatóság megalapozottan úgy tartja, hogy a nyilvánosság egy adott időpontig sérült, a kontroll pedig fékevesztett volt, úgy a beavatkozás és a piacátalakítás jogos igény és cél lehet, akár radikális, unortodox eszközökkel is. Csakhogy a magyar médiaszabályozás nemhogy arra irányult volna az elmúlt években, hogy a korábbi médiaszabályozás hiányosságait és tökéletlenségeit orvosolja, hanem arra, hogy egy teljesen új, a kormány által kiszabott kontrollt szabadítson a magyar médiatérre, a megelőzőnek sokkal súlyosabb antitézisét. Ehhez pedig a médiahatóság nemcsak asszisztált, hanem adminisztratív eszközökkel segítette a kormányt a médiatér politikai célú, a nyilvánosság szempontjából káros átalakításában. A médiahatóság nem hatóságként és szabályozóként viselkedett, hanem eszközként.

A végeredmény pedig ezt tükrözi. Egyetlen magyarországi médiával foglalkozó kutató nem állítja, nem állíthatja, hogy 2010 előtt a magyar média jól, optimálisan vagy ideálisan működött volna. Nem volt sem az üzleti, hirdetői érdekektől mentes, sem pedig a politikai befolyástól, pártnyomástól független. Ez a hatóságokra is igaz. Valamiféle pluralizmus azonban mégiscsak létezett, ez nyilván a parlament összetételéből adódóan alkuk egész során keresztül alakult úgy, ahogy. A 2016-os eredmények azonban azt mutatják, hogy a látszólag, betűre rendben lévő szabályozó- és hatósági környezet a politikai befolyást nem tudta megakadályozni, a gyakorlatban épp a politikai befolyás kiterjesztésére volt szabva.

Magyarország eredményei a négy vizsgált dimenzióban (Forrás: EUI CMPF - MPM 2016)
Magyarország eredményei a négy vizsgált dimenzióban (Forrás: EUI CMPF – MPM 2016)

 

A politikai függőségnek nem volt olyan alterülete, amelyet a kutatás során ne magas kockázatúnak tudtunk volna értékelni.

 

Politikai függetlenség (Forrás: EUI CMPF - MPM 2016)
Politikai függetlenség (Forrás: EUI CMPF – MPM 2016)

 

Nyilván számosan vannak, akik szerint a kormány médiapolitikája helyes, így a politikai befolyás jelentős mértékét nemhogy rossznak, hanem kifejezetten kívánatosnak gondolják, amennyiben ezt a befolyást kizárólag a kormány gyakorolhatja. Szólhatnak érvek amellett, hogy ekkora támogatottság a médiapiacon számokban, médiacégekben, tulajdonosokban, lefedettségben, elérésben is megjelenjen, a kormány és híveinek véleményei, nézetei a médiatérben a támogatás mértékének megfelelően artikulálódjon. Ezt az igényt azonban egy liberális demokráciában magánemberek, magánpénzből szokták kielégíteni úgy, hogy közben nem akarják tönkretenni a kritikus, ellenzéki, független médiát és szintén normális esetben a magánemberek magánpénze versenyez az olvasók, nézők, hallgatók kegyeiért. A magyar tapasztalat viszont azt mutatta az elmúlt években, hogy egyfelől a kormány közpénzből épített vagy vett el médiabirodalmat, azt jelentős részben közpénzből tartja fent, miközben a vele kritikus médiát adminisztratív eszközökkel, akár a médiahatóság tevékeny részvételével próbálta nyomás alá helyezni, vagy ellehetetleníteni.

Az MPM egyik nagy hátránya, hogy a politikai befolyást a tulajdonosi szerkezeten belül nem tudja kellőképpen mérni. Bár az alábbi grafikonon is látszik, hogy a magyar média sokszínűsége a pontszámok alapján a közepesen kockáztatott kategóriába került, számos finomság, részlet mégsem tudott a helyére kerülni a számokban.

 

A média sokszínűsége és a tulajdonosi szerkezet (Forrás: EUI CMPF - MPM 2016)
A média sokszínűsége és a tulajdonosi szerkezet (Forrás: EUI CMPF – MPM 2016)

 

A kérdések jelentős része ugyanis a horizontális és a vertikális tulajdonláson keresztüli koncentráció mértékét úgy próbálta felmérni, hogy a tulajdonosok politikai elkötelezettségére, kapcsolatrendszerére csak nagyon áttételesen kérdezett rá, illetve mi jeleztük, hogy ez jelentős probléma. Ha ugyanis a cégadatokban megjelenő tulajdonosokat nézzük, akkor a magyar médiapiac látszólag sokszínű, független, a tulajdonosi koncentráció mértéke nem kiugró Európai összehasonlításban. Ha azonban a kormányközeli médiáról úgy gondolkodunk, és szerintünk számos érv szól amellett, hogy így gondolkodjunk róla, hogy egyes különálló tulajdonosok lényegében csak proxy személyek, egyetlen politikai akaratnak frontolnak, akkor a kormányt támogató média több mint tíz tulajdonosából lényegében egyetlen egy lesz. Azt gondoljuk, hogy a koncentráció mértékét a továbbiakban ebben az irányban is érdemes lenne majd megállapítani.

Nyilván számos olyan indikátor is van, amely a kormány nélkül is magas kockázatú besorolást kap. Az újságírói etika alacsony színvonala, az újságírói érdekvédelem hiánya, a kormánytól független médiacégek korrumpálhatósága, a hirdetői érdekek kiszolgálásának egyre nyomasztóbb térnyerése, vagy a médiatudatosság, médiaedukáció siralmas helyzete évtizedes folyamatok eredménye. Mindezeken tanítással, elszántsággal, egyes médiaszereplők tudatos kiállásával, önszabályozással, transzparenciával sokat lehetne javítani, de hosszú évek munkája lenne. Addig is álljon itt végezetül magyarul is az általunk megfogalmazott ajánláscsomag:

  1. A magyar kormánynak minden médiát érintő, vagy azt alakítani szándékozó törvény előtt átlátható és követhető, a szándékokat világosan megfogalmazó tárgyalásokat kellene folytatnia a médiatér szereplőivel a nyilvánosság bevonásával. 
  2. A médiaszabályozás rendszere azonnali átalakításra szorulna. A szabályozói folyamatba a politikai pártoknak és szakmai szervezeteknek arányos beleszólást kellene kapniuk, továbbá a médiahatóság összetételét, a tagok kiválasztási folyamatát is újra kellene gondolni. 
  3. A közmédia jelenleg nem tölti be a törvényben előírt feladatát, nem felel meg a magyar állampolgárok közösségi érdekeinek, a magyar állampolgárok pártatlan, elfogulatlan tájékoztatáshoz való jogát folyamatosan megsérti a törvény betűjével szemben is. A közmédia egyes alintézményeinek azonnali szétválasztását sürgetjük. 
  4. A magyar kormánynak a média tulajdonosi szerkezetének átláthatósága érdekében nyilvánosan is elérhető, könnyen kezelhető, letölthető adatbázist kellene létrehoznia, amelyben a tulajdonosokat kötelezné rejtett tulajdonosok nevének nyilvánosságra hozását is. Amennyiben egy médiacég nem tesz eleget annak, hogy minden, a tulajdonlásra vonatkozó adatot nyilvánosságra hoz, úgy jogi szankciókkal kellene rákényszeríteni őket. 
  5. Az állami hirdetések rendszerét és átláthatóságát szintén azonnali újra kell gondolni. A kormány hozzon létre egy mindenki számára elérhető, könnyen kezelhető, letölthető adatbázist az állami reklámköltésekről, annak minden vonatkozó adatával együtt. Az adatok a következők: melyik állami szereplő, mikor, mennyi pénzért (nettó forint), mit, hányszor és milyen hatékonysággal hirdetett egyes médiumokban, és mi volt az egyes médiumok kiválasztásának oka. 
  6. Az előzővel összefüggésben az államnak át kell gondolnia a hirdetési gyakorlatát, jelentősen csökkentenie kell az erre költendő forrásokat, szigorú korlátok közé kell szorítania a hirdetések indokoltságát. Emellett szavatolnia kell, hogy a piactorzítást megelőzendő és elkerülendő a média szereplői arányosan, egyenlő feltételek mellett juthassanak egy előre meghatározott, mindenki számára elérhető és átlátható kritériumrendszer szerint az állami forrásokhoz. 

 

Bátorfy Attila