A nyári Szúrópróbában különösen azt vizsgáltuk, hogy az állami híradók hírszerkesztési gyakorlata kiállja-e a hiteles tájékoztatás próbáját, a hírműsorok mennyiben felelnek meg a törvényben elvárt pontos, tárgyilagos tájékoztatás követelményének. Következzen a június 28-i esti hírműsorok elemzéséből az a rész, amely bemutatja, hogy a magyar állami híradósok hogyan rántották le a leplet a CNN-ről!
Figyelemre méltó a gyorsaság, ahogyan a magyar állami televízió hírműsorába illesztette „egy amerikai oknyomozó munkacsoport” rejtett kamerás leleplező riportját a CNN hírgyártásáról. „CNN producer: megalapozatlan híreket is közlünk a nézettség miatt” címmel szerkesztették adásba a konzervatív weboldalakon előző nap villámsebességgel elterjedt felvételt. „Elismerte az amerikai CNN egyik munkatársa, hogy nem tartják be a médiaetikai szempontokat a hírcsatornánál, s bizonyítékok nélküli félinformációk, esetleg hazugságok is adásba kerülhetnek. Néhány napja 3 újságíró bele is bukott egy ilyen botrányba, távozniuk kellett a csatornától egy álhír közzététele miatt. Az ügy azért is pikáns, mert a CNN világszerte, és így Magyarországon is egyfajta etalonnak számít a liberálisnak mondott médiában.” – konferálta fel kárörömmel vegyített hangvétellel a Nagy Leleplezést a híradó műsorvezetője.
Mindkét hírműsorban szerepelt ez a téma, az esti híradóban hosszabban is. Az összeállításban előbb részleteket játszottak be az „oknyomozó” anyagból, amelyben rejtett kamerás felvételen egy magát politikailag elkötelezett gyakornoknak kiadó – arctalan és névtelen – férfi faggatja a hírcsatorna egyik producerét (akinek az arcát látni és a nevét is kiírták), John Bonifieldet, aki – többek között – arról beszélt, hogy a CNN azért foglalkozik annyit Trump és az oroszok közti állítólagos kapcsolatról, mert a nézői szeretnék azt látni, hogy megszívatják Trumpot. A nézettség miatt van erről szó naponta, még ha konkrét bizonyíték nincs is az orosz kapcsolatra. Ez egy kőkemény üzlet, azt kell csinálni, ami több pénzt hoz. És a médiaetika csak egy cuki kis közhely – mondta a producer. Az összeállításban elhangzott, a Project Veritas (PV) összeszámolta, hogy Trump hivatalba lépése óta 15 ezerszer hangzott el az „orosz” szó a CNN műsoraiban, az elnökkel összefüggésben.
A műsorelem következő részében ezt a szálat gördítették tovább, amikor felidézték, hogy néhány napja a hírcsatorna egy oknyomozó riportot is közölt Donald Trump egyik közvetlen munkatársa és egy orosz bankár közötti állítólagos egyeztetésről. „A híranyagot nem sokkal később visszavonták és elismerték, hogy nem volt alapja. A riportot készítő 3 újságíró távozott, a CNN szóvivője pedig bocsánatot kért az érintettektől, hamis híresztelés miatt” – hallottuk a narrátortól.
Végül még egy harmadik esetet is ismertettek CNN bűnlajstromáról: a legutóbbi londoni terrortámadások után „a CNN stábja egy spontánnak mondott demonstrációról tudósított, ahol a muszlimok a riport szerint a béke mellett álltak ki, és Iszlám Állam ellenes táblákat tartottak a magasba. A bejelentkezés előtti perceket azonban valaki a járókelők közül mobiltelefonnal is rögzítette. A felvételen az látszik, ahogy a riporter és a CNN munkatársai egyenként mutatják meg a demonstrálóknak, hogy hova álljanak és hogyan tartsák a táblákat. A tudósító csak azután kezd el beszélni, hogy a stáb tagjai mindenkit beállítottak” – szörnyülködhettünk az amerikai hírcsatorna manipulációján a magyar hírműsor tudósítása alapján.
Csakhogy miközben a hazai hírcsatorna a „liberális etalon” hírhamisításáról akarta lerántani a leplet, maga is hamis híreket terjesztett.
A rejtett kamerás felvételt készítő „amerikai oknyomozó munkacsoport”, a Project Veritas nevű jobboldali politikai csoportosulás, vezetője és alapítója James O’Keefe jobboldali aktivista. A PV évek óta közöl leleplező/lejárató anyagokat demokrata, liberális személyiségekről. A szóban forgó, eredetileg 9 perces rejtett kamerás riport nem rengette meg a CNN-t, bár Trump tetszését elnyerte. A csatorna még a nyilvánosságra kerülés napján közleményben állt ki csőbe húzott munkatársuk mellett, és kijelentette, hogy az elhangzottak Bonifield magánvéleménye, amit tiszteletben tartanak, ugyanakkor azt is közölték, hogy a producer nem az aktuális hírekkel és nem is az orosz kapcsolattal foglalkozik, nincs benne a napi hírgyártásban, ő a hírtelevízió egészségügyi producere. Ez a reakció természetesen a magyar híradóból hiányzott.
A híradóban másodikként említett eset sem annyira egyértelmű, mint ahogyan azt a híradó sugalmazta. A CNN június 22-én névtelen forrásra hivatkozva oknyomozó anyagot közölt arról, hogy Trump pénzügyi munkatársa, Anthony Scaramucci (aki néhány nap múlva sajtófőnöke is lett, majd 10 nap múlva le is mondott a posztjáról) és – áttételesen – az orosz állami Vnyesekonombank képviselője még az elnök beiktatása előtt egyeztetett egymással. Az ügy iránt a szenátus hírszerzési bizottsága is érdeklődött, mert azt szeretnék kivizsgálni, tényleg az Oroszország elleni szankciók feloldásáról tárgyaltak-e. Az érintettek cáfolták az ügyet, a CNN pedig egy nap múlva visszavonta a riportot, azt a televízió weboldalán is elérhetetlenné tette, Scaramuccitól pedig bocsánatot kért. A riport készítője, a szerkesztő és a vezető szerkesztő lemondott. Ezek tehát a tények, a magyar hírműsorban elhangzott többi információ, nevezetesen, hogy az amerikai hírtelevízió elismerte, hogy alaptalan volt a leadott sztorija, és a hamis híresztelés miatt kért bocsánatot – a konfabuláció kategóriájába tartozik.
A CNN ugyanis nem ismerte el, hogy nem volt alapja a történetnek, mint ahogy bocsánatkérésében sem említette, hogy hamis híresztelést követett volna el. A közleményükben mindössze az szerepelt, hogy a sztori nem felelt meg a CNN szerkesztési szabványainak, ezért visszavonták, Scaramuccitól pedig elnézést kértek. Ez nem jelentette feltétlenül azt, hogy hamis tényeket közöltek, hanem csak azt, hogy nem volt kellően alátámasztva a történet. A CNN-t leleplező magyar állami hírcsatorna azonban nem tett distinkciót, tényként állított olyat, ami az ügyben nem hangzott el és nem jelent meg, így maga követte el a hamisítást. Mint ahogy szintén a magyar televízió manipulált, sőt, hazudott, amikor a CNN-t a londoni terrortámadás ellen tiltakozó demonstráció manipulálásával vádolta.
Az eset a június 3-i, hét halálos áldozatot követelő londoni támadás másnapján történt, amikor muszlimok egy csoportja terrorellenes demonstrációt szervezett a támadás helyszínének közelébe, és erről a CNN is tudósított. Valaki mobiltelefonnal rögzítette a demonstráció előtti készülődést, azt, hogy valakik instruálják a résztvevőket, majd azt, hogy a CNN a beállás után kezdett el tudósítani az esetről. Ezt feltöltötték a Youtube-ra, ahonnan a Gateway Pundit konzervatív amerikai politikai blog kommentálásával terjedt tovább, miszerint itt a példa, hogyan készíti az álhíreket a CNN, mert ő szervezte a tüntetést. A felvétel világszerte végigsöpört a migránsozó portálokon, kormányközeli lapok is tudósítottak róla még azokban a napokban. Az esetet megvizsgálta az álhírek leleplezésére alakult egyik legnevesebb szervezet, a snopes.com, és arra jutott, hogy hamis az állítás, miszerint a CNN álhírt közölt volna és maga szervezte volna a júniusi terrortámadás áldozataira történő muszlim megemlékezést. A tények alapos ellenőrzése során azt derítették ki, hogy a demonstrációt egy londoni iszlám szervezet, a London Fatwa Council kezdeményezte, a felvételen látható irányítók nem a CNN munkatársai. A CNN és több más sajtóorgánum (pl. The Standard, The Telegraph) csak hírt adott az eseményről, azt nem a média találta ki, minden más narratíva politikailag motivált félreértelmezése a történteknek. Ezt az értékelést már június 5-én nyilvánosságra hozták, de ez a tény nem akadályozta a magyar állami televízió híradóját abban, hogy az eset után 3 héttel is manipulációval vádolja a CNN-t, holott ezzel a közléssel ő maga követett el hírhamisítást.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Közlemény, 2023 . augusztus 8. A dezinformációval kapcsolatos friss kutatások, tudatos médiafogyasztást segítő anyagok és tényellenőrző cikkek fognak megjelenni a...
Az elmúlt évtizedekben számtalan szakma tűnt el a folyamatosan változó világban – nincsenek már nyomdai kéziszedők, telefonközpontosok vagy videótékások. A...
Tisztelt Gábor László! Április 30-án az origo.hu Saját elemzője szerint is propagandalappá züllesztette Pikó a helyi újságot címmel megjelent írásban...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!