A magyar médiaszabadság újabb fekete napja jött el április 10-én, bezárt a patinás Magyar Nemzet, illetve elhallgatott a Lánchíd Rádió. A korábban erősen kormánypárti, az elmúlt három évben azonban kormánykritikus lap üzletileg veszteséges volt, csakúgy, mint jobboldali hangvételű rádió, de a megszűnésük híre sokkolóan hatott a magyar közvéleményre. Bár elvileg nem kizárt, hogy lesz új befektető, de a helyzet súlyossága így is nyilvánvaló. Urbán Ágnes írása.

A Magyar Nemzet megszűnésének bejelentésekor sokunknak volt deja vu érzése, a Népszabadság bezárása volt ehhez hasonló 2016 októberében. Persze a helyzet sok szempontból más, de ismét eltűnik a magyar sajtótörténet egy része. Különösen rossz érzéseket kelt, hogy a Magyar Nemzet egyszer már megszűnt egy időre: 1944. március 22-én, Magyarország német megszállása után zárták be a lapot.

A Népszabadság és a Magyar Nemzet bezárása között mindenképpen sok különbség van. Az előbbi esetben teljesen nyilvánvaló volt a politikai motiváció, már akkor könnyű volt átlátni, hogy Heinrich Pecina azért szüntette meg a Népszabadságot, hogy a megtisztított portfóliót eladhassa Mészáros Lőrincnek. A Magyar Nemzet bezárása inkább tűnik üzleti döntésnek, semmi nem utal arra, hogy Simicska Lajos tulajdonos a lapon átfuttatott karaktergyilkossági kísérletek után a kiütéses Fidesz-győzelmet követően Orbánnak tenne gesztust. Inkább lehet szó arról, hogy felismerte a projekt értelmetlenségét: vagy feladta Orbán megbuktatásának tervét, vagy ha nem, akkor más eszközöket keres, nem egy napilapot finanszíroz a pénzéből.

A példányszám audit adatai alapján a Magyar Nemzet átlagos példányszáma 2017. 1. félévében 15.447 darab volt, a pénzügyi eredmények pedig katasztrofálisan alakultak a 2015 februári G-nap óta. A 2016 évi árbevétel 1 millárd forint volt (2014-ben még 3,1 milliárd), az adózott eredmény pedig 2016-ban 762 milliós veszteséget mutatott (2014-ben 930 millió forint volt a nyereség). A Magyar Nemzetnek tényleg dicsőséges időszaka volt az elmúlt három év, az ott dolgozó újságírók méltán lehetnek büszkék magukra. De aligha gondolhatta komolyan bárki, hogy a Fidesz korábbi fő oligarchája mindezt a médiaszabadság iránti elkötelezettségéből finanszírozza. Nem, a Magyar Nemzet a tulajdonosa számára csak politikai fegyver volt és mint ilyen, a választások után valóban nem racionális a működtetése. Történetesen volt három év, amikor Simicska politikai célja és a magyar nyilvánosság érdeke egybeesett, de ennek az időszaknak láthatóan vége. Nyilvánvaló, hogy az ott dolgozó munkatársak sorsával nem foglalkozik, mint ahogy a magyar kultúra egy fontos szeletének fenntartása sem lelkiismereti kérdés nála.

Hasonló a helyzet a Lánchíd Rádióval, sőt, üzletileg nézve az még racionálisabb. A rádió mindenképpen elvesztette volna frekvenciáit idén októberben, 2016-ban 100 millió forint fölött volt a veszteség, egyszerűen üzletileg nem volt ésszerű az üzemeltetése (csak érdekességként: 2014-ben még 82 milliós nyereséget termelt a rádió).

Sajnos az is kiderült, hogy Magyarországon olyannyira torzult a magyar piac, különösen a hír- és közéleti szegmensben, hogy képtelenség fenntarthatóan működtetni egy ilyen céget. Mint ahogy a fenti adatok is mutatják, Simicska cégei is addig voltak nyereségesek, amíg az állami pénzekből élhettek, onnantól kezdve, hogy a piacra lettek volna utalva, már masszívan veszteségessé váltak.  

Az alábbi összehasonlítás azt mutatja, hogy a kormányközeli Magyar Idők és a kormánykritikus Magyar Nemzet között milyen jelentős különbség volt a hirdetési bevételeket tekintve 2017-ben, a Kantar Media adatai alapján. Teljesen egyértelmű, hogy a Magyar Nemzetnél alig volt állami hirdetés, míg a Magyar Időknél elsősorban az állami intézmények hirdetnek.

A Magyar Nemzet és a Magyar Idők állami és kereskedelmi hirdetési bevételeinek összehasonlítása (2017)

Forrás: a Kantar Media adatai alapján saját szerkesztés

Az állami hirdetések olyan mértékben torzítják a piacot a magyar médiában, hogy itt már rég nincs értelme tisztességes versenyről beszélni. A piac gyenge, a mégis megszerzett hirdetési bevételeket reklámadó sújtja és aligha várhatja bárki, hogy a helyzet javulni fog. Ebben az országban a közéleti szegmensben az a cég tud nyereséget termelni és növekedni, amelyik a kormányzati propagandát szolgálja, a többiek csak a fennmaradásukért küzdenek. Aztán sikerül, ameddig sikerül.

Jelen pillanatban senki nem tudhatja, hogy mi lesz a független média sorsa, de a Fidesz 2/3-os győzelmével aligha várhatunk bármi jót. A legtöbb, amit tehetünk, hogy előfizetünk vagy adományainkkal támogatunk olyan szerkesztőségeket, amelyek még valóban a közhatalom ellenőrzését tekintik feladatuknak. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a demokrácia utolsó bástyáit védjük: ha a független sajtó maradéka is eltűnik, akkor végképp esélyünk sem lesz arra, hogy visszatérjünk a valódi demokráciához.