Nincs ingyen ebéd, nincs ingyen média

Már nálunk is egyre elterjedtebb, hogy a médiacégek fogyasztóik támogatását kérik, amellett, hogy tartalmaikat ingyenesen elérhetővé teszik. Alighanem a magyarországi nyilvánosság és a demokrácia jövője függ attól, hogy az állampolgárok felismerik-e a helyzet komolyságát: hirdetési bevételekből egyre nehezebb minőségi tartalmat előállítani, ha mi nem nyúlunk a zsebünkbe, akkor más fog helyettünk médiát finanszírozni. Ez nem vezethet máshoz, csak a bulvár és a propagandamédia uralmához. Urbán Ágnes írása.

Az elmúlt időszakban megnőtt azoknak a médiumoknak a száma, amelyek az olvasók/nézők támogatását kérik a hosszútávú működőképesség megőrzéséhez. Az atlatszo.hu indította az első igazán komoly kampányt még 2011-ben és azóta is folyamatosan kommunikálja a pénzügyi támogatás fontosságát. Néhány évvel később indult a másik oknyomozó újságíró projekt, a Direkt36, amely szintén erősen épít az olvasók támogatására. A magyar közéleti újságírás fontos platformjává vált a Kettős Mérce, ráadásul a véleménycikkek mellett már live stream videói is figyelemreméltóak, a 2017 tavaszi budapesti tüntetések idején minden fontos történést dokumentáltak. A videós műfajt képviseli a Slejm – a torkon ragadt politika, amely másoktól eltérően kifejezetten videós tartalmakat készít, elismerésre méltó műfaji sokszínűséggel. Ha kilépünk egy kicsit a hagyományos újságírás és politikai tartalmak világából, Magyarországon egyértelműen a Tilos Rádió a közösségi finanszírozás úttörője: kivételes az a közösség, amit a rádió felépített az elmúlt évtizedekben, mind a készítők, mind a hallgatók és támogatók biztos bázist jelentenek. Amennyire kívülről meg lehet ítélni, a Tilos fenntartható pályán van és egyértelműen kiemelkedő szereplő a szűkülő magyar nyilvánosságban. És ha már a rádióknál tartunk, nem hagyhatjuk ki a Klub Rádiót sem, amely évek óta futtat sikeres fundraising kampányokat és láthatóan szintén sikerül fenntartania működését, rendkívül nehéz piaci körülmények között.

A két legújabb próbálkozó több szempontból is speciális helyzetben van. A Szabad Pécs az első kifejezetten helyi, a baranyai közügyekre fókuszáló, de messze a megyehatáron túl is ismertté vált, közösségi finanszírozásra építő médiaprojekt. A Szabad Pécs elindulása jól mutatja a helyi média válságát: a propagandává süllyesztett megyei lapnál és helyi médiumoknál nincs már szükség a korábbi újságírókra, akik valóban a városi /megyei ügyek bemutatását és az ottani hatalom ellenőrzését tartják feladatuknak. Nagy kérdés, hogy komoly kiadói háttér nélkül fenntartható-e egy alulról szerveződő, a helyi hatalomtól független szerkesztőség, de ha az derül ki, hogy nem, akkor végképp beszűkül a magyar nyilvánosság. Ilyen szempontból óriási a baranyai polgárok felelőssége, és persze nagyon nagy feladat előtt állnak a Szabad Pécs munkatársai is, hiszen a feladatuk nem kisebb, mint az alternatív lokális nyilvánosság megteremtése: ha a kísérlet sikeres lesz, az alighanem mintát ad másoknak is szerte az országban, ha elbukik, akkor elmegy azoknak is a kedve, akik valami hasonlóban gondolkoztak.  

A másik szokatlan próbálkozás a 444.hu portálé, ami mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb online hírforrássá vált. Nem alulról jövő, civil kezdeményezésről van szó, hanem valódi mainstream médiáról, amely nemrégiben támogatási felhívást tett közzé. Magyarországon ez új helyzet, hiszen ez az első olyan eset, amikor egy nagy látogatottságú online tartalomszolgáltató nyilvánvalóvá teszi, hogy szüksége van az olvasók támogatására. Annak persze ez nem meglepő, aki követi az online médiapiacon bekövetkezett változásokat, nemrégiben mi is írtunk arról, hogy a globális forgalomirányítók, kiemelten a Google és a Facebook hogy tarolja le a hirdetési piacot. Az internet elterjedése eleve az ingyenesség felé mozdította a média üzleti modelleket, kiszolgáltatottá tette a tartalomipart a hirdetési piacnak. Ezt a médiaipar láthatóan gyorsan elfogadta, de elmúltak azok az idők, amikor a hirdetési bevételekből kényelmesen megélnek legalább a nagy piaci szereplők, ráadásul komoly növekedést is sikerül elérni: a felhasználók száma már alig nő, egyre nehezebb új olvasókat bevonzani, a hirdetési bevételeket pedig a fent említett világcégek szívják el.

Az önkéntes adományok kérése még a nagy médiacégek esetében sem példátlan, a legismertebb a brit Guardian példája. Miután a kiadó évről évre csak a veszteségeit halmozta, és nyilvánvalóvá vált, hogy ez így nem sokáig mehet tovább, a lap az olvasókhoz fordult. Háromszintű tagságot bevezetve arra kérte a felhasználókat, hogy ha továbbra is fontosnak tartják a lap által képviselt minőségi újságírást, akkor támogassák is, és a hírek szerint az akció kifejezetten sikeres volt (az áprilisban véget ért pénzügyi év számai még nem ismertek, de a kiadó helyzetét ismerő brit kutatók szerint az eredmények látványosan javultak).

A 444.hu eddigi számairól nem lehet tudni semmit, de az biztos, hogy magyar olvasóknak sok idő kell ahhoz, hogy tömegével felismerjék a minőségi tartalom és a jól működő nyilvánosság fontosságát. Ebben az országban évtizedek teltek el úgy, hogy magától értetődően csak a pártsajtóból lehetett tájékozódni. Utána különösebb felháborodás nélkül fogadták el a fogyasztók, hogy az országban megjelenő külföldi befektetőket az elért közönség nagysága és a bevétel érdekli, így minden platformon természetszerűen elindult a bulvárosodás. Szinte nem is meglepő, hogy sokan lelkesen tapsolnak a pártsajtó újbóli megjelenésének és még többen vannak azok, akik ezt észre sem veszik, mert képtelenek megkülönböztetni a propagandát az újságírástól. Persze kisebb-nagyobb szakmai műhelyek léteznek és léteztek korábban is, de nem lehet azt mondani, hogy a magyar állampolgárok millióit érné el a minőségi újságírás, vagy akár csak értenék, hogy ez mit is jelent. Ugyanakkor fontos látni, hogy az igazán nagy elérésű RTL Híradó is gyorsan kiüresedne, ha nem lennének olyan szerkesztőségek, amelyek nap mint nap újabb korrupciós ügyeket ásnak elő.

Ha fontosnak tartjuk a színvonalas közéleti tartalmakat, egyre több lehetőséget találhatunk a hozzánk közelálló hírforrások támogatására. Ráadásul várható, hogy a jövőben még több kezdeményezés indul, sőt, a mainstream médiában is alighanem többen kipróbálják, hogy bevételeiket ki tudják-e egészíteni adományokkal. Az előfizetéses modell nem elterjedt nálunk, az Élet és Irodalom próbálkozik kitartóan azzal, hogy online tartalmait előfizetésért árulja, de a kommentekből látható, hogy ez nem okoz osztatlan örömet az ÉS – amúgy művelt és tájékozott – olvasótáborában sem. Márpedig jó lesz mihamarabb hozzászokni, hogy a médiában sincs ingyen ebéd, ha egy jobban működő országot szeretnénk, ahhoz nekünk, egyénileg is be kell fektetnünk. Minél előbb elkezdjük, annál jobban járunk.

Innentől kezdve viszont nagyon erősen felvetődik a fogyasztók felelőssége. Bármennyire is kényelmes az az érzés, hogy néhány kattintással hírek százait érhetjük el, könnyű belátni, hogy ezzel csak rövidtávon járhatunk jól. Ha mi, olvasók, nem finanszírozzuk meg a tartalomelőállítás költségeit, akkor azt valaki más fogja megtenni helyettünk, leginkább persze saját érdekeit követve. Abban az egyben biztosak lehetünk, hogy az így előálló tartalom elsődleges jellemzője nem a szakmaiság lesz és nem azt célozza, hogy minél tájékozottabbak legyünk. Ha médiafogyasztóként nem tartjuk fontosnak, hogy a média elvégezze első számú feladatát, nevezetesen a közhatalom ellenőrzését és magas minőségű tartalmat állítson elő, akkor teljesen alaptalan a tisztább közélet számonkérése. Akkor, amikor lemondunk a minőségi sajtóról, egyben a demokráciáról is lemondunk; amikor azt gondoljuk, hogy jó lesz nekünk az a média, amit mások megfinanszíroznak helyettünk, akkor egyben lemondunk azokról a politikusokról is, akik valóban a mi érdekeinket képviselik.