A médiarendszer uralása, a politikai napirend elárasztása uszító és félelemkeltő üzenetekkel, a kritikus média hiteltelenítése, a kormányzati és a pártpolitikai kommunikáció összemosása. Avagy mi vezetett minden idők legirracionálisabb választási kampányához. Polyák Gábor összefoglalója.

Egy parlamenti választás nem kizárólag a választás napján és nem a választási kampány időszakában dől el. A választók elvileg az elmúlt kormányzati időszak politikai teljesítményét értékelik, mind a kormánypártok, mind az ellenzék esetében. A nyilvánosság szerepe ebben a folyamatban az, hogy folyamatos kontrollt biztosítson a politikai folyamatok fölött a választók számára, és visszacsatolást adjon a politikai elit számára. A kampányidőszak kiélezett kommunikációs helyzete mindenek előtt a választók mozgósítását és a bizonytalan szavazók átbillentését szolgálja. Hogy a folyamatos kontroll és a választást segítő kampány megvalósul-e, az a médiarendszert és a politikai kommunikáció minőségét érintő számos tényezőtől függ.

A Fidesz által kialakított magyar választási rendszer számos pontja hátrányos helyzetbe hozza az ellenzéki pártokat, amelyek valójában akkor indulnának reális győzelmi esélyekkel, ha olyan kompromisszumokat kötnének egymással, amivel fel is adnák önálló politikai arculatukat. Ennek a választási rendszernek része természetesen a kampány szabályozása, valamint az a médiakörnyezet és politikai kommunikációs környezet, amit a Fidesz az elmúlt években létrehozott. Természetesen hiba lenne eleve eldöntöttnek tekinti az április választást, és az ellenzék esetleges kudarcát kizárólag a választási rendszerre fogni. Ugyanakkor az alább felsorolt tényezők már a választásokat megelőző időszakban, illetve a választási kampányban komolyan megnehezítik az ellenzéki pártok számára, hogy tisztességes versenyben, saját programjukra támaszkodva, érvekkel meggyőzzék a választókat arról, hogy életképes alternatívát kínálnak a Fidesszel szemben.

A médiarendszer meghatározó részének Fidesz-közeli, politikailag lojális szereplők kezébe juttatása

A magyar médiarendszer 2010 óta olyan jelentős mértékben átalakult, hogy a 2010 előtti médiatulajdonosok közül ma alig néhányan vannak jelen a piacon, és az elérhető médiatermékek és szolgáltatások választéka is jelentősen megváltozott. Az átalakulás második fázisában, 2014 után olyan médiatulajdonosok lettek egyik napról a másikra a magyar médiapiac legjelentősebb szereplői, akik korábban semmilyen médiapiaci tapasztalattal nem rendelkeztek.

A 2008-as pénzügyi válságban meggyengült piac a nyugati befektetők jelentős része számára már nem volt vonzó. A piacról való kivonulás során e befektetők a magyarországi médiaérdekeltségeiket – az esetek nagy részében tudatosan – olyan hazai vállalkozóknak adták el, akik a vásárláshoz szükséges vagyont és garanciákat a politikai kapcsolataik révén szerezték. A szoros politikai kapcsolatokkal rendelkező szereplők folyamatosan új médiaszolgáltatásokat is indítottak.

Mára a Fideszhez közel álló üzletemberek a megyei napilapoktól az országos kereskedelmi televízióig, a bulvárnapilaptól a hírportálig, az országos kereskedelmi rádiós hálózattól a politikai hetilapokig minden médiaszegmensben meghatározó, esetenként monopol pozíciót szereztek. E médiumok az online hírportálok kivételével minden médiaszegmensben nagyobb részét érik el a közönségnek, mint a független, illetve kritikus médiumok. Ráadásul a Fidesz-közeli média állami hirdetések, állami hitelek, vagy éppen részrehajló hatósági döntések formájában teljesítményétől függetlenül jelentős állami támogatást kap, miközben a független médiavállalkozások között egyre kevesebb a gazdaságilag stabil vállalkozás.

A médiapiaci egyensúlytalanságokat a közszolgálati média nem ellensúlyozza. A 2010-ben kialakított szervezeti keretek a közszolgálati média szerkesztői döntéseinek közvetlen politikai befolyásolását tették lehetővé. A közszolgálati média e keretek között egyre nyíltabban a kormánypártok üzeneteinek egyoldalú közvetítőjévé vált.

A Fidesz azon is tudatosan dolgozott 2010 óta, hogy a választási kampánytól távol tartsa a nagy tömegeket elérő médiumokat. A 2012-ben elfogadott választási eljárási törvény megtiltotta politikai reklámok közzétételét a kereskedelmi médiában. Miután az Alkotmánybíróság ezt a törvényi megoldást alkotmánysértőnek találta, a Fidesz magába az Alaptörvénybe írta bele, hogy a kereskedelmi médiaszolgáltatók csak ingyenesen tehetnek közzé politikai reklámokat. 2017-ben a politikai kampányokat súlyosan korlátozó újabb törvényt fogadott el a Fidesz-többségű parlament. Előírták az állami támogatást kapó szervezeteknek, így a pártoknak is, hogy plakátfelületeket kizárólag ún. listaáron bérelhetnek, azaz a plakáthelyek tulajdonosa semmilyen kedvezményt nem adhat a pártoknak. Ez a korábbi, kétségkívül átláthatatlan gyakorlathoz képest jelentősen megdrágítja a plakátok elhelyezését. Az ellenzéki pártok számára a plakátok elhelyezésének lehetősége azért is jelentősen beszűkült, mert az plakáthelyek tulajdonosai nem adják bérbe számukra a felületeiket.

A politikai napirend uralása, jelentős részben félelemkeltő és gyűlölködő üzenetekkel

A Fidesz 2015 óta folyamatosan napirenden tartja, sőt a politikai diskurzus legfőbb témájaként kezeli a menekültválságot és a bevándorlást. Ennek eszközei a folyamatos plakát- és médiakampányok, a menekültekkel és a bevándorlókkal szemben indulatokat keltő politikusi megszólalások, a jogi és szakmai szempontból teljesen megalapozatlan, az egyetlen helyes választ sugalló „nemzeti konzultációkkal”, sőt a témához kapcsolódó népszavazás.

A politikusi nyilatkozatok közül kiemelkedik Orbán Viktor megszólalása, amivel megvédte egy magyar falu lakóinak a faluban működő panzió tulajdonosával szembeni erőszakos fellépését. Az erőszakos fellépés oka az volt, hogy a tulajdonos néhány menekült gyereket akart vendégül látni a saját panziójában. Szijjártó Péter külügyminiszter egy interjúban azt mondta, Brüsszelben már előfordult vele, hogy az életéért kellett futnia a migránsok miatt. Ide kapcsolódik továbbá Lázár János kancelláriaminiszter videója, amelyben arról panaszkodik, hogy Bécsben túl sok a bevándorló. Mindehhez a Fidesz-közeli média nemcsak felületet biztosít, hanem naponta szállítja az újabb és újabb félelemkeltő, fenyegető és uszító tartalmakat. Hogy a legújabb példákat említsük, 2018. március 13-án az Origo nevű kormányközeli portál címlapján tizenkétszer szerepelt a migráns szó. Ugyanez a portál egy nappal később évekkel korábban történt bűncselekményeket mutatott be aktuális hírként, azt a hamis látszatot keltve, hogy az adott bűncselekményeket bevándorlók követték el.

Magyarországon ezekre tekintettel az álhírek problémája is egészen másképp merül fel, mint Nyugat-Európában. A kormányzati kommunikáció egésze olyan hazug keretek közt épül fel, mint például az az összeesküvés-elmélet, ami szerint létezik egy mindent átszövő Soros-terv, amely az Európai Bizottságtól az ENSZ-en át a magyar civil szervezetekig mindenkit arra használ, hogy Európát migránsokkal árassza el és romba döntse az európai kultúrát. Az álhírek elsődleges terjesztői éppen ezért nem kis elérésű honlapok, hanem a mainstream kormányközeli média. A kampányidőszak utolsó szakaszában a hazugság- és gyűlöletgyártás még a korábbi folyamatok ismeretében is elképesztő méreteket öltött.

Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a kampányból, sőt általánosságban a politikai kommunikációból nagyrészt eltűnt a racionális vita. A Fidesznek deklaráltan nincs választási programja. A 2014-es kampányban hangzott el, hogy a Fidesz programja egyetlen szóval elmondható: Folytatjuk! A jelenlegi kampányidőszakban Orbán Viktor többször kijelentette, hogy a viták ideje lejárt. Az ellenzéki pártoknak van ugyan részletes választási programja, azonban ezek éppen azért kapnak kevés figyelmet, mert a szakpolitikai kérdésekben rendezett vitákon a Fidesz egyáltalán nem vesz részt. Orbán részéről persze érthető ez a hozzáállás. Amikor 2002-ben és 2006-ban leült vitázni az ellenzéki vezetőkkel, pártja az előzetes várakozásokkal szemben végül vereséget szenvedett a választáson.

Természetesen az ellenzéki pártok felelőssége is megkerülhetetlen abban, hogy gyakorlatilag egyetlen témával sem tudták magukhoz ragadni a kommunikációs kezdeményezést. Sem az oktatás és az egészségügy nyilvánvaló válsága, sem a Fidesz legbelső köreit elérő korrupciós ügyek nem bizonyultak elég erősnek a politikai napirend uralásához. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezek a témák a Fidesz-közeli médiában gyakorlatilag meg sem jelentek. 2010 után olyan szélsőségesen polarizált nyilvánosság jött létre, amelyben a kormánypárti és a kormánykritikus közönség egymásnak teljesen ellentmondó valóságértelmezésekkel találkozik.

A kormánykritikus média szabotálása és hiteltelenítése

A polarizációt erősíti a kormánypárti politikusoknak az a gyakorlata is, hogy lényegében nem állnak szóba a nem Fidesz-közeli média újságíróival.

A kritikus újságírók munkájának legsúlyosabb korlátozása a parlamenti tudósítás lehetőségének akadályozása. Az Országgyűlés elnöke a parlamenti tudósítások rendjét maga szabályozza, és a jelenlegi szabályok a tudósítás lehetőségét a parlament pontosan és igen szűken meghatározott területeire korlátozzák. E szabályok alapján az elnök rendszeresen tilt ki újságírókat és egész szerkesztőségeket a parlamentből.

A kormány egész ágazatok, mindenekelőtt az oktatás és az egészségügy számára megtiltja, hogy külön kormányzati engedély nélkül az intézmények vezetői vagy munkatársai nyilatkozzanak a médiának. Egyes médiumokkal szemben pedig a teljes kormányzat megtagadja a válaszadást. A kritikus média újságírói még a politikusok által meghirdetett sajtótájékoztatón sem kérdezhetnek, sőt a kormányszóvívő már külföldi újságírót is helyreutasított, amikor sajtótájékoztatón kérdezni próbált.

Orbán Viktor 2018. márciusában arra hivatkozva tagadta meg a válaszadást a kormánykritikus hírcsatorna, a HírTV számára, hogy az adott televízió nem más, mint „fake news”.

A Fidesz által elfogadott Alaptörvény is úgy rendelkezik, hogy „Magyarország (…) biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. Ez a politikusi gyakorlat biztosan nem felel meg az alkotmányos követelményeknek.

A kormányzati és a pártpolitikai kommunikáció összemosása

A választási kampány jelentőségét az is csökkenti, hogy évek óta lényegében folyamatos kampányidőszak van. A kormány időnként saját sikereit, de még inkább az aktuális ellenségekkel („illegális migránsok”, „Brüsszel”, „Soros”) szembeni negatív üzenetiet folyamatosan hirdeti plakátokon és a Fidesz-közeli média felületein, természetesen közpénzből. 2017-ben 23 millió eurót költött a kormány az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampányra, 7,5 millió eurót a Soros-ellenes kampányra.

Bár a Fidesz által elfogadott médiatörvény is úgy rendelkezik, hogy „a kormány népszerűsítését szolgáló vagy támogatására ösztönző” műsorszám politikai reklámnak minősül, és politikai reklámot csak választási kampány időszakában lehet közzétenni, a kormány zavartalanul használja a Fidesz-közeli médiát a politikai propagandaüzenetek továbbítására. A Mérték Médiaelemző Műhely – amelynek vezetője e sorok szerzője – 2015 óta négy beadványban kifogásolta a televíziós és rádiós kormánypropaganda jogsértő jellegét, a kizárólag Fidesz-delegáltakból álló Médiatanács azonban a beadványokat rendre elutasította, illetve válasz nélkül hagyta. A Médiatanács szerint a kormány üzenetei – „A magyar reformok működnek!”; „Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni!”; „Soros-terv – Ne hagyjuk szó nélkül!” – társadalmi célú közlemények, amelyek bármikor sugározhatók. E közleményekért a csatorna – szemben a politikai reklámokkal és az ún. közérdekű közleményekkel – pénzt is kérhet, ezek közzététele tehát egyúttal burkolt médiafinanszírozás is.

A kampányidőszakban különösen súlyos következményekkel jár a kormányzati és a pártpolitikai üzenetek összekeveredése. Az választáson induló jelöltek és szervezetek esélyegyenlőségét jelentősen rontja, ha egy szervezet – az éppen kormányon lévő párt vagy pártok –népszerűsítésében a kormány is részt vesz közpénzen. Jelenleg is intenzív kormányzati kampány zajlik, most éppen az ENSZ menekült- és bevándorláspolitikai tervei ellen. Eközben a Fidesz mint párt egyetlen kampányüzenete szintén az, hogy meg kell állítani mindenkit, aki állítólag megnyitná a magyar határokat a bevándorlók előtt. A 2014-es kampányidőszakban állapította meg a magyar legfelső bíróság, a Kúria, hogy azok a kormányhirdetések, amelyek a kormánypártok céljait népszerűsítik, az adott párt politikai reklámjának tekintendők. A mostani kampányidőszakban azonban eddig senki nem fordult bírósághoz a kormányzati hirdetések miatt.

Mindezek a tényezők oda vezettek, hogy a magyarországi parlamenti választásból a racionális szempontok jelentős részben eltűntek, a választásnak a választók jelentős részénél kizárólag érzelmi és indulati háttere maradt. A Fidesz saját maga és hívei számára egy olyan alternatív valóságot hozott létre, amely egyre inkább elszakad a választópolgárok hétköznapi tapasztalataiból. A szakpolitikai jellegű párbeszéd teljes felszámolása és a választói indulatok folyamatos felkorbácsolása azonban már nem csak a politikai kommunikáció és a választási kampány hangnemét, hanem a kormányzás minőségét is jelentősen befolyásolja.

Az írás angol nyelvű változata a Bécsi Egyetemen működő Media Governance and Industries Research Lab blogján jelenik meg.