Márciusi szúrópróbánk alkalmával két alapvető megfigyelést tettünk: egyrészt meg kellett állapítanunk, hogy – még ha csak egy-egy (külpolitikai) összeállítás erejéig is – az állami hírműsor képes a közszolgálati médiaszolgáltatótól elvárható széleskörű tájékoztatásra. Másrészt azt is tapasztaltuk, hogy az állami média az alternatív valóság lefestésében odáig jutott, hogy csodákat is képes bemutatni.

Az állami hírműsorokban a kormányüzenetek kritika nélküli közvetítése zajlik a mára már jól kialakult recept szerint. A szerkesztési gyakorlatban számos, a propaganda eszköztárából jól ismert elem megjelenik: a tények elhallgatása, a hírek, információk központi üzenetnek megfelelő interpretálása, az ellenzék lejáratását célzó feldolgozásmód, és tematika, illetve alternatív valóság építése.

A március 29-i elemzett két hírműsor első része az aznap hivatalosan is megkezdődött Brexittel foglalkozott. A Duna Televízióban is sugárzott 18 órakor kezdődött 24 perces hírműsor 10 percben, az 57 perc időtartamú fél nyolcas nagyhíradó bő 17 percben járta körül a brit kilépés témáját. Az összeállításokban felidézték azt a folyamatot, amely e döntéshez vezetett, megszólaltak uniós és brit politikusok, szakértők, a brüsszeli tudósító részletezte a kilépési procedúra menetrendjét, latolgatták az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti tárgyalásokon a megállapodási esélyeket, a várható engedményeket. Megkerestek Angliában élő magyarokat, akik elmondták, milyen változást tapasztaltak a saját életükben a népszavazás után és milyen körülményekre számítanak a jövőben. Az átfogó tájékoztatást nyújtó műsorelemet vezető hírként szerkesztették a műsorba. A Brexittel kapcsolatos híradás közérdeklődésre számot tartó eseményt mutatott be, a nézők tájékozódását, a kérdésben a saját álláspont kialakítását számos információval segítették.

Amit azonban a hírműsorokban nem követett több ilyen, a közszolgálati követelményeknek megfelelő átfogó, kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú tájékoztatás.

Mese a csodatévő jogi határzárról

Mindkét hírműsorban tudósítottak az előző nap hatályba lépett szigorú határvédelmi rendelkezésekről, bemutatva a bevezetett jogi határzár máris tapasztalható eredményeit is. A műsorvezető összegezte a szigorítás lényegét és indokát, kiemelve hogy „a kormány ígéretei szerint ezentúl nem lesznek olyan bevándorlók, akikről nem lehet tudni egyértelműen, kicsodák, mégis szabadon járkálnak az országban”.

Riport-összeállításban prezentálták, milyen volt a helyzet a határzár bevezetése előtt, és miként változtak a körülmények a szigorítás után. A tudósítás a következőképpen kezdődött: „Ilyen volt a kiskunhalasi befogadó-állomás környéke pár nappal ezelőtt. A migránsok szabadon járhattak ki és be a nyílt központból, a helybeliek gyakran találkoztak velük az utcákon is.” A narrátor szövege alatt vágóképeken egy rettentően lepusztult, málló vakolatú, hosszú, háromszintes épületet mutatott a kamera egy gondozatlan füves területen. Az ablakok itt-ott kitöredezettek, a ház közelében egy még romosabb, hajdan talán porta-épületnek használt vityilló látszott egy szürke betonkerítés szomszédságában található rozsdás, nyitott vaskapu mellett. A füves térségen éppen két alak ballagott át.

Ilyen lehangoló, riasztó körülmények uralkodtak tehát a befogadó központ környékén, amíg migránsok tartózkodtak az állomáson, közvetítette az üzenetet a híradó. A migránsok távoztával azonban néhány nap alatt szinte kicserélődött a vidék.

„Így néz ki most a kiskunhalasi befogadó állomás környéke. A jogi határzár életbe lépése óta a központ környékén a rendőrökön kívül senkit sem látni” – hallottuk a narrációt. S közben egy csilli-villire felújított, kifestett, korszerű ablakokkal, új kerítéssel ellátott befogadó állomás képét szemlélhettük, amely előtt egy rendőrségi mikrobusz parkol. A Kiskunhalason nem ismerős néző persze meghökken. Ilyen varázsereje volna a jogi határzárnak? A szigorítás hatályba lépésével nemcsak a bevándorlók távoztak volna a befogadó állomásról, sőt a városból, hanem pár nap alatt az épület is újjászületett az alapoktól a tetőig? A csodák azonban ritkák, bár az állami televízióban minden megtörténhet. Ez alkalommal sem pontos és tényszerű tájékoztatás, hanem megtévesztés volt, amit közvetítettek. A híradósok olyan látványosan akarták illusztrálni a megváltozott helyzetet, hogy ehhez a valóságot festették át. Az „ilyen volt, ilyen lett” különbözőségének ábrázolásához különböző helyszíneken készített felvételeket használtak. Néhány kattintással a neten kideríthető, hogy bár mindkét épület a kiskunhalasi menekültügyi befogadó központhoz tartozó terület része, több kilométer távolságra találhatók egymástól. A csoda tehát csalás volt, a közlés egyértelműen hamis és manipulatív, a vágóképek használatával a kormányzati üzenetnek adtak nagyobb nyomatékot.

A teljes elemzés elérhető: Szúrópróba 13.