Az Ez van! Ez jó? kampányához készült blogok és filmek a hazánkat kiemelten érintő közéleti kérdésekkel foglalkoznak. Az eredeti blog itt található: http://ezvanezjo.blog.hu/

A szabad sajtó kulcsszerepet játszik abban, hogy a demokratikus rendszerek ne tolódjanak diktatórikus irányba: a korlátozásoktól mentesen dolgozó újságírók kérik számon a mindenkori hatalmon annak túlkapásait, korrupciós- és egyéb zűrös ügyeit, de ők tárják fel a polgárokkal szembeni munkaügyi visszásságokat, az egészségügy, az oktatás hiányosságait, ők mutatnak olyan kritikát, amivel jobban működővé tehető a rendszer.

Nem véletlen, hogy egyre többször hallunk szerte a világban arról, hogy a hatalommal rendelkezők megpróbálják korlátozni az újságírók szabad működését. Gondoljunk csak az olyan képekre a közelmúltból, amelyeken török újságírókat vezetnek el munkahelyükről egyenruhások. Vagy arra, hogy Oroszországban rendre megfenyegetnek és akár meg is ölnek a hatalommal bírók kényes ügyeit piszkáló sajtómunkásokat.

Az utóbbi időben Magyarországon is több szervezet és értelmiségi fejezte ki aggodalmát a sajtószabadság csorbulása miatt. Az országok szabadságszintjét folyamatosan vizsgáló Freedom House az elmúlt években rendre rosszabb és rosszabb osztályzatokat adott a sajtószabadságra. 2016-ban Magyarország már csak a “részben szabad” kategóriába fért bele.

Márpedig a szabad sajtó hiánya súlyos károkat okoz, messze kihatva a jövőre is. A propagandává silányított média egyoldalú tájékoztatása teljes generációk gondolkodását, világlátását, értékítéletét szűkítheti be és terelheti vakvágányra. Miközben a hatalommal bírók lényegében gondtalanul folytathatják piszkos ügyleteiket.

A 2010-es új médiatörvény volt az első, de nagyon fontos csepp a pohárban, amely aláásta több ponton a sajtószabadságot, sőt, sokk szerint több pontja egyenesen alkotmányellenes. Ezelőtt fél évvel korábban hozták létre a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot (NMHH), amely a teljes magyar médiát felügyeli, arról viszont széles konszenzus van, hogy a vezetősége a kormányhoz lojális. Tehát a hatalom saját oldalára állította a hatalom ellenőrzésére hivatott média felettes szervét.

A másik komoly jogi gyomrost 2015-ben kapta a sajtószabadság: ekkor fogadták el az információs törvényt, amelynek értelmében közérdekű adatok kiadásáért pénzt kérhetnek az állami szervek, miközben ezek nyilvánossá tétele feladatuk lenne. Így viszont a kellemetlen adatokhoz nem jutnak hozzá az újságírók.

Direktebb cenzúrára is volt példa az utóbbi években: például az állami köztévé nem mutathatott gyerekeket és nőket a menekültválságról szóló híradásokban egy kiszivárgott belső anyag szerint. Valamint az is súlyosan torzítja a hírpiacot, hogy az állami hírügynökség, az MTI a legtöbb anyagát ingyenesen elérhetővé teszi, márpedig ezekről is sokszor kiderült, hogy nem objektíven közvetítették az eseményeket.

Ami viszont a legveszélyesebbnek tűnik, az a független szerkesztőségek fokozatos visszaszorulása és ezzel párhuzamosan a kormánypárti propaganda kiadványok térnyerése. A több milliárdnyi állami reklámköltéssel  befolyásolt sajtópiacon nem nagyon mer senki befektetni, és egyre kevesebben független lapoknál hirdetni, így néhány oligarcha kezében összpontosulnak az újságok, tévék, rádiók és portálok. A valódi újságírók körül fogy a levegő, a szerkesztőségek nyakán ott a kaloda, vagy egyenesen a hurok. Az állampolgárokhoz pedig egyre inkább csak az álhírek és a propaganda jut el.

Ezért is fontos az olyan független, civil szerkesztőségek támogatása, amelyek főleg közösségi finanszírozásból működnek, így minden témához bátran nyúlhatnak. Az Átlátszó, a Direkt36, vagy a Kettős Mérce ezért fontos kezdeményezések, amelyek támogatásával a független oknyomozás és az elesettek melletti újságírói kiállás megmaradásáért tehetünk.