Németh Vladimir 2010 óta tagja a Közszolgálati Kuratóriumnak. Az LMP delegáltjaként került a testületbe, jelentős médiapiaci  tapasztalattal a háta mögött, kezdetben nagy reményekkel. Azonban abból az elképzelésből, hogy a Kuratórium egy új és jó közszolgálati média felépítésének lehet a részese, semmi nem valósult meg. Annál több kudarcélményt sikerült gyűjteni az évek alatt. Az interjút Polyák Gábor készítette.

Milyennek látszik belülről ez a közszolgálatinak nevezett média?

Én ennek a szervezetnek a tulajdonosi testületében veszek részt. Mielőtt értékelném a közmédiát, hadd tisztázzak pár dolgot. 2010 előtt a közmédia felügyelete számos közmédia-kuratóriumon belül valósult meg, ami a végén egy majdnem 150 fős konglomerátummá nőtt, és lényegében működésképtelenné vált. Ekkor jött a Fidesz 2010-es médiatörvény-módosítása. Ez annyiban mindenképpen ésszerűnek látszó megoldást hozott, hogy ha már nálunk történelmileg politikai paritásos közmédia-felügyelet létezett, akkor az új szabályozás ezt egy nyolc fős testületben, a közalapítványban nevesítette. Ebbe három tagot a kormánypártok delegálhattak, három tagot az ellenzéki pártok, két tagot pedig kinevezhetett a Médiatanács elnöke. Ezzel a világnézeti sokszínűség megborult a döntéshozatal során, hiszen a Médiatanácsot – teljesen tudatosan – a Fidesz már csak saját delegáltjaival töltötte föl. De a közszolgálati médiakuratórium mégiscsak egy kezelhető méretű, a politika által delegált tagokból álló grémiumként jött létre.

Az én életemben fontos döntés volt, hogy elfogadjam a felkérést ebbe a kuratóriumba. Úgy éreztem, hogy egy több ezer munkavállalót alkalmazó közmédia-rendszer felügyeletében részt venni óriási kihívás és nagy megtiszteltetés. Újságíró ugyan nem vagyok, de médiumok alapításában részt vettem. Közreműködésem a  Rádió C elindulásában nagy büszkeségem, a Tilos Rádió megálmodása, kitalálása az életem másik nagy büszkesége.

 

 

 A kuratóriumot a parlament választotta meg. Mi egy olyan testület vagyunk, amelynek népképviseleti legitimációja van. Ez is rangot adott a feladatnak, számomra a kuratórium legitimációja egyértelmű volt.

Ezek után 2010 végén elkészült az új médiatörvény, ami behozott egy új szervezetet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot, az MTVA-t. A törvényből már látszott, hogy az MTVA lesz az az intézmény, ahol a pénz lesz, ahol a vagyoni jogokat és a közmédia-vagyont kezelik, ahová a munkavállalók átkerülnek. Ezzel a kasszakulcs kikerült a többpárti testület ellenőrzése alól. A közmédia-rendszer egészének átalakítása a mi kuratóriumunk feladata volt, nekünk kellett szentesítünk, hogy a vagyon és a munkavállalók az MTVA-hoz kerüljenek. Ez ellen én tiltakoztam, nemmel szavaztam, mert világos volt, hogy a folyamat a mi testületünk gyengítésére irányul. Nagy dilemmám volt, hogy ezután is a testület tagja maradjak-e. Maradtam, mert úgy gondoltam, minden törvényi lehetőséget ki fogok használni ezután is, hogy a közmédia fölötti társadalmi ellenőrzés gyakorlásában részt vegyek. Ma nem tudom, megérte-e, de nem mondanám egyértelműen, hogy nem.

Visszatérve 2010 végéhez: ekkor még legalább megmaradt négy önálló részvénytársaság, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna és az MTI. Azóta ezeket is összevonták a Duna Médiaszolgáltató Zrt-be. Jelenleg minden közszolgálati tevékenységet a Duna Médiaszolgáltató lát el, ide értve az egykor független MTI hírügynökségi feladatait.

Ezekhez a nagyon jelentős átalakításokhoz tehát mindenképpen van közöm, hiszen hét éve ott ülök és kurátorkodom. Azt gondolom, hogy ez az átalakítás lehetett volna ésszerű, hozhatott volna ésszerűbb gazdálkodást, összefogottabb, kompaktabb hírszolgáltatást, de végül egyértelműen elbukott. Nem sikerült kiküszöbölni azokat az anomáliákat, amelyek a rendszerváltás óta, a teljes időszakot tekintve, a politika befolyását lehetővé tették. Azt gondolom, hogy a politikai befolyás még erősebb lett. Nem vagyok naiv: tudom, az volt a cél, hogy a politikai befolyás még nagyobb legyen, és azt ne több, hanem csak egy párt gyakorolhassa.

Miben látod te ebben a kuratóriumban a saját mozgásteredet, a saját lehetőségeidet? Mennyire mozognak együtt az ellenzéki delegáltak, akik számszerűen mindig kisebbségben vannak?

Nem nagyon mozgunk együtt, semmiféle egyeztetés nincs közöttünk. A törvény szerint mi pártpolitikában nem is tevékenykedhetünk. Minket pártok delegáltak, de a pártoktól függetlenül kell működnünk, és én minden tekintetben eleget is teszek ennek. Jól mutatja a helyzet nehézségét az az ügy, amivel hónapok óta küzdök. A médiatörvény szerint a közszolgálati médiaszolgáltató a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Az európai jogszabályok kimondják, hogy a médiaszolgáltatók jogosultak közbeszerzés nélkül műsorokat megrendelni.  Közbeszerzés lefolytatása alól viszont csak a médiaszolgáltató kap felmentést. Magyarországon mégis az MTVA gyártja vagy gyártatja a műsorokat. Az én jogértelmezésem azt mondja, hogy ez elmaszatolása a törvénynek, és annyit biztos megérne, hogy jogászok is értelmezzék a helyzetet. Ráadásul a törvény szerint nekünk, a kuratóriumnak kötelességünk minden nagy értékű szerződés megkötéséhez, sőt 300 millió forint fölötti szerződésnél már a tárgyaláshoz is, fölhatalmazást adni a közszolgálati médium vezérigazgatójának. Jelenleg erre nincs lehetőségünk, mert ezek a szerződések nem a médiaszolgáltatónál, hanem az MTVA-nál köttetnek, amire nincs ráhatásunk.

 

 

Ezeket a kérdéseket én számos alkalommal a kuratórium elé szerettem volna vinni. A működési szabályzatunk szerint a kuratórium csak az elnök által javasolt napirendi pontokat köteles tárgyalni, más tagok napirendi javaslatát a kuratóriumnak jóvá kell hagynia. Egyetlen alkalommal sem sikerült eljutnunk odáig, hogy ezeket a kérdéseket legalább tárgyaljuk, mert az előterjesztés napirendre vételét a kuratórium nem szavazta meg.

Akkor milyen egyéb eszközök maradnak a kezedben?

A törvény részletesen felsorolja, hogy milyen kérdésekben járhatunk el, ezt mi precízen követjük is, és amikor a téma lehetővé teszi, a napirendi pontokhoz kapcsolódóan természetesen elmondom a saját álláspontomat. Mindenről szó szerinti jegyzőkönyv készül, magnóra vesszük az ülések egészét. Én megpróbálom minél tágabban értelmezni a kuratórium mozgásterét, ezért sokszor meg is kapom a magamét, hogy már-már műsorpolitikai kérdésekbe avatkozom bele a véleményemmel, ami pedig tilos. A tájékoztatás minősége, kiegyensúlyozottsága, pontossága, amit a törvény előír a Duna Médiaszolgáltató számára, olyan kérdések, amelyek kapcsolódnak a műsortartalomhoz, és véleményem szerint ezek az elvárások a tartalomban nem valósulnak meg. Ezeket a kifogásaimat a kuratórium előtt rendre elmondom, és nem egy alkalommal tettem már arra is utalást, hogy azzal a hatáskörünkkel is élni kellene, hogy visszahívjuk a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatóját.

Volt-e bármilyen ügyben sikered?

Nem.

Akkor hét év elteltével mit gondolsz erről a pozícióról, erről az egész intézményről?

Azt gondolom, hogy a kuratórium egy nagy átalakítás részese és a felelőse is volt. Sokszor megtörtént, hogy úgy kaptunk két-háromszáz oldalas anyagokat előző este, hogy másnap erről szavaznunk kellett. Közgazdasági, jogi szakkérdésekben kellett volna egy nap alatt állást foglalni. Tehát az átalakítás nem a kuratórium szellemi terméke, mi inkább végrehajtók voltunk ebben a folyamatban. Egy ilyen helyzetben azt tudom tenni, ahogy ez látszik is jegyzőkönyvekben, hogy én ez ellen tiltakozom, és a szavazatommal nem szentesítem ezt a dolgot. Praktikusan ennyit tudok tenni. Persze fölmerült, többen kérdezték, hogy miért nem kiabáltam a sajtón keresztül. De én azt gondolom, hogy egy ilyen pozícióban nekem nem ez a munkám és a felelősségem. Arról nem is beszélve, hogy engem nem is keresett a sajtó.

 

 

 

 

 

 

Az alapdilemmára visszatérve: sajnos azt gondolom, hogy mi, a közszolgálati médiakuratórium, csak csokireszelék voltunk/vagyunk a NER tortáján

Hogyan zajlottak a választási kampány hetei? A kampány idején Alkotmánybíróságig menő jogvita bontakozott ki a közmédia szerepéről.

Ahogy 2014-ben is, most is viszonylag későn kaptunk tájékoztatást arról, hogy felállt a közmédia választási irodája. Megkapták az ellenzéki pártok azokat a vicces öt perceiket a közmédiában, leosztották a rendelkezésre álló reklámidőt. Pont, ennyi.  A Kúria és az Alkotmánybíróság közben elmarasztalta a közmédiát, amiért nem hívta be az ellenzéki pártok képviselőit élőben a reggeli műsorába. De már az elmúlt években is igen vitatható szerkesztési elvek mentén zajlott a hírműsorok és a közéleti háttérműsorok összeállítása. Másfél héttel a választások előtt a Kúria döntése miatt az egyik kurátor-társam rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte, ami természetesen nem kapta meg a kellő számú szavazatot.

És ha ez a választások után szóba kerül, nem söprik le azzal, hogy megint be akarsz avatkozni a műsorpolitikába?

A mi munkákban is minőségi változásnak kell jönnie. A kampányban óriási jelentősége volt a közmédiának. Bizonyítani nehéz ezt, de közvetett adatok alátámasztják ezt a feltételezést. A kormánypártok taroltak azokon a helyeken, ahol az emberek feltehetően nagyobb arányban szinte csak a közmédia híreiből tájékozódhattak a hírekről. Ezért a választásokat befolyásoló jelentősége volt annak, ami a közmédiában zajlott.

 

 

 

 

Készíttettem egy médiafigyelést a hírháttér-műsorokról és a fél nyolcas híradóról. Ennek alapján bátran kijelenthetjük, hogy a közmédiának köze nem volt a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatáshoz a kampányidőszakban. Arra, hogy a kuratórium ez alapján valamilyen következtetéseket vonjon, valamilyen felelősséget állapítson meg, a rendszernek számos eszköze van. Kezdeményezhetjük a vezérigazgató meghallgatását, végső soron a visszahívását is, ha úgy gondoljuk, hogy a közmédia a médiatörvényben rögzített céloknak nem felel meg. A kuratórium kezdeményezhet vizsgálatot a Médiatanácsnál a kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértése miatt. Van ezen kívül még egy testület, a Közszolgálati Testület, ami pedig a Közszolgálati Kódex érvényesüléséért felel, és ők is kezdeményezhetik a vezérigazgató meghallgatását, sőt akár felmentését is. A felelősség kapcsán is maszatos a rendszer, de ezt az ügyet nem hagyom elhalni.

 

Na de milyen reménnyel az eddigiek fényében? Továbbra is az a kérdés, hogy ha napirendre sem veszik az előterjesztésedet, akkor te mit tudsz tenni, hogy a helyzet változzon?

Semmit. Nekem a törvények szerint kell eljárnom, a törvények pedig az előbb elmondott lehetőségeket biztosítják nekem. Ezen kívül vannak olyan szakértői műhelyek is, mint például a Mérték, vagy éppen az NMHH kutatásokat végző beszállítói, újságíró szakmai szervezetek, a Médiatanács Médiatudományi Intézete, melyeknek dolguk és felelősségük ezeket a problémákat vizsgálni, és a nyilvánosság számára bemutatni a helyzetet.

Az olyan nemzetközi intézmények, mint például az EBU, azaz a nemzeti közmédiákat összefogó European Broadcasting Union, vagy éppen az Európai Bizottság nem kér tőletek olyan információkat, amik segítenének feltárni a ennek a rendszernek a hibáit?

Engem még senki nem keresett meg. Nem csak a sajtó részéről, de ezektől a szervezetektől sem. Mi persze a részei vagyunk a jelenlegi rendszernek. Ahogy a politika is része, hiszen az évi 80 milliárdot a közmédia a parlament jóváhagyásával költi el. Van egy rossz médiatörvényünk, amit megint a pártok feladata jobbá tenni. Ebben a törvényben egyébként van egy olyan kitétel, miszerint a közszolgálati médiaszolgáltatásnak törekednie kell a tudatos médiahasználathoz szükséges ismeretek terjesztésére. Ehhez képest van egy állami műsorszolgáltatás, amelynek szinte minden a híreket, a tájékoztatást érintő tevékenysége a propaganda terjesztésére irányul. Szóval, nagyjából teljesen mindegy, mi is van egy törvényben leírva. Én szívesen részt veszek egy olyan szakértői munkában, amiben a tapasztalataim felhasználhatók a médiatörvény módosításához. Nem látom igazán értelmét, hogy végighaknizzam a médiát. Mindenki látja, hogy milyen állapotban van a közmédia. Ez az igazi párhuzamos társadalom Magyarországon, hogy egy testületen belül ennyire eltérően lehet látni, értelmezni azt a tájékoztatást, ami a globális médiavilágban a zsinórmérték, az iránytű kellene, hogy legyen.

A közmédia belső problémái érezhetők a teljesítményén, a közönségelérésen is?

Lehetne szubjektív vélemény mindaz, amit eddig mondtam de a közmédia közönségvesztése a tavalyi évhez képest több mint huszonöt százalékos. Ez azt jelenti, hogy az emberek sem elégedettek ezzel a rendszerrel. Ez a közönségvesztés meghaladja a világátlagot, a magyar folyamatokat nézve is kiugró, és egyértelműen mutatja, hogy ezzel a rendszerrel nagyon súlyos problémák vannak.

Szerinted menthető a helyzet, van ebből kiút? Hol nyúlnál te hozzá a rendszerhez?

Iszonyatos munka lenne bármit elérni. Amikor olyan újságírók és szerkesztők tartják életben ezt a rendszert, akik kulturális újságíróként „Jiri” Menzelt mondanak Jiří Menzel helyett, amikor beszivároghat egy olyan hír az esti híradóba, hogy a csehek éppen tengerre bocsátották a legújabb repülőgép-hordozó anyahajójukat, vagy a hírlapi kacsa komoly hírként szerepeltetését, miszerint a bevándorlók nyomására Essen város nevét Fastenre változtatták Németországban, akkor ennek a rendszernek nincs szakmai ethosza. Ennek a munkának nekiállni szerintem csak úgy lehetne, ha féléves vagy száz napos türelmet kérnénk a nézőktől és a hallgatóktól.

És addig csend?

Addig csend.

(Fotó: Nagy Szabolcs, www.szeretlekmagyarorszag.hu)